Készenlét alatti munkavégzés elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ügyfelünk rugalmas munkaidőt kíván bevezetni munkavállalói körében. A peremidő reggel 6 és 10 között, valamint 15 órától este 20 óráig tartana, a törzsidő pedig 10 és 15 óra között. A tervezett munkaidőkeret tartama 1 vagy 3 hónap lesz. A munkavállalók között vannak olyanok, akik készenlétet is ellátnak. Amennyiben például 20 órától kezdődne a készenlét, és a munkáltató utasítása alapján 22 órától tényleges munkavégzésre kerülne sor két órán keresztül, akkor ez, mint a munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkaidő, a munkáltató szempontjából ugyanolyan megítélés alá esik, mint a peremidőn kívüli rendkívüli munkavégzés? A munkaidőkeret végén ugyanúgy kell ezzel a tartammal a munkáltatónak számolnia, mint a peremidőn kívül végzett rendkívüli munkaidő tartamával? Ebben az esetben a készenlét ideje alatt végzett munka (a példában 2 óra) elszámolható a munkaidőkeret terhére, így, ha ennek megfelelően a következő munkanapon (például) két órával kevesebbet dolgozik a munkavállaló a peremidőben, aznap csak 6 óra telik munkavégzéssel, azzal a munkaidőkeretre tekintettel a munkaidő átlagos 8 órányi tartama megvalósul? Ha az előző kérdésre a válasz igen, a munkáltató abban az esetben is köteles az éjszakai pótlék mértékét megfizetni (ez alól tehát akkor sem mentesül, ha a készenlétben munkával töltött időt a munkaidőkeret terhére elszámolják), valamint a készenlétben töltött, de munkavégzéssel nem érintett órákra az erre vonatkozó pótlékra is változatlanul jogosult a munkavállaló? A munkáltató elsődleges célja, hogy megállapodjon a munkavállalókkal a rendkívüli munkaidő szabadidővel történő kompenzálásában, ilyen szempontból szeretné azt tudni, hogy a készenlét során végzett rendkívüli munkaidő óráit hogyan kell beszámítani.
Részlet a válaszából: […] ...napi munkaidején kívül rendelkezésre állásra kötelezett, és a tartózkodási helyét a munkavállaló határozza meg oly módon, hogy a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul rendelkezésre álljon [Mt. 110. § (1), (4) bek.]. Készenlét esetén a rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 23.

Rendkívüli munkavégzés vasárnap éjszaka

Kérdés:

Az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában lehetséges-e, hogy a munkáltató rendkívüli munkavégzést rendel el vasárnap 23 órától hétfő 4 óráig? A felvázolt esetben ki kell-e adni a 11 órás napi pihenőidőt vasárnap éjféltől kezdődően, és ennek következtében hétfőn 11 óra előtt sem rendkívüli munkavégzésre, sem rendes munkavégzésre nem lenne kötelezhető a munkavállaló?

Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató pihenőnapokat ad ki, akkor a munkavállalót általános munkarendben heti 2 pihenőnap illeti meg, amely a szombat és a vasárnap [Mt. 97. § (2) bek., 105. § (1) bek.]. A munkanap a naptári nappal azonos, vagy, ha a munkarend alapján a beosztás szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Kisgyermekes munkavállaló éjszakai munkavégzése

Kérdés: A törvény tiltja, hogy a gyermek hároméves kora alatt az édesanya éjszaka dolgozzon. Cégünknél ugyanakkor a három műszakos munkarendben működő területeken rendszeresen van olyan kérés a kolleganők részéről, hogy már gyermekük harmadik születésnapja előtt vállalnának éjszakai műszakot is. Eleget tehetünk a kérésünknek?
Részlet a válaszából: […] ...Éjszakai munka a 22 és 6 óra közötti időszakban teljesített munkavégzés (Mt. 89. §). E rendelkezésektől a munkavállaló és a munkáltató megállapodása vagy a kollektív szerződés csak a munkavállaló javára térhet el [Mt. 135. § (1)-(2) bek.]. Elvileg tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...fontos rögzíteni, hogy a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállalót a munkáltatónak általános szabály szerint a fennálló munkaszerződése alapján kell továbbfoglalkoztatnia [Mt. 42. § (2) bek. b) pont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Éjszakai munkaidő-beosztás – tilalom és következmények

Kérdés: Az Mt. 113. §-ának (3) bekezdése alapján látnak lehetőséget arra, hogy a női munkavállalót bármilyen megoldással éjszakai munkára oszthassa be a munkáltató? Ha ez nem lehetséges, és a munkáltatónál nincs olyan munkakör, ahol ne lenne éjszakai munkavégzés, akkor a munkáltatónak meg kell szüntetnie a munkaviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...bébiszittert alkalmaz.Amennyiben nem kerülhet sor éjszakai munkavégzésre, álláspontunk szerint önmagában ez nem eredményezheti, hogy a munkáltató (például a működésére hivatkozva) jogszerűen felmondja a munkaviszonyt – különösen arra tekintettel, hogy az felvetné...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Éjszakai munka és készenlét elszámolása munkaidőkeretben

Kérdés: Ha a munkavállaló a munkaidőkeret alatt éjszaka is dolgozik, akkor ezt nem kell még pluszban elszámolni neki (15%-os pótlék), hanem csak beleszámítani ezeket az órákat is a munkaidőkeret alatt ledolgozható óraszámba? Ugyanez felmerül a készenlét kapcsán is. Ha készenlétet rendelnek el a munkaidőkeret alatt, és ezalatt túlórái lesznek, azt is bele kell számítani a munkaidőkeret óraszámaiba? Ezekben az esetekben a rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot csak akkor kell kifizetni, ha a munkaidőkereten felüli óraszámot rendelik el?
Részlet a válaszából: […] ...(rendkívüli munkaidőt) a tárgyhavi bérrel együtt el kell számolni, függetlenül attól, hogy a munkaidőkeretben beosztható órákat a munkáltató teljes egészében felhasználta-e a keret tartama alatt. Tehát a készenlét alatt teljesített munkavégzést akkor is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Áttérés több műszakos munkarendre

Kérdés: Állandó egy műszakban (8-16-ig) foglalkoztatjuk munkavállalóinkat. A karácsony előtti sok munka miatt éjszakai és délelőtti munkavégzésre is szükség lenne. Egy munkavállaló tekintetében szabályos lenne-e az alábbi munkavégzés? Vasárnap, hétfő, kedd éjszakai munkavégzés 22 órától reggel 6 óráig. Szerda pihenőnap a vasárnapi munkakezdés miatt, majd csütörtök, péntek és szombat délelőtti munkavégzés 6 órától 14 óráig.
Részlet a válaszából: […] ...kérdés alapján a munkáltató a megnövekedett munkamennyiség miatt átmenetileg, egy hétre egy műszakosról két műszakos üzemelésre tér át. Ez a változtatás lehetséges, hiszen a munkaidő-beosztást, a munkarendet – kollektív szerződés vagy munkaszerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 14.

Diszpécserek munkaideje

Kérdés: A munkáltató vezetése a telephelyünkön működő folyamatos diszpécseri szolgálatot át akarja alakítani, ami a diszpécserek munkaidő-beosztását és bérezését is érinti. Ezentúl a 24 órás diszpécseri szolgálat jönne létre, amely úgy oszlana meg, hogy 10 órát ténylegesen a telephelyen, és a többi 14 órát az otthonában, készenlétben töltené a munkavállaló. A következő nap szabadnap lenne. Munkajogilag kivitelezhető-e a 24/24 órás munkaidő? Ebben az esetben milyen bérpótlékokkal kell számolni, és a diszpécser munkaidejét hogyan lehet meghatározni?
Részlet a válaszából: […] ...esetben pedig, mivel a rendes, beosztott munkaidőn túl, a pihenőidőben történik a munkavégzés, az rendkívüli munkának fog minősülni. A munkáltatónak továbbá igazolnia kell a készenlét elrendelésének indokát az Mt. 110. §-ának (2) bekezdése alapján, ugyanis a 4...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 24.

Rehabilitált munkavállaló jogai

Kérdés: Rehabilitált dolgozóként milyen jogok illetnek meg a munkahelyen?
Részlet a válaszából: […] ...állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat. 2018. január 1-jétől hatályba lépett rendelkezés értelmében a munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.

Műszakpótlékra való jogosultság megszakítás nélküli tevékenység esetén

Kérdés: Havibéres, megszakítás nélküli munkarendben dolgozó munkavállalónak jár-e műszakpótlék vagy éjszakai pótlék, ha olyan beosztásban dolgozik?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató tevékenysége akkor minősül megszakítás nélkülinek, haa) naptári naponként hat órát meg nem haladó tartamban, vagy naptári évenként kizárólag a technológiai előírásban meghatározott okból, az ott leírt időszakban szünetel, ésb) társadalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 16.
1
2
3
4