Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...dokumentációjában rögzíti [102/1995. Korm. rendelet 13. § (1) bek.].A Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel többek között akkor is megszüntetheti, ha a közalkalmazott munkaköri...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Egészségileg alkalmatlan közalkalmazott felmentése

Kérdés: Az intézményben dolgozó közalkalmazott egyéves táppénzideje lejárt. Munkaügy szempontjából mi a teendő? 1. Elküldjük üzemorvoshoz. Az üzemorvos megállapítja, hogy az intézménynél lévő minden munkakörre alkalmatlan. Ez esetben nem terheli az intézményt munkakör-felajánlási kötelezettség. Közalkalmazotti jogviszonyát megszüntetjük egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva felmentéssel. A ki nem adott szabadság megváltásra kerül. 2. Atáppénzjogosultság lejárta után kiadjuk a felhalmozódott szabadságot. A szabadság ideje alatt elküldjük üzemorvoshoz. Az üzemorvos megállapítja, hogy az intézménynél lévő minden munkakörre alkalmatlan. Közalkalmazotti jogviszonyát megszüntetjük egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva felmentéssel.
Részlet a válaszából: […] ...alkalmatlan, akkor erre hivatkozással felmentéssel megszüntethető a jogviszonya [Kjt. 30. § (1) bek. c) pont]. Ebben az esetben a munkáltatót mindig állásfelajánlási kötelezettség terheli. Ennek keretében meg kell vizsgálni, hogy van-e a munkáltatón belül, vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Közalkalmazott felmentése létszámcsökkentés és átszervezés esetén

Kérdés: Önkormányzati fenntartású intézmény tevékenysége, amelyben a közalkalmazottakat foglalkoztatták, megszűnt, a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Az érintett közalkalmazottaknak felajánlásra került másik jogviszony, egy másik, szintén önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, illetve önkormányzati fenntartású intézménynél (mindkét munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik). A közalkalmazottak rövid ideje állnak közalkalmazotti jogviszonyban az érintett intézménynél, 8 órás, határozatlan idejű kinevezésük van. Az egyik esetben határozott időre és 6 órás munkaviszonyra, a másik esetben határozatlan, 8 órás munkaviszonyra változna a foglalkoztatás. Munkakörük azonos lenne a mostanival. Hogyan jár el helyesen, a jogszabályoknak megfelelően, illetve humánusan a foglalkoztató, amennyiben nem vállalják az esetlegesen számukra hátrányos foglalkoztatást? Fenntartani a jogviszonyukat nem tudják, mivel a tevékenység megszűnt. Amennyiben a munkáltatói felmentés előtt vagy közben keresőképtelen állományba kerülnek, az hogyan befolyásolja a közalkalmazotti jogviszony megszűnését?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti közalkalmazotti jogviszonyban áll, és e jogviszonyok a vázolt okokból kerülnek felmentéssel megszüntetésre. A Kjt. értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyt felmentéssel többek közt akkor is megszüntetheti,–ha megszűnt a munkáltatónak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Kirendelés az óvodai rendkívüli szünet alatt

Kérdés: Március 8-tól rendkívüli szünetet rendeltek el az óvodákban, kivéve a gyermekfelügyeletet. Lehetséges-e, hogy ennek az idejére nem szabadságot vagy állásidőt ad ki a munkáltató, hanem kirendeli a dolgozókat az önkormányzat konyhájára dolgozni?
Részlet a válaszából: […] ...feleslegessé válik az intézményben, számára szabadság vagy állásidő biztosítható, de az is elképzelhető, hogy számára a munkáltató az Mt. 53. §-a alapján a kinevezéstől eltérő munkavégzést rendel el. Ennek keretében például egy másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Óvodavezető pótszabadsága a munkakör alapján

Kérdés: Óvodavezető (magasabb vezető) pótszabadságával kapcsolatosan fordulok Önökhöz. Afenntartó önkormányzat 2021-re 21 munkanap alapszabadságon felül a Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése alapján csak évi 10 munkanap pótszabadságot állapított meg az eddigi 25 munkanappal szemben. Jogszerű ez így?
Részlet a válaszából: […] ...nevelő-oktató, oktatómunkát végző közalkalmazottakat évi 25 munkanap pótszabadság illeti meg, amelyből legfeljebb 15 munkanapot a munkáltató nevelő-, nevelő-oktató, oktató-, illetőleg a neveléssel, oktatással, pedagógiai szakszolgálati tevékenységgel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Pótszabadság csökkenése átsorolás miatt

Kérdés: Az alkalmazásunkban álló közalkalmazott magasabb képesítést szerzett, melyet figyelembe vettünk a közalkalmazotti fizetési osztályba történő besorolás szempontjából, kinevezését ennek megfelelően módosítottuk. Az új, magasabb képesítésnek megfelelően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idejét a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározottak értelmében újraszámoltuk. A fizetési fokozata – amely korábban az alacsonyabb végzettségnek megfelelően került megállapításra, így olyan munkaviszonyoknak az időtartama is beszámításra került, amely alatt a közalkalmazott rendelkezett az alacsonyabb képesítéssel, végzettséggel – az új számítás szerint csökkent. Az átsorolt közalkalmazott sérelmezi, hogy a magasabb végzettség megszerzését és az új, magasabb fizetési osztályba sorolást követően a fizetési fokozatának csökkenésével az ehhez kapcsolódó pótszabadsága is csökkent. Helyesen jártunk-e el, vagy a közalkalmazott pótszabadsága nem lett volna csökkenthető? Eltérhet-e egyoldalúan a munkáltató a pótszabadságra vonatkozó szabályoktól a közalkalmazott javára, illetve köthető-e kollektív szerződés ilyen tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...az eredményre, hogy olyan, 1992. július 1. után munkaviszonyban töltött időket, amelyeket az alacsonyabb fizetési fokozathoz kapcsolódóan a munkáltató jogszerűen figyelembe vehetett, a magasabb végzettség, képzettség megszerzését követően figyelmen kívül kell hagyni, így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 15.

Keresőképtelenség és kinevezésmódosítás

Kérdés: Mit tehet a munkáltató, ha a köztisztviselő több hónapja keresőképtelen? A keresőképtelenség felülvizsgálatának, ellenőrzésének van-e értelme? Köztisztviselőnk többhetes keresőképtelenség után szabadságot kér (hivatali e-mail formájában), majd ismét megbetegszik. A munkáltatói jogkör gyakorlója szeretné más munkakörben foglalkoztatni, ezért kinevezésmódosításról döntött, de az okmányokat nem tudtuk a köztisztviselő részére átadni, mert a hölgy nem jelenik meg a munkahelyén már közel 3 hónapja.
Részlet a válaszából: […] ...rendelet szabályoz részletesen, ennek 6. §-a (3) bekezdésnek b) pontja alapján a betegszabadság vagy táppénz igénybevétele alatt a munkáltató jogosult kezdeményezni a keresőképtelenség felülvizsgálatát a járási hivatalnál. A járási hivatal a keresőképtelenség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Egyoldalú munkáltatói kinevezésmódosítás

Kérdés: A Kttv. hatálya alá tartozó munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszatérő vezetői kinevezéssel rendelkező köztisztviselőt kinevezésmódosítással más ügyterületre ügyintézői munkakörbe kívánja helyezni. Az új, ügyintézői munkakör megfelel a köztisztviselő iskolai végzettségének. Az általa betöltött vezetői munkakört a távollét idejére kinevezett helyettesítő vezető látná el határozatlan idejű vezetői kinevezéssel a jövőben. Jogszerű a munkáltató döntése, és megvalósíthatja egyoldalú munkáltatói döntéssel (kinevezésmódosítással), vagy szükséges a köztisztviselő beleegyezése? Milyen munkajogi szabályokra kell figyelemmel lenni a kinevezés módosítása során?
Részlet a válaszából: […] ...módosításához nem szükséges a köztisztviselő beleegyezése a munkakör megváltozása esetén. A kinevezés szerinti munkakörnek a munkáltató általi egyoldalú módosítása a Kttv.-ben meghatározott feltételekkel gyakorolható. A 48. § (4) bekezdése alapján meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 4.

Kormánytisztviselő kinevezésének egyoldalú módosítása és a felmentés kérelmezhetősége felmentési tilalom alatt

Kérdés: Kormánytisztviselőnknek 2013-ban születetett gyermeke, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Nemrégiben jelezte, hogy vissza kíván térni dolgozni. Azóta a munkakörére egy másik kormánytisztviselő került kinevezésre, ezért ugyanabban a munkakörben nem tudjuk tovább őt a visszatérte után foglalkoztatni. Felmerült, hogy felajánlunk számára egy olyan másik munkakört, amely az iskolai végzettségének, szakképzettségének vagy szakképesítésének, szakmai tapasztalatának megfelel, ekkor ugyanis nem szükséges a beleegyezése a módosításhoz. Kérheti-e ebben az esetben a felmentését, figyelemmel arra, hogy a gyermeke hároméves koráig még felmentési védelem alatt áll?
Részlet a válaszából: […] ...indokolja mindezt [Kttv. 48. § (2) bek. d) pont]. A munkakör megváltozására hivatkozással a kinevezést abban az esetben módosíthatja a munkáltató a kormánytisztviselő beleegyezése nélkül, ha az új munkakör megfelel a kormánytisztviselő iskolai végzettségének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 1.

Pedagógus szabadsága

Kérdés: Pedagógusként dolgozom egy tanévre szóló határozott idejű kinevezéssel, mely június 30-án lejár. Egyetemi végzettség mellett a 4-es fizetési fokozatba vagyok sorolva. Kérdésem, hogy pontosan hány nap szabadság jár nekem? Eddig kizárólag a kötelező szünetek alkalmával nem dolgoztam (őszi: 4 nap, téli: 5 nap, tavaszi: 3 nap), máskor nem voltam szabadságon.
Részlet a válaszából: […] ...csak az év elejétől a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontjáig eltelő idővel arányos része illeti meg. A szabadságot a munkáltató adja ki, általános szabályként az általa meghatározott időpontban, melyről legalább 15 nappal korábban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.
1
2