Lemondás és a közintézmény megszűnése

Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25/A. §-ának (7) bekezdése értelmében, ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító a költségvetési szerv útján ellátott közfeladatota) az alapító közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló, vagyb)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...szerint a munkaszerződés megkötése esetén a közalkalmazotti jogviszony 2020. november 1-jei hatállyal alakul át munkaviszonnyá. Ha a munkáltató a felmentési idő egészére mentesíti a közalkalmazottat a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időszakra a Kjt. és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Munkáltató és a munkahely – megjelölése kinevezésben, munkaszerződésben

Kérdés: A kinevezési okiraton, illetve munkaszerződésen megjelenő "Munkavégzés helye, címe" adattal kapcsolatban kérem szíves segítségüket. Önkormányzatunknál a közalkalmazottak és munkavállalók kinevezési okiratán, illetve munkaszerződésén a munkavégzés helyeként, a kialakult gyakorlatnak megfelelően, egységesen az önkormányzat mint munkáltató neve és címe szerepel. Helyes-e így, vagy módosítás szükséges, amelyben nem az önkormányzat épületét és címét, hanem a település közigazgatási területét jelöljük meg a munkavégzés helyeként az alábbi munkavállalók esetében:
- a szociális gondozónők, akik az önkormányzat épületében naponta nagyon rövid időt töltenek (adminisztrációs feladatokat végeznek), de a munkaidejük szinte teljes egészét a gondozottaknál és a település közigazgatási területén töltik (pl. gyógyszerkiváltás),
- a kézbesítő, aki munkaidejének egy részét az önkormányzat épületében tölti, a többit pedig a település közigazgatási területén (pl. kézbesítés, árubeszerzés).
Részlet a válaszából: […] ...és a munkavállalók kinevezési okiratán, illetve munkaszerződésén a munkavégzés helyeként egységesen az önkormányzat mint munkáltató neve és címe szerepel. A közalkalmazottak munkáltatója ugyan lehet a helyi önkormányzat, de csak az általa – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Jogviszonyváltás felmentési idő alatt

Kérdés: 2017. január 1-jén a közalkalmazotti jogviszonyom jogállásváltozással munkaviszonnyá alakul, és ezzel egyidejűleg előreláthatólag 20%-os létszámleépítés várható. Az átvenni kívánt közalkalmazottakkal munkaszerződést kötnek, a többiek pedig, tudomásom szerint, végkielégítés megfizetése mellett felmondási idő nélkül távoznak. 2017. augusztus 30-án leszek öregségi nyugdíjra jogosult (63 és fél éves), de nőként már július 2-án elmehetnék a 40 éves szolgálati időm miatt. Szintén ekkor lennék jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra is közalkalmazottként. Ha 2016. november 2-án megkezdem a nyugdíj előtti 8 hónapos felmentésemet közalkalmazottként, mi történik velem január 1-jén? Velem is új munkaszerződést kötnek? Felmondhatnak nekem január 1-jén? Megkaphatom-e a jubileumi jutalmat, hiszen július 2-án már nem közalkalmazottként fogok nyugdíjba menni, de önhibámon kívül alakultak így az események?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25/A. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy egy része az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató számára kerül átadásra, a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 10.

Szakmai gyakorlat – francia diák magyar munkáltatónál

Kérdés: Egy francia diák, aki a magyar rendszer szerint felsőfokú oktatási intézményben tanul Franciaországban, jelenleg három hónapos szakmai gyakorlaton tartózkodik egy magyarországi gazdasági társaságnál. Milyen szerződéses és adózási szabályok vonatkoznak rá, mennyi díjazást kell neki fizetni?
Részlet a válaszából: […] A szakmai gyakorlat körülményeinek pontos ismerete nélkül a kérdés pontos megválaszolására nincs mód. Amennyiben a gyakorlat nem áll kapcsolatban a felsőoktatási intézményben végzett tanulmányokkal, akkor az alábbi, szakmai gyakorlatra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Munkaközi szünet – nem lehet a munkaidő része közvállalatnál

Kérdés: Köztulajdonban álló cégünket nemrég alapították, így most kerül sor munkavállalóink felvételére. Az egyértelműség kedvéért szeretnénk rögzíteni írásban a munkavállalóink részére, hogy a napi munkaidő nálunk nyolc óra, és ebbe az ebédszünet is beleszámít majd, így a munkaidő reggel 8 órától délután 16 óráig tart. A kérdésünk, hogy ezt a munkaszerződésben vagyunk kötelesek rögzíteni, vagy elég, ha tájékoztatóban szerepeltetjük?
Részlet a válaszából: […] ...illetve – ha az a munkavállalóra kedvezőbb [Mt. 135. § (2) bek. a) pont] – kollektív szerződés eltérhet.A kérdés szerint a munkáltató köztulajdonban áll, melyre e tekintetben szigorúbb szabályok vonatkoznak. Az Mt. szerint a felek megállapodása sem térhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Munkáltatói jogok gyakorlása fizetés nélküli szabadság esetén

Kérdés: Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tulajdonosa, aki egyben az ügyvezető is, jelenleg terhes. Az ügyvezető igénybe kívánja venni a TGYÁS-t, illetve a GYES-t, a szülést megelőzően pedig még táppénzes állományba is kerül az egészségi állapota miatt. Mivel a társaság a működését fenn kívánja tartani, helyette egy alkalmazott végezné a munkát. E munkavállaló nem lenne társasági szerződés szerint kinevezett ügyvezető, a munkáltatója pedig továbbra is a jelenlegi ügyvezető lenne. Önök szerint e munkavállaló vonatkozásában a munkáltatói jogkör ügyvezető általi gyakorlása munkavégzésnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...Amint ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság BH 2004. 332. számonközzétett ítélete megállapítja: munkaviszony nem létesülhet, ha a munkáltatóijogkör gyakorlója és a munkavállaló személye azonos. A munkaviszonylétesítésének – a Gt. és az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Vezetőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok

Kérdés: Az Mt. alapján folytatjuk oktatási és szociális területen tevékenységünket. Oktatási intézményünkben kinevezéssel rendelkező intézményvezetőre vonatkozik-e összeférhetetlenségi szabály, ha a szociális intézménynél szintén intézményvezetői feladatokra kapott kinevezést? Elláthat-e két intézményvezetői feladatot egy fenntartó alá eső intézménynél?
Részlet a válaszából: […] ...illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenységre létesítettek [Mt.191. § (1) bek.]. Ha azonban a munkavállaló és a munkáltató ettől eltérőenállapodik meg, vagyis a munkáltató hozzájárul ahhoz, hogy a vezető egy másikintézményvezetői posztot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Kiküldetés helyett kölcsönzés?

Kérdés: Szellemi munkakörben dolgozó kollégáink körében rendszeres, hogy kiküldetést teljesítenek cégünk dán anyavállalatánál. Sokszor van példa arra is, hogy a cégcsoport más leányvállalataihoz küldjük ki őket, továbbképzésekre, megbeszélésekre, szerte az egész világon. Erre tekintettel felmerült, hogy cégünk felvenné a tevékenységek körébe a munkaerő-kölcsönzést is. Ezzel egyszerűbbé válhatna a kollégák mozgatása. Van erre jogi lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bek. a) pont]. Ha a munkaviszony nem kölcsönzéscéljából jött létre, a munkaszerződés nem módosítható annak érdekében, hogy amunkáltató a munkavállalót kölcsönzés keretében foglalkoztassa [Mt. 193/E. §(4) bek.]. Így a kérdésben vázolt megoldáshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Munkaszerződés sorsa jogutódlás esetén

Kérdés: Gazdasági társaságunk 2010. január 1-jével kft.-ből zrt.-vé alakult át. Szükséges-e a jogelőd gazdasági társaság munkavállalóival az átalakulás következtében új munkaszerződést kötni? Milyen teendői vannak ezzel kapcsolatban a zrt.-nek?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 85/A. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében ajogszabályon alapuló jogutódlás a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlásesetei közé tartozik. Mivel a Gt. 70. § (1) bekezdése alapján az átalakulássallétrejövő gazdasági társaság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.