Közalkalmazottak besorolása – iskolák működtetési feladatait ellátók

Kérdés: Helyi önkormányzati költségvetési szervként működünk, önkormányzati szolgáltató feladatot látunk el, általános iskolák, gimnáziumok, kollégiumok (34 telephely) Nkt. 74. § és 76. §-aiban meghatározott működtetési feladatait. Ezen intézmények technikai dolgozói (gazdasági vezető, gondnok, karbantartó, udvaros, fűtő, portás) 2013. január 1-jétől a mi alkalmazásunkban állnak mint közalkalmazottak. Tehát jogviszonyukra ettől kezdve a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonatkozik. Ez azonban – ellentétben a régi, közoktatási intézményekre vonatkozó Kjt. végrehajtási rendelettel – más besorolási szabályokat tartalmaz. Korábban lehetőség volt arra, hogy a portást mint kisegítő dolgozót – amennyiben megvolt hozzá a megfelelő iskolai végzettsége – "C" fizetési osztályba, illetve a karbantartót mint műszaki dolgozót, végzettsége alapján akár "F" fizetési osztályba soroljanak. A 77/1993. Korm. rendelet melléklete azonban a portásokat, a karbantartókat kizárólag a minimálbérrel fizetett "A" fizetési osztályba engedi besorolni, annak ellenére, hogy ezen munkakört betöltő alkalmazottak munkaköri feladata nem változott lényegesen a korábbihoz képest. További probléma, hogy az egyes iskolák a szakmunkás végzettségű (általában műszaki) portásoknak megadták a garantált bérminimumot. Hogyan tudjuk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján a jogszabályoknak megfelelően a besorolásokat helyreigazítani? A karbantartók, illetve az udvaros-pedellus munkakörű kollégák esetében továbbá elvárt valamilyen épület-karbantartáshoz kapcsolódó szakmunkásvégzettség (szobafestő, kőműves, burkoló, vízvezeték-szerelő) is, besorolhatók-e ezen közalkalmazottak a "B" fizetési osztályba? Lehetséges-e a 77/1993. Korm. rendeletben meghatározott munkakörökön kívül más munkaköröket is megnevezni az SzMSz-ben?
Részlet a válaszából: […] ...megváltozott a jogviszonyukra hatályos végrehajtási rendelet is. Az átkerülésre a Kjt. 24. §-ának (3) bekezdése alapján az Mt.-nek a munkáltató személyében bekövetkező változásra vonatkozó szabályait kellett alkalmazni.Tekintve, hogy az illetmények összegét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Köztisztviselői egyoldalú munkakör-módosítás

Kérdés: Önkormányzatunknál foglalkoztatott köztisztviselőnk korábban felsőfokú végzettséggel katasztrófavédelmi referens munkakört töltött be, gyermek gondozása miatt hosszú ideig fizetés nélküli szabadságot vett igénybe. Időközben, 2012. január 1-jével a kerületi polgári védelmi kirendeltség megszűnt, ezzel összefüggésben az önkormányzat katasztrófavédelmi feladatai is megszűntek. A munkahelyre történő visszatéréskor a munkáltató egyoldalú kinevezésmódosítási jogánál fogva – felsőfokú képesítési feltételhez nem kötött – közterület-diszpécseri munkakörre szóló kinevezésmódosítást adott át részére. Az illetmény összegét nem csökkentette. Mivel a köztisztviselő ezt – a munkaköri feladatokat magára nézve kihívást nem jelentőnek, degradálónak tartva – nem fogadta el, és kérte kötelező felmentését, ennek a munkáltató eleget is tett. A köztisztviselő utóbb pert indított. Kérjük véleményüket a kinevezésmódosítás jogszerűsége tekintetében!
Részlet a válaszából: […] ...lényege, hogy a munkáltatónak joga volt-e az egyoldalú kinevezésmódosításra. A Kttv. szerint a munkáltató a munkakört egyoldalúan megváltoztathatja, ehhez a köztisztviselő elfogadása nem szükséges, viszont kérheti felmentését, és a munkáltató a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Köztisztviselő jubileumi jutalma

Kérdés: Önkormányzatunknál dolgozó egyik köztisztviselőnk 1978 júliusában kezdte a pályáját egy állami vállalatnál munkavállalóként. 1986. október 15-én került az akkori városi tanács idősek otthonához, ott időközben közalkalmazottá vált, majd 2009. január 1-jével áthelyezéssel került hozzánk, a városi önkormányzathoz, köztisztviselői jogviszonyba. Időközben nem volt egyetlen nap megszakítása sem. Jár-e neki a 25 éves jubileumi jutalom?
Részlet a válaszából: […] ...jubileumi jutalomra jogosító időbe,mint a Ktv. A Kjt. szabályai szerint figyelmen kívül kell hagyni azokat a munkaviszonyokat,amelyeket olyan munkáltatónál töltött el a közalkalmazott, amelyek nemszámítottak költségvetési intézménynek, illetve a plusz 6 hónapos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Közalkalmazott besorolása

Kérdés: Gyógypedagógus munkakörben álló közalkalmazottunk főiskolai végzettséggel és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgával látta el feladatait, nemrégiben pedig pedagógiatanár egyetemi végzettséget szerzett. Ezt követően kérte, hogy intézkedjünk az "I" fizetési osztályba történő átsorolása iránt. Sajnos – helyi önkormányzat által fenntartott szakiskola lévén – intézményünk nehéz anyagi helyzetére tekintettel ezt jelenleg nem áll módunkban megtenni, mivel az átsorolással járó illetményemelés fedezete nem áll a rendelkezésünkre. Jogszerűen tagadjuk meg a közalkalmazott kérését?
Részlet a válaszából: […] ...egyetemi végzettség megszerzését megelőzően is rendelkezett a munkakörbetöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgával, a munkáltató köteles őt azegyetemi végzettségről szóló dokumentum bemutatásának időpontjától kezdődően az"I" fizetési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Előmenetel-gyorsítás és az áthelyezés

Kérdés: Egy köztisztviselő a másik önkormányzattól áthelyezéssel kerül hozzánk. Az átadó önkormányzatnál a köztisztviselő gyorsított előmenetel szerint került besorolásra, így ahhoz képest a magasabb besorolási osztály legalacsonyabb fizetési fokozatába került át. Kérdésünk, hogy ekkor az év közbeni áthelyezéskor az új munkáltatójánál a korábbi magasabb besorolásra lesz jogosult, vagy a besorolása szerintire?
Részlet a válaszából: […] ...fizetési fokozatába kell sorolni. A köztisztviselő a Ktv.14. § (2) bekezdése alapján történő áthelyezése esetén az új munkáltatónálakkor lesz jogosult a gyorsított előmenetel szabályai szerint megállapítottilletményre, ha előresorolása a fent...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.

Áthelyezés és jubileumi jutalom

Kérdés: Közalkalmazottként áthelyezéssel mentem át a polgármesteri hivatalba, ahol köztisztviselői kinevezést kaptam. A Ktv. alapján újból elértem a 30 éves jubileumi jutalomhoz szükséges szolgálati időt. Közalkalmazottként ugyan megkaptam a 30 éves jubileumi jutalmamat, de szerintem köztisztviselőként is jár nekem ez a juttatás. A munkáltatóm azonban nem akarja kifizetni. Jogos-e az igényem?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdés b) pontjának 2. alpontja alapján aközalkalmazotti jogviszony megszüntethető áthelyezéssel a Kjt. és a Ktv.hatálya alá tartozó munkáltatók között, az áthelyezéssel történőjogviszony-megszüntetés a közalkalmazott számára bizonyos előnyökkel jár (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Közszolgálati jogviszonyba beszámítandó időtartamok

Kérdés: Köztisztviselői kinevezést kaptam egy önkormányzatnál. A besorolásomkor a munkáltatóm figyelmen kívül hagyta azt az időszakot (2007. májustól novemberig), amikor alkalmi munkavállalói kiskönyvvel dolgoztam. Kérdésem, hogy tényleg nem számít-e be ez az idő a fizetésem megállapításánál?
Részlet a válaszából: […] A Ktv. 72. § (1) bekezdése szerint a köztisztviselő besorolásánál(23. §) a munkaviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban,közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyialkalmazotti szolgálati, illetve munkaviszonyban,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Ágazati kollektív szerződés hatálya

Kérdés: Milyen jogszabályi előírások szerint állapítják meg egy cég/vállalkozás főtevékenységét? A társaság/vállalkozás kivonhatja-e magát a miniszter által kiterjesztett kollektív szerződés hatálya alól azzal, hogy a valóságtól eltérő főtevékenységet választ?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységi körét és tevékenységénekmegnevezését [Evtv. 4. § (1)-(4) bekezdés].Az ágazati hatályú kollektív szerződés azon munkáltatókraterjed ki, akik az adott ágazatban működnek. Az ágazat meghatározásánál atársaság, illetve a vállalkozó által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Jogszerző idők a közalkalmazotti jubileumi jutalom és a fizetési fokozat megállapításakor

Kérdés: Közalkalmazottunk ugyan 1978 augusztusa óta rendelkezik munkaviszonnyal, azonban csak 1991 szeptembere óta dolgozik Magyarországon a Kjt. hatálya alá tartozó intézményben. Ezt megelőzően külföldön állt munkaviszonyban. Kérdésünk, hogy a közalkalmazott mely időponttól kezdődően jogosult jubileumi jutalomra, és hogyan kell megállapítani a fizetési fokozatát? A külföldi munkaviszonyt beszámíthatjuk-e?
Részlet a válaszából: […] ...a jubileumi jutalomról. A Kjt.87. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálybalépésével (1992. július 1.) ahatálya alá tartozó munkáltatónál, az állami és a helyi önkormányzatiköltségvetési szerveknél (pl. nevelési-oktatási, szociális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.
1
2
3