Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...általános munkarend szerinti teljesítendő órák számával [Mt. 136. § (3) bek., 148. § (1) bek. a) pont, 149. § (1) bek.].Ha a munkáltató a munkavállalót a felmondási idő teljes tartamára mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól, erre az időre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...felek a munkaszerződést általános szabály szerint csak közös megegyezéssel módosíthatják (Mt. 58. §). Ha a munkáltató a munkaszerződés szerinti munkahely tényleges megszűnése esetén egy másik munkavégzési helyen, másik munkakört ajánl fel, a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Munkavállalói azonnali hatályú felmondás egyoldalú munkaszerződés-módosítás miatt

Kérdés: Két hete a munkáltatóm kijelentette, hogy gazdasági ügyintéző helyett pénztárosra kívánja módosítani a munkakörömet, egyúttal az alapbéremet is visszavenné 15 százalékkal. Mindez számomra komoly visszalépést jelentene, ezért nem fogadtam el a módosítást. Mivel a munkáltatóijogkör-gyakorlóm ragaszkodott a módosításhoz, kénytelen voltam azonnali hatályú felmondással megszüntetni a munkaviszonyomat, hiszen a pénztárba osztottak be már előtte való héten is, mely számomra elfogadhatatlan lett volna. Most a munkáltató vezetője azt mondta, hogy a munkaviszonyt csak a felmondási idő letöltése mellett szüntethettem volna meg, és megtagadta a végkielégítés és a felmentési időre járó távolléti díjam kifizetését. Mit tehetnék?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállaló azonnali hatályú felmondással akkor szüntetheti meg a munkaviszonyt, ha a munkáltató a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Egészségügyi alkalmatlanság kérdései

Kérdés: Könyvelőirodánk egyik ügyfelénél a belépő munkavállalók nyilatkozatot tesznek egészségügyi állapotukról, amelyben fel kell sorolniuk, milyen gyógyszert szednek, illetve milyen idült betegségeik vannak. Véleményünk szerint ez nem jogszerű, mivel irodai munkát végeznek, ahol ezek a kérdések feleslegesek. Ugyanennél a cégnél az egyik kollégát szívproblémák miatt alkalmatlannak nyilvánították az üzemorvosi vizsgálaton. A munkavállalónak nem tudnak olyan munkakört biztosítani, amit el tudna látni, de a munkáltató felmondani sem akar neki, ugyanis a hosszabb ideje fennálló munkaviszonya miatt ez komoly végkielégítést jelentene. Mit lehet ilyenkor tenni? A munkavállalónak kell felmondania?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti alkalmassági nyilatkozat valóban nem jogszerű. A munkavállaló egészségi állapotával kapcsolatban a munkáltató csak arra jogosult, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvos igazolásában foglaltakat megismerje. Ez azonban nem tartalmazza a pontos kórképet,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 26.

Munkavállalói lehetőségek szervezeti átalakítás esetén

Kérdés: A cégvezetéstől kapott hivatalos tájékoztatás szerint, részlegünket legkésőbb január 1-jével jelentősen átszervezik. Ez nemcsak a munkakörök változását jelenti, de egyesek új irodába költöznek, és – ami a legfontosabb – a munkabérek is módosulnának. A munkáltató a mostani havi alapbérek helyett mozgóbérre térne át. Így rosszabb teljesítmény esetén a havi keresetünk a mostanihoz képest 30%-kal is csökkenhetne. Milyen lehetőségeink vannak ebben a helyzetben? Mi történik, ha a munkavállaló nem fogadja el ezeket az új feltételeket? A kollektív szerződésünk szerint átszervezések esetén a felmondás előtt a munkavállalónak másik álláshelyet kell felajánlani. Csökken-e a végkielégítés, ha a felajánlott pozíciót valamiért nem fogadják el?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató szeretné a munkakört, a munkavégzési helyet vagy az alapbért megváltoztatni, az a munkaszerződés módosítását igényli, így mindig a munkavállaló beleegyezéséhez kötött (Mt. 58. §). A kérdésben jelzett változások igénylik a munkavállalókkal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Fizetés nélküli szabadság utáni munkaviszony-megszüntetés

Kérdés: Munkavállalónk tíz éve lépett be hozzánk. Nemsokára gyermekei születtek, akik közül az egyik beteg is volt, tehát szülési szabadság, gyermek gondozása és ápolása címén kapott fizetés nélküli szabadság mellett közeli hozzátartozója ápolása címén is fizetés nélküli szabadságban részesült. Ténylegesen csak másfél hónapot dolgozott nálunk. Most lejártak a fizetés nélküli szabadságai, megállapítottuk a részére járó szabadságot. A kihagyás miatt nem kívánjuk őt tovább alkalmazni, hiszen tényleges foglalkoztatására szinte nem is került sor. Hogyan járjunk el a munkaviszony megszüntetésénél, illetve a távolléti díj számításánál?
Részlet a válaszából: […] ...a hosszas távollétről való visszatérést követően a munkavállalót a munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni, a munkaviszony közös megegyezéssel vagy munkáltatói felmondás jogcímén szüntethető meg. A felmondás indokai lehetnek: a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 2.

Ápolási díjon lévő munkavállaló – felmondási juttatások és az igazolólap kitöltése

Kérdés: Munkavállalónk 2008. május 1-jétől fizetés nélküli szabadságon van, ápolási díjban részesül, mivel közeli hozzátartozóját ápolja. Kérelmére engedélyezzük további egy évre a fizetés nélküli szabadságot. Amennyiben a munkavállaló visszatérne a szabadságról, megszüntetnénk – a felmondási tilalmat követően – a munkaviszonyát, mivel a munkaköre időközben megszűnt. Miből számoljuk ilyen esetben a felmondási időre járó díjazást, és a végkielégítés összegét? A munkaviszony megszűnésekor kiadandó igazolólapon milyen munkaerő-piaci járulékalapot adhatok meg?
Részlet a válaszából: […] ...a védelemre, így a felmondási idő közvetlenül a felmondás közlésétkövető naptól kezdődik. Az Mt. 93. § (1) bekezdése alapján a munkáltató rendesfelmondása esetén köteles a munkavállalót a munkavégzés alól felmenteni, ennekmértéke a felmondási idő legalább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

"Nyoma veszett" munkaszerződés – hogyan pótolható?

Kérdés: 32 éve cégünknél dolgozó munkavállaló munkaszerződése nincs meg. Milyen módon lehet ezt törvényesen pótolni?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy a munkaszerződés egy példányával amunkáltatón kívül a munkavállalónak is rendelkeznie kell, javasoljuk elsősorbana munkavállalótól beszerezni az "eltűnt" munkaszerződést. A munkavállalópéldányáról készített másolat (fénymásolat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.