Állásidő elrendelése munkaszüneti napra

Kérdés: A munkáltató 2014. október 23-án – munkaszüneti napon – bértakarékosság céljából az ezen a napon munkavégzésre kötelezett munkavállalók részére az Mt. 146. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva állásidőt kívánt elrendelni. A munkáltató jogi érvelése szerint az Mt. 97. §-ának (4) bekezdésére hivatkozva jogosult ilyen munkaidő-beosztást elrendelni. Mivel pedig foglalkoztatási kötelezettségének nem tud eleget tenni, az állásidőnek felel meg. Megítélésem szerint a munkáltató ezzel a magatartásával megsérti az Mt. 6. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, azaz olyan magatartást tanúsít, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A gyakorlatban lehetetlennek tartom azt az állapotot, hogy az adott munkakörben 2014. október 22-én 22 óráig folyamatos munkavégzés folyik, majd 2014. október 24-én 6 órától ismételten van munka a területen. Megjegyezni kívánom, hogy a munkáltató ezt a gyakorlatot már 2014. augusztus 20-án megpróbálta alkalmazni, azonban a szakszervezet fellépése miatt ettől a szándékától elállt. A probléma most újra jelentkezett, és a munkáltató azzal próbál érvelni, hogy jogi szakértők szerint intézkedése jogszerű.
Részlet a válaszából: […] ...Mt. kérdésben is említett szabálya szerint a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve -, alapbér illeti meg. Ezenfelül bérpótlék is megilleti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 24.

Egyenlőtlen munkaidő-beosztás munkaidőkeretben – elszámolás a munkaviszony megszűnésekor

Kérdés: 6 hónapos munkaidőkeretet tervezünk bevezetni. Jól gondoljuk, hogy a 6 hónapon belül 3 hónapig folyamatosan 12 órás munkaidő-beosztást rendelhetünk el, ha majd a következő 3 hónapban azt korrigáljuk? Mi van akkor, ha a munka­vállalónk az első 3 hónapon belül elmegy, és így pluszban vannak az órái? Kötelesek vagyunk a túlórákat kifizetni?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 99. § (2) bek. b) pont, 99. § (5), (7) bek.]. Amennyiben tehát az általános munkarend szerinti munkanapok lehetővé teszik, a munkáltató elrendelhet a munkaidőkeret első felében akár napi 12 órás rendes munkaidőben történő munkavégzést is, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 22.

Távolléti díj számítási módja

Kérdés: Kártérítés, illetve végkielégítés esetén az egyhavi távolléti díj kiszámítási módjáról érdeklődnék. Például óra- és teljesítménybérben dolgozó munkavállaló esetén, ha tudjuk az egy órára, illetve napra jutó távolléti díjat, akkor mennyivel kell szoroznunk, hogy egyhavi távolléti díjat kapjunk?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 148. § (1) bek. a) pont] – ez a távolléti díj alapbérrésze. Az esedékesség időpontja– a végkielégítés tekintetében a munkáltatói felmondás közlésének az időpontja, egyéb esetekben a munkaviszony megszűnésének időpontja,– kártérítési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 19.

Felmentési időre járó távolléti díj számítása

Kérdés: Egyik havibéres munkavállalónknak felmondtunk, napi 8 órában dolgozott nálunk. Több mint 10 évet volt alkalmazásban cégünknél, tehát 55 nap felmondási idő jár neki. A teljes felmondási idő alatt felmentettük a munkavégzés alól. Havibére bruttó 300 000 Ft. Véleményünk szerint a következőképpen számítandó ki a felmentési időre járó munkabére: 300 000 Ft/174 x 8 óra, és ez szorozva az általános munkarend (hétfőtől péntekig) szerint eső munkanapok számával, és nem 55 naptári nappal. Helyes ez az elgondolás?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés alapján feltételezzük, hogy a munkavállaló teljesítménybért nem, kizárólag időbért kap munkáltatójától. A felmentési időre távolléti díj illeti meg a munkavállalót [Mt. 70. § (3) bek.]. A távolléti díjat pedig az esedékessége időpontjában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.

Munkaidőkeret lejárta előtti munkaviszony megszűnése és az elszámolás

Kérdés: Ha a dolgozók általános munkarend szerinti munkaidő-beosztása állandó jelleggel hétfőtől csütörtökig 8,5 óra, pénteken pedig 6 óra, kell-e alkalmazni az új Mt. 95. §-ában foglaltakat (eljárás a munkaviszony munkaidőkeret lejárta előtti megszűnése esetén), ha a dolgozó munkaviszonya megszüntetésre kerül, vagy ez nem minősül munkaidőkeretnek?
Részlet a válaszából: […] ...időszak alatt beosztható munkaidő között különbözet van, azt az Mt. 95. §-a szerint kell elszámolni. Például a munkaviszony a munkáltató működésével összefüggő indokra alapozott felmondással szűnt meg csütörtökön. A munkavállaló számára az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Eljárás munkaviszony megszűnésekor munkaidőkeret esetén

Kérdés: A nyári szezonális munkák miatt június-augusztus hónapokban jellemzően több, míg az őszi hónapokban jellemzően kevesebb munkát osztunk be a munkaidőkeretben. Mit kell tennünk abban az esetben, ha a munkavállaló a nyár végével megszünteti a munkaviszonyát, még a munkaidőkeret lejárta előtt?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőként vagyállásidőként elszámolni, és ennek megfelelően bért fizetni, ha a munkaviszony amunkaidőkeret lejárta előtt a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével, ahatározott idő lejártával, a munkáltató indokolás nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.

Kollektív szerződés hatályvesztésének bejelentése

Kérdés: Munkajogi jogutódlással kerültem a mostani cégemhez, de a mai napon felmondtak 30 évnyi munkaviszony után. A Munka Törvénykönyve szerint állapították meg a járandóságaimat. Tudomásom szerint a jogelőd munkáltató kollektív szerződése még mindig hatályban van, de a munkáltatóm arról tájékoztatott, hogy munkajogi jog­utódlás esetén egy év után hatályát vesztette. Ha ez így van, akkor erről nem kellett volna a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel egyeztetni, tárgyalni? Nincs bejelentési kötelezettség sem ilyen esetben? A munkáltatóm tájékoztatása szerint három nap áll rendelkezésemre, hogy észrevételemet megtegyem.
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás esetében ajogutódlás időpontjában a jogelőd munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektívszerződésben meghatározott munkafeltételeket – a munkarend kivételével – ajogutódlással érintett munkavállalók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Vasárnapi pótlék fizetésének megszüntetése

Kérdés: Szállodánk a munkavállalók részére – annak ellenére, hogy az Mt. alapján nem lenne köteles – vasárnapi pótlékot fizet. A gazdasági válságra tekintettel csökkentenünk kell a kiadásainkat, ezért például meg kívánjuk vonni a vasárnapi pótlékot a munkavállalóktól. Megszüntetheti-e a munkáltató egyoldalúan a vasárnapi pótlék fizetését, ha a munkavállalók munkaszerződése nem rendelkezik arról, hogy ez a bérelem járna részükre?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben foglalt esetben sem jogosult vasárnapipótlékra a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónál, illetvemunkakörben foglalkoztatott munkavállaló. Figyelemmel arra, hogy a szállodarendeltetésénél fogva vasárnap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Várandós munkavállaló felmondási védelme és foglalkoztatása

Kérdés: Megszüntetheti-e a munkáltató a várandós kismama munkaviszonyát rendes felmondással? Foglalkoztatható-e éjszakai műszakban a várandós kismama?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 90. § (1) bekezdésének d) pontja értelmében amunkáltató nem szüntetheti meg a munkavállaló munkaviszonyát rendesfelmondással többek között a terhesség, a szülést követő három hónap, valaminta szülési szabadság időtartama alatt. Az ítélkezési gyakorlat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Felmondási indok – a kölcsönvevő működési körébe tartozó ok?

Kérdés: Munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég vagyunk. Az elmúlt időszakban több kölcsönvevőnk hajtott végre csoportos létszámcsökkentést a gazdasági válság miatt, és egyben a kölcsönzött munkavállalóink jelentős részét is visszaküldte hozzánk, akik foglalkoztatását nem tudjuk megoldani. Felmondhatunk-e nekik arra hivatkozva, hogy a munkaerő-kölcsönző cég eredményes és gazdaságos működése a megrendelők által támasztott munkaerőigényekhez igazodik, attól jelentős mértékben függ, és mivel a kölcsönvevő jelentősen módosította munkarendjét és munkaerőigényét, a gazdaságos működés megteremtése érdekében létszám-racionalizálást, átszervezést kell végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...Vitaesetén a felmondás indokolásának valóságát és okszerűségét a kölcsönbeadónakkell bizonyítania [Mt. 193/J. § (2) bek.].A munkáltató működésével összefüggő okra alapítottindokolásban szereplő döntések tulajdonosi vagy ügyvezetői hatáskörbetartoznak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 27.