Iráni orvos – a szolgálati idő kezdete

Kérdés: A munkavállaló az egyik tudományegyetem klinikáján egészségügyi szolgálati jogviszonyban kerül foglalkoztatásra. Iránból 2008-ban érkezett Magyarországra fogorvosi képzésben való részvétel céljából. Diplomáját 2014 júniusában szerezte meg, ezután a szájsebészeti ambulancián költségtérítéses szakképzésben rezidens orvosként dolgozott (2014. IX. 1. napjától 2017. VIII. 31. napjáig, heti 40 órában). 2017. IX. 1-től ennek a klinikának az orvosa/szakorvosa. Dentoalveoláris szakvizsgáját 2017 novemberében tette le. 2021 júniusában magyar állampolgárságot szerzett. Sem szakfogorvosi képzése alatt, sem jelenleg nem vállalt másodállást, magánrendelést, munkáját a klinikán szeretné folytatni, kizárólag a közfinanszírozott egészségügyben. A 2021. V. 1. napján megkötött egészségügyi szolgálati munkaszerződése az illetménye számításánál a közalkalmazotti jogviszony kezdetét, 2017. IX. 1-jét veszi alapul. Helyesen járt el a munkáltató, ha a szolgálati idő kezdetét 2014. IX. 1. helyett 2017. IX. 1. napjában állapította meg?
Részlet a válaszából: […] ...Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése. A rezidensképzés mellett létesíthető, fent felsorolt jogviszonyok közül lényegében csak a megbízási szerződéssel ellátott szabadfoglalkozás, illetve az egyházi személyként végzett tevékenység ideje nem beszámítandó idő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Közalkalmazotti besorolás – a jogviszonyban töltött idő számítása

Kérdés: A közalkalmazotti besorolásnál a mezőgazdasági szövetkezeti tagi jogviszonyt figyelembe lehet-e venni, mint munkaviszonyban töltött időt?
Részlet a válaszából: […] ...egyik módjaként munkavégzési kötelezettséget is előírhat, ekkor a tag és a szövetkezet munkaszerződést, vállalkozási vagy megbízási szerződést kell kössön egymással (56. §). A 2014-ben hatályba lépő Ptk. szabályai irányadók, amelyek szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Nyugdíjas pedagógus óraadóként – akár megbízási szerződéssel is

Kérdés: Nyugdíjas pedagógusként hívtak vissza korábbi munkahelyemre tanítani. Határozott idejű megbízási szerződést készítettek számomra, heti 14 tanóra ellátására, melyre óránként 3200 Ft-ot ajánlottak. Ebből – elmondásuk szerint – minden járulék levonásra kerül. Állítólag sem betegszabadságra, sem szabadságra nem vagyok jogosult. A 14 tanóra utáni ellátandó feladatok (javítás, értékelés, E-napló kitöltése, tanórák előtti ügyelet, ebédeltetés) díjazásáról szó sincs. Jogszerű-e az ilyen alkalmazás, ha az egyébként kötelező munkaidőnek (heti 22-26 tanóra) több mint a felére alkalmaznak, és a bértétel köszönőviszonyban sincs a szakmai képesítésem (szakvizsgás pedagógus, pedagógus II.) szerinti korábbi besorolásommal? Jogszerű-e a szerződés további két kitétele, miszerint munkaeszközeimet és a munkafeltételeket magam kell, hogy biztosítsam? Hova lehet fordulni esetleges jogorvoslatért? Működik még a Munkaügyi Bíróság? Számomra nyilvánvaló, hogy a határozott idő leteltével azonnal "kilépek", de tudni szeretném, törvényes-e ez a vérlázító besorolás, munkaszerződés.
Részlet a válaszából: […] ...mind megbízottként, mind munkaviszonyban, illetőleg közalkalmazotti jogviszonyban is. Az Nkt. 4. §-ának 21. pontja értelmében "óraadó: megbízási szerződés keretében legfeljebb heti tizennégy óra vagy foglalkozás megtartására alkalmazott pedagógus, oktató". A Ptk. 6:272...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Pedagógus óradíja – jogszerű különbségek

Kérdés: Nyugdíjas pedagógus vagyok. Egy általános iskolában óraadóként tanítok etikát, heti 10 órában, 2500 Ft/óra megbízási díjért. A megtartott óráimon felül készülök, dolgozatot javítok, e-naplót vezetek, fogadóórát tartok, és részt veszek a tantestületi értekezleteken. Miért nem jár ezekre a tevékenységekre a heti 10 órán felül legalább heti 3 további óra? Hogyan lehetséges az, hogy egy nyugdíjas óraadó ismerősöm egy másik településen 3100 Ft megbízási díjat kap egy óráért? Mit tehetnék ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...pedagógusok feladatainak ellátására közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban, illetőleg megbízási szerződés alapján, óraadóként kerülhet sor. A kétféle szerződéstípus kétféle munkavégzési módhoz kapcsolódik. A munkaviszony és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Köztisztviselői fizetési fokozat megállapítása

Kérdés: A köztisztviselő nappali tagozatos főiskolai tanulmányait 2003-2007 közötti időszakban végezte. A főiskolai tanulmányai mellett megbízási jogviszonyt (1 hónapig), azt követően egyéni vállalkozói jogviszonyt (1 évig) létesített. A köztisztviselő besorolásakor a fenti nappali tagozatos főiskolai tanulmányai mellett létesített, igazolt jogviszonyai figyelembe vehetők-e a fizetési fokozat megállapításához?
Részlet a válaszából: […] ...(5) bekezdése alapján a jogviszony fennállásának időpontjától függetlenül a köztisztviselő besorolásánál figyelembe kell venni a megbízási szerződésen alapuló, és az egyéni vállalkozói tevékenységre irányuló jogviszonyban töltött időt azzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 27.

Rendszergazda pedagógus – két munkakör a kinevezésben

Kérdés: 1998-ban szereztem tanári diplomát matematika-kémia szakon, másoddiplomát informatikatanári szakon 2013-ban. Az informatika szak megszerzését követően a tanítás mellett az iskolai hálózat rendszergazdai feladatait is ellátom tanári besorolással, külön bérezés nélkül. Rendszeresen kérnek hétvégén és iskolai szünetben is az ezzel kapcsolatos feladatok ellátására. Megteheti-e ezt a munkáltatóm, illetve van-e jogom valamiféle pluszdíjazásra?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony mellett eseti munkavégzésre irányuló szerződések köthetők. Így például egy új rendszer egyszeri beüzemelésére szóló megbízási szerződés is megfelelő mindehhez.Ha ennél gyakrabban fordul elő, hogy informatikusi feladatokat is el kell látni, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 15.

Közszolgálati jogviszonyban töltött idő – a külsős bizottsági tagság beszámíthatósága

Kérdés: Az önkormányzatunk a korábban a képviselő-testületének nem képviselő (külsős) bizottsági tagjaként feladatokat ellátó személlyel közszolgálati jogviszonyt akar létesíteni. Kérdésünk, hogy a fent említett megbízatás ideje a köztisztviselői besorolásakor a közszolgálati jogviszony időtartamába beszámítható-e?
Részlet a válaszából: […] ...és a munkavégzési kötelezettséget magábanfoglaló szövetkezeti tagsági viszony, a szakcsoporti tagsági viszony, avállalkozási és megbízási szerződésen alapuló, valamint a személyesközreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági, ügyvédi és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Közszolgálati jogviszony vagy megbízási szerződés?

Kérdés: Köztisztviselőként dolgoztam, de létszámleépítés miatt közös megegyezéssel megszüntettük a jogviszonyomat, azóta korengedményes nyugdíjban részesülök. A volt munkáltatóm több alkalommal is kötött velem megbízási szerződést, amelynek keretében ugyanazt a munkakört látom el (határozatokat írok), mint korábban, ugyanannál az asztalnál ülök, mint korábban. Persze a megbízási díj kevesebb, mint az illetményem volt. Az egyik ismerősöm szerint kérhetném a megbízási díj és a korábbi illetményem közötti különbözet megtérítését a munkáltatómtól, mivel valójában közszolgálati jogviszonyom van, hiszen a jelenlegi munkám mindenben azonos a közszolgálati jogviszonyban ellátott tevékenységemmel. Mások szerint hiányzik egy fontos feltétel, az eskü letétele, e nélkül nem jön létre közszolgálati jogviszony. Kérdésem, hogy melyiküknek van igaza?
Részlet a válaszából: […] ...[Ktv. 1. § (5) bekezdés] tekintettelés a szerződés tartalma alapján ténylegesen is köztisztviselői jogviszony jöttlétre megbízási szerződés elnevezéssel, mivel a végzett munka mindenbenmegfelel az Ön korábbi közszolgálati jogviszonyának.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.