Magyarázat: rugalmas munkarend és egyenlőtlen munkaidő-beosztás

Kérdés:

Társaságunk kollektív szerződésében rugalmas munkarend szerepel, így az tartalmazza a törzsidőt és a peremidőt. A kollektív szerződés azt is tartalmazza, hogy a rendes munkaidőt hétfőtől péntekig lehet beosztani azzal, hogy hétfőtől csütörtökig 8,5 órát kell mindennap dolgozni, míg pénteken csak 6 órát, így tehát egy héten összesen 40 óra a teljesítendő munkaidő.
1. Helyes-e az a megállapítás, ahhoz, hogy – jogszerűen – egyenlőtlen beosztást tegyünk lehetővé, a kollektív szerződésben feltüntetett rugalmas munkarend önmagában nem elegendő, hanem szükséges még munkaidőkeret elrendelése is? (A munkaidőkeret alkalmazására csak azért kerülne sor, hogy az egyenlőtlen beosztást jogszerűen lehetővé tegyük.)
2. Ha a kollektív szerződésben foglalt rugalmas-egyenlőtlen munkarendet akarjuk alkalmazni, hogyan lehet összekombinálni a rugalmas beosztást és a munkaidőkeretet? Elegendő az, ha például négyheti munkaidőkeretet rendelünk el, és a beosztási szabályok kapcsán csak utalunk a kollektív szerződésben foglalt törzsidőkre és peremidőkre?
3. Elvonatkoztatva a fenti tényállástól, be lehet-e vonni a munkavállalókat a munkaidő-beosztásba oly módon, hogy azt mondjuk, egy hétre levetítve úgy kötelesek beosztani a peremidejüket, hogy azok a törzsidőkkel együtt hetente adják ki a 40 órát?
4. Van-e bármi akadálya annak, hogy a rugalmas-egyenlőtlen munkarend mellett azt is előírjuk, hogy az általános munkarendet (hétfő–péntek) is alkalmazzuk? (Erre elsősorban azért lehetne szükség, hogy ha hetente 40 órát írunk elő, és például egy munkaszüneti nap pont hétköznapra esne, akkor azon a napon ne kelljen dolgozni, és e héten az adott napnak megfelelő munkaidővel kevesebbet kelljen dolgozni.)

Részlet a válaszából: […] ...köteles betartani a munkaidő beosztására és nyilvántartására vonatkozó rendelkezéseket is.A kérdéses esetben a rugalmas munkarendet kollektív szerződés írja elő, a törzsidő és a peremidő meghatározásával és azzal, hogy az egyes munkanapokon összesen hány órát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Munkaidőkeret kihasználatlan órái – a bérlevonás tilalma

Kérdés: A munkáltató munkaidőkeretben több műszakos munkarendben foglalkoztatja a munkavállalókat, egyenlőtlen munkaidő-beosztást alkalmazva. A munkavállalók havibéres díjazásban részesülnek, nem magasan kvalifikált, alacsony beosztású munkakörben dolgoznak. A munkáltató a hat hónapos munkaidőkeretben a heti két pihenőnapon túl kiegyenlítő (szabad)napokat is beoszt. Figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt a munkaidőkeret végén kiderült, hogy több munkavállaló kevesebb óraszámot dolgozott, mint a keret általános munkarend szerinti törvényi órái összesen voltak. Az így "kiesett" munkaórákra jutó összeget – az előlegnyújtásból eredő követelés alapján – az utolsó havi munkabérből levonták, több mint nyolcvanezer forintot. Amennyiben a rövidebb ledolgozott munkaidő nem a munkavállaló(k) oldalán felmerülő okból alakult (nem volt betegség vagy saját kérés alapján távol), csupán a munkaidő-beosztása volt hiányos, hibás, megállapítható-e, hogy a munkáltató méltányos mérlegelés hiányában, aránytalan sérelmet okozott? Csak munkaügyi perben vagy egyéb módon is visszakövetelhető-e a levont munkabér? Felmerülhet-e, hogy a munkáltató gyakorlata, több munkavállalót is érintve, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...elvére [Mt. 6. § (3) bek.], sem a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére (Mt. 7. §) hivatkozni.A jogszabály, illetőleg kollektív szerződés alapján járó munkabér mértékére és a kifizetés szabályszerűségének ellenőrzésére a munkaügyi hatóságnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Készenléti jellegű munkakör meghatározása

Kérdés: Elő kell-e írni munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben azt, hogy egy adott munkakör készenléti jellegűnek minősül, vagy anélkül is minősíthető annak? Előírhatja-e ezzel összefüggésben kollektív szerződés azt, hogy a munkavállaló csak meghatározott munkakörökben foglalkoztatható napi 12 órás munkaszerződéssel?
Részlet a válaszából: […] ...jár (Mt. 91. §).A munkakör készenléti jellegének meghatározásakor a megállapodások nem kapnak szerepet, sem munkaszerződés, sem kollektív szerződés nem dönthet arról, hogy egy adott munkakör készenléti jelle­gű-e, vagy sem. A készenléti jelleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Munkaidő-beosztás – a szabadság és a betegszabadság tekintetében

Kérdés: Mit lehet a munkaidő-beosztás alatt érteni? Ha két műszakos munkarend van (délelőtt és délután), ami hetente változik egy munkavállalót illetően (egyik héten délelőttös, azt követő héten délutános), akkor az már beosztásnak tekintendő? A munkahét 40 órás, 5 munkanap, 2 szabadnap (szombat, vasárnap), igazodva a naptári hétköznapokhoz. A fizetett szabadságra és betegszabadságra járó díjazás számításának szempontjából kérdéses.
Részlet a válaszából: […] ...A törvény szerint a munkaidő-beosztást a munkáltató állapítja meg [Mt. 96. § (1) bek.], de ezt rögzítheti a munkaszerződés vagy kollektív szerződés is. Ha a munkáltató a munkaidő-beosztásának jogát – heti átlagban legalább a napi munkaidő fele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

Kötelezően a munkahelyen töltendő idő értelmezése

Kérdés: Egy kórház patológiáján dolgozom szak­asszisztensként, fertőző szöveteket, testnedveket dolgozunk fel, egészségre ártalmas vegyszerekkel (formalinnal). A munkahelyemen kötelezően letöltött hat órán felül le kell-e dolgoznom még két órát az intézet egy másik munkahelyén (osztályán)?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 117/B. § (5) bekezdése szerint egészségi ártalom vagyveszély kizárása érdekében jogszabály, illetve kollektív szerződésmeghatározhatja a munkaidőn belül az adott tevékenységre fordítható leghosszabbidőtartamot. Ezen túlmenően egyéb korlátozás is előírható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Munkaidőmérték – változó is kiköthető?

Kérdés: Olyan munkaszerződést szeretnénk kötni a munkavállalókkal, amelyben nem egy konkrét munkaidőmértéket (pl. heti 30 órát) határozunk meg, hanem tulajdonképpen keretmunkaidő-mértéket. A munkavállaló munkaidejének a mértéke heti 20 órától 40 óráig terjedne, a munka mennyiségétől függően. Van erre jogszerűen lehetőségünk?
Részlet a válaszából: […] ...rövidebb munkaidőben foglalkoztatja, a munkavállalót a kiesettmunkaidőre – munkaviszonyra vonatkozó szabály (pl. kollektív szerződés) eltérőrendelkezése hiányában – személyi alapbére illeti meg [Mt. 150. § (2)bekezdés]. Ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Munkaidő mértékének felemelése készenléti jellegű munkakör esetén

Kérdés: A rakodómunkások munkakörét a továbbiakban készenléti jellegűvé kívánjuk minősíteni. Az új kollektív szerződésünk úgy rendelkezik, hogy az eddigi 8 órás napi munkaidő napi 12 órára emelkedik. Jogszerű-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] ...napi 12órára, illetve legfeljebb heti 60 órára. Ezért a munkaidő mértékének egyoldalúfelemelésére a munkáltató nem jogosult, és kollektív szerződés sem tartalmazhaterre vonatkozó rendelkezést. Így, ha a munkáltató döntése alapján amunkavállaló addig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.

Munkaidőkeret módosítása

Kérdés: Kollektív szerződés rendelkezése alapján hathavi munkaidőkeretet határozott meg a munkáltatónk. A hat hónapból lassan letelik az első kettő. A napokban értesültünk arról, hogy a vezetőség a munkavégzés átszervezését fontolgatja, és jövőbeni intézkedéseivel az aktuális keretet is módosítani szeretné. Megváltoztatható-e az irányadó munkaidőkeret? A tavaszi megrendelések várhatóan nagy mértékére tekintettel a pihenőidőnk egy részét előre megkaptuk, ezáltal természetesen kevesebbet dolgoztunk, ellenben más munkakörben dolgozó kollégáink lényegesen többet voltak beosztva. Amennyiben módosítható a munkaidőkeret, jogosultak vagyunk-e az eltelt két hónap alapján járó rendes havi munkabérünkre?
Részlet a válaszából: […] A munkaidőkeret hosszabb időtartam vonatkozásában határozzameg a teljes munkaidő alapján ledolgozandó munkaórák számát, a munkaidőkeretkezdetének és végének figyelembevételével. A munkaidőkeret alkalmazásával anapi munkaidő mértéke nagyobb egységekbe foglalható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.