Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...(helyettesítési díj) is megilleti. Mivel ennek mértékét a jogszabályok nem határozzák meg, azt a munkáltató szabja meg, illetve az kollektív szerződés tárgya is lehet, ezért ebben a kérdésben ennél pontosabb választ nem tudunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Vöröskeresztnél munkaviszonyban töltött idő és a jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: Közalkalmazottunk és köztünk vita van abban a tekintetben, hogy beszámítandó-e a jubileumi jutalomra jogosító időtartamba a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezeténél 2010. június 1.-2015. július 12. között szerzett ideje? Az intézménynél korábban dolgozó humánpolitikai munkatárs ugyanis beszámolta ezt az időtartamot a kinevezés elkészítésekor. Keletkeztet-e ez jogot a közalkalmazott oldalán? Arra is hivatkozik dolgozónk, hogy bérezését a Vöröskereszt a Kjt. szerint állapította meg. Van-e lehetősége a munkáltatónak a jubileumi jutalomra jogosító idő beszámításánál eltérni a dolgozó javára, vagy ezek kógens rendelkezések?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése kimondja, hogy a közalkalmazotti jogviszonnyal összefüggő kérdéseket törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, továbbá kollektív szerződés és közalkalmazotti szabályzat rendezi. A közalkalmazott kinevezésének, a munkáltató intézkedésének is tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 5.

Munkaközi szünet szabályaitól való eltérés

Kérdés: Helyi önkormányzati költségvetési szervként működünk, önkormányzati szolgáltató feladatot látunk el, mégpedig iskolák működtetési feladatait. Alkalmazottainkat a Kjt. és a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet szerint foglalkoztatjuk. A munkáltató úgy szabályozta a munkaközi szünetet, hogy az nem része a munkaidőnek. A Kjt. 59. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján "jogszabály vagy kollektív szerződés – ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel – az Mt. 86. §-a (3) bekezdésének a) pontjától a közalkalmazott javára eltérhet". Tekintettel arra, hogy az ágazati jogszabály ezt a kérdést nem szabályozza, továbbá szakszervezet sem működik a munkáltatónál, így nincs kollektív szerződésünk. A munkáltató egyoldalúan belső szabályzatban a munkavállaló javára eltérhet-e, jogszerűen kinyilváníthatja-e, hogy a munkaközi szünet a munkaidő része?
Részlet a válaszából: […] ...kivéve – a munkaközi szünet". Ettől a rendelkezéstől a Kjt. idézett 59. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint "jogszabály vagy kollektív szerződés" térhet el a közalkalmazottak javára, ágazati, szakmai sajátosságokra tekintettel. Jogszabály vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Közalkalmazotti megállapodás a Klebelsberg Központnál

Kérdés: Egy középiskolában dolgozom, ahol a közalkalmazotti tanács elnöke vagyok. 2013. január 1-jétől intézményünket is átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, minek kapcsán a munkáltatók jogköre is változott. 2013. január 14-én kaptunk egy írásos tájékoztatást, miszerint az átvétel időpontjától a munkáltatói jogkör gyakorlója a Klebelsberg Központ elnöke. Ebben az esetben a közalkalmazotti szabályzatot kivel köti meg a közalkalmazotti tanács? Korábban az iskola igazgatójával kötöttük.
Részlet a válaszából: […] ...köznevelési intézményben foglalkoztatottak felett, dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe, és felelős az intézményi szabályzatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.