Jegyzői kinevezések

Kérdés: Településünknek volt egy kinevezett jegyzője, akinek szülés miatti távollétére felvettek 2020. január 7-ével egy jegyzőt helyettesítő köztisztviselő munkakörbe. A régi jegyző kinevezését 2020 augusztusában módosították igazgatási ügyintézőre, ezután kiírtak egy jegyzői pályázatot, mely alapján a jegyzőt helyettesítő köztisztviselő jegyzői kinevezésére került sor. A régi jegyző a kinevezésmódosítás ügyében bírósághoz fordult, és a Kúria ítélete alapján a kinevezés módosítása jogszerűtlen volt. Az ítélet alapján a közös hivatalt létrehozó két település polgármesterei együttesen úgy döntöttek, hogy a jelenleg kinevezett jegyző jegyzői kinevezését módosítani kell jegyzői feladatokkal megbízott köztisztviselőre, és újra ki kell írni a jegyzői pályázatot. A régi jegyző jogviszonya mindeközben már meg is szűnt a hivatalnál 2021. június 8-ával. Mikortól lehet módosítani a jelenlegi jegyző kinevezését? Meg lehet-e csinálni visszamenőlegesen 2020-ra, amikortól is ki lett nevezve az ítélet alapján jogszerűtlenül, vagy 2022-es dátummal kell? A jelenlegi jegyző jogviszonya ez alapján határozott időre módosul, vagy köztisztviselőként ugyanúgy foglalkoztatható határozatlan időre, illetve ez már csak a munkáltatótól függ? Amikor 2020. január 7-ével kinevezték a jegyzőt helyettesítő köztisztviselőnek, csak próbaidő lett meghatározva, a szerződése határozatlan volt. A jegyzői kinevezésére 2020. október 1-jével került sor.
Részlet a válaszából: […] ...(2020-2022) fennállt tényleges helyzet alapján lehet megítélni. A kérdésből kiderül, hogy a jegyző pályázat alapján kapott jegyzői kinevezést 2020. október 1. napján. Amennyiben azóta folyamatosan betölti a jegyzői munkakört, a jegyzői jogviszonyát érintő munkáltatói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Közalkalmazott felmentése létszámcsökkentés és átszervezés esetén

Kérdés: Önkormányzati fenntartású intézmény tevékenysége, amelyben a közalkalmazottakat foglalkoztatták, megszűnt, a munkáltatónál létszámcsökkentést, illetve átszervezést kell végrehajtani, emiatt a közalkalmazott további foglalkoztatására nincs lehetőség. Az érintett közalkalmazottaknak felajánlásra került másik jogviszony, egy másik, szintén önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságnál, illetve önkormányzati fenntartású intézménynél (mindkét munkáltató az Mt. hatálya alá tartozik). A közalkalmazottak rövid ideje állnak közalkalmazotti jogviszonyban az érintett intézménynél, 8 órás, határozatlan idejű kinevezésük van. Az egyik esetben határozott időre és 6 órás munkaviszonyra, a másik esetben határozatlan, 8 órás munkaviszonyra változna a foglalkoztatás. Munkakörük azonos lenne a mostanival. Hogyan jár el helyesen, a jogszabályoknak megfelelően, illetve humánusan a foglalkoztató, amennyiben nem vállalják az esetlegesen számukra hátrányos foglalkoztatást? Fenntartani a jogviszonyukat nem tudják, mivel a tevékenység megszűnt. Amennyiben a munkáltatói felmentés előtt vagy közben keresőképtelen állományba kerülnek, az hogyan befolyásolja a közalkalmazotti jogviszony megszűnését?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő másik betöltetlen munkakör nincs, vagy ha a közalkalmazott az ilyen munkakörbe történő áthelyezéshez, illetve kinevezése módosításához nem járul hozzá. Ha a közalkalmazott kéri a betöltetlen munkakör felajánlását, a munkáltató köteles.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 8.

Határozott idejűvé módosított közalkalmazotti jogviszony

Kérdés: Ikrekkel vagyok GYES-en még egy évig (addig kértem fizetés nélküli szabadságot). Eredetileg határozatlan időre foglalkoztatott pedagógus voltam, tavaly azonban a kinevezésem módosításával részmunkaidős lettem, határozott időre foglalkoztatva, mivel akkor átmenetileg visszamentem GYES mellett dolgozni heti 10 órában. A GYES alatt összegyűlt szabadságomat még nem tudtam kivenni. A tanév végén lejárt a határozott idő, amit nyárra nem hosszabbítottak meg, de szeptembertől visszamegyek dolgozni ugyanígy GYES mellett részmunkaidőben, ismét egy tanévre. Úgy tűnik, véglegesen megszűnt a munkaviszonyom a tanév végén, megkaptam a T-kiskönyvem is. Így nem folyamatos a munkaviszonyom a kihagyott nyár miatt, de erről senki sem tájékoztatott. Mit tudok tenni? Mi van a GYES alatt felhalmozott szabadságaimmal? Ki tudom még venni szeptembertől? Az ismételt munkába álláskor hány órában mehetek vissza továbbra is GYES mellett?
Részlet a válaszából: […] ...kinevezés módosítására, a határozott idő előírására csak közös megegyezéssel, azaz a közalkalmazott bele­egyezésével kerülhetett sor [Kjt. 24. § (2) bekezdése, új Mt. 58. §]. Ezt Ön már nem támadhatja meg bíróság előtt, erre csak 30 nap állt a...A kinevezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 8.