Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...megszegését. Ugyanakkor arrólsincs információ, hogy a munkáltató később eleget tett-e kötelezettségének, ígyezen munkavállalói kifogás érdemi megítélésére adatok hiányában nincs mód.Ahhoz pedig a fentiekhez hasonlóan szintén a tanulmányi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Szabadság felmondási időbe való beszámítása

Kérdés: Még novemberben egyik dolgozónk, aki fél évig betegállományban volt, a visszatérése előtt arra kért minket, hogy az első keresőképes napjától számítva adjuk ki a felhalmozódott szabadságát. Kérésének eleget tettünk, és levélben tájékoztattuk, hogy a 62 munkanap szabadságából 32-t kiadunk számára. A szabadsága letelte előtt azonban levélben felmondtunk neki azzal, hogy az őt megillető 4 havi felmondási idő alatt kiadjuk a betegsége miatt korábban kiadni nem tudott 30 munkanap szabadságát, a felmondási idő többi részére pedig mentesítjük a munkavégzés alól. A dolgozónk azzal keresett meg minket, hogy a ki nem adott szabadságát nem számíthattuk volna be a felmondási idejébe, továbbá a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt egy hónappal közölnünk kellett volna. Véleménye szerint megsértettük a felmondási időhöz fűződő jogát, mert a felhalmozódott szabadság felmondási időbe való beszámításával megrövidült a jogviszonya. Mindezek miatt követeli, hogy pénzben váltsuk meg a 30 nap szabadságát. Szerintünk jogszerűen adtuk ki a szabadságot, igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...természetben történő kiadásában. Ami a munkavállalónak a szabadságkiadásidőpontját érintő előzetes közlés hiányára vonatkozó kifogását illeti, a bíróigyakorlat szerint az Mt. 134. § (5) bekezdésében foglalt szabályok ilyenkor nemérvényesülnek, hiszen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Munkaviszony után – megbízási jogviszony?

Kérdés: Munkáltatóként az egyik munkavállalóval közös megegyezéssel megszüntettük a munkaviszonyát, és még ugyanezen a napon határozatlan időtartamú megbízási szerződést kötöttünk. Ez működött is évekig, de pénzhiány miatt ezen feladatok ellátását más módon kell megoldanunk, így a szerződést felmondtam. Elöljáróban még annyit, hogy a szerződés nem tartalmazta a személyes munkavégzési kötelezettséget, illetve a munkakör megnevezését sem, hiszen megbízási szerződést kötöttünk. A fizetésre havonta a benyújtott számlák alapján került sor. A feladatok ellátása során – a szükséges mértékben – utasításokkal láttam el a megbízottat. Most, hogy felmondtam a megbízási szerződést, perrel fenyegetőzik a megbízott, arra hivatkozással, hogy ő igazából továbbra is munkaviszony keretében látta el feladatait, hiába kötöttünk megbízási szerződést, azt tulajdonképpen leplezett munkaviszonynak fogja minősíteni a bíróság. Szerinte a korábbi munkaviszonyát jogellenesen szüntettem meg, mivel az nem felelt meg a rendes felmondás szabályainak. Kérdésem, hogy a bíróság kinek adna igazat?
Részlet a válaszából: […] ...számolták fel közös megegyezéssel akorábbi munkaviszonyt, és kötöttek helyette megbízási szerződést, amit amegbízott évekig nem kifogásolt. A megbízott a szerződést – a megbízásijogviszony megszűnéséig – nem sérelmezte, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Rendes felmondás – a munkavállaló meghallgatása

Kérdés: Az Mt. 89. § (5) bekezdése értelmében a munkavállaló munkavégzésére vagy magatartására hivatkozással történő munkáltatói rendes felmondás előtt lehetőséget kell adni a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el. Mikor kell erre a meghallgatásra sort keríteni? Kell-e erről írásbeli feljegyzést vagy jegyzőkönyvet készíteni?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatban kialakított bíróigyakorlat szerint, ha a munkáltató nem ad lehetőséget a munkavállaló számára avele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, ez a tény önmagában mégnem alapozza meg a munkáltatói rendes felmondás jogellenességét....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 15.

Munkavállalói felmondás – munkavégzés egy másik cégnél a felmondási idő alatt

Kérdés: Egyik munkavállalónk felmondott, a felmondási idő alatt azonban már elkezdett dolgozni egy másik munkahelyen úgy, hogy munkavégzési kötelezettsége fennállt. Mikor ezt kifogásoltuk, azt mondta, vagy elmegy akkor betegállományba, vagy kiveszi a szabadságát. Kérdésem: milyen jogi lépéseket tehetünk a munkavállalóval szemben, mivel munkájára szükség lenne a felmondási idő alatt?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 89. § (1) bekezdése szerint a határozatlan idejűmunkaviszonyt a munkavállaló rendes felmondással, indokolás nélkülmegszüntetheti. A munkavállaló rendes felmondása esetén – egy esetleges eltérőmegállapodás hiányában – köteles a teljes felmondási idő alatt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.

Rendes felmondás – minőségi cserére alapozva

Kérdés: Az Mt.-ben nem olvastuk, de tudomásunk szerint mégis létezik a minőségi csere, amelyre alapozva felmondhatjuk a munkaviszonyt. Úgy véljük, egyik informatikusunk ismeretei némileg elavultak, nem is képzi magát. Ha találunk helyette egy jobban felkészült szakembert, mire ügyeljünk, hogy egy esetleges pert ne veszítsünk el?
Részlet a válaszából: […] ...képességeiben keresendő. Önmagábanugyanis az a körülmény, hogy például a meglévő képzettsége birtokában amunkavállaló kifogás nélkül ellátta a munkakörét, illetve a munkavégzésévelösszefüggésben nem merült fel semmiféle probléma, még nem zárja ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 9.