Ki nem fizetett jutalék követelése

Kérdés: Napi bejelentéssel dolgoztam egy call centerben március közepétől április közepéig egy munkaközvetítő által, két szerződéssel, hogy egész hónapban tudjak dolgozni. Közben tartósan munkanélküli vagyok, és azért, hogy ne nekem kelljen társadalombiztosítást fizetnem, javasolták, hogy jelentkezzek be szociális segélyre. Április közepén a vezető alpári módon beszélt velem, ezért kértem egy hét szabadságot, közben más állásra is pályáztam. A call centerbe már nem mentem vissza. A munkaközvetítő e hó 10. napjáig kifizette az óradíjamat, de a call center a jutalékomat nem, annak ellenére, hogy nagyon ügyes voltam, és átlagon felül teljesítettem, mondván, nem volt meg a kötelező óraszámom. Kétheti jutalékot nem fizettek ki, 15-20 ezer forint közötti összegről van szó, ami nekem nagy pénz. A call center 50 és 100 forintot fizetett egy üzletkötésért. Jogos-e ez? Azt, hogy nála dolgoztam, csak az ott dolgozók, a jelenléti ív és a rögzített hanganyag igazolja. Tudok-e ezzel a helyzettel valamit kezdeni? Amikor eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, felhívtam a munkaközvetítő céget, hogy kell-e valami megszüntető papírt aláírni, kiderült, hogy nem voltam sehova bejelentve, ezért nem kell semmit sem alá írni.
Részlet a válaszából: […] ...időn belül követelheti az egykori munkáltatójától. Ennek érdekében az illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságnál nyújthat be keresetet [Mt. 285. § (1) bek., 286. § (1) bek.], vagy fizetési meghagyással közjegyző előtt is érvényesítheti igényét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 25.

Vezetői pótlék figyelembevétele a távolléti díj számításánál

Kérdés: Igazgatóságunk közalkalmazottja a Tny. 18. §-a (2a) bekezdésének a) pontja szerint a nők 40 éves jogosultsági ideje alapján felmentéssel kérte munkaviszonyának megszüntetését. Teljes felmentési ideje 2015. november 10-től 2016. július 9-ig tart, ennek felében munkavégzésre köteleztük, munkavégzés alóli mentesítését 2016. február 2-ától tölti. Ettől az időponttól részére felmentési időre járó díjazást számfejtettünk és utaltunk. A közalkalmazott vezetői pótléka 2015. december 31-vel lejárt, tehát a munkavégzés alóli mentesítés kezdőnapján erre már nem volt jogosult. Ezúton kérjük tájékoztatásukat, hogy vezetői pótlék alapját képezi-e a felmentési időre számolt bérnek a távollétidíj-számítás szabályai alapján? Figyelemmel kell-e ennél a pótléktípusnál lenni a megelőző hat hónapban teljesített vezetői pótlék összegére, vagy csak azokkal a bérelemekkel kell számolnunk, amelyre 2016. február 2-ától jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...megállapításakor a 70-75. § szerinti illetménypótlékot, valamint a 77. § (1) bekezdése szerinti havi rendszerességgel fizetett keresetkiegészítést is figyelembe kell venni. A vezetői illetménypótlékot a Kjt. 70. §-a szabályozza, vagyis az is figyelembe veendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 20.

Vezető munkabére a cég felszámolás hatálya alá kerülése esetén

Kérdés: Felszámolóként több felszámolás alatt lévő céget képviselünk. Az egyik ilyen cégnél az ügyvezető munkaviszonyát megszüntettük, amely több mint tizenkét éve állt fenn. Rendkívül magas fizetést kapott, ezért magas végkielégítést kellene fizetnünk neki. Jól értelmezzük az új csődtörvényi rendelkezést, miszerint a felszámolás befejezéséig legfeljebb kéthavi garantált bérminimumnak megfelelő összeget fizethetünk ki neki? Úgy láttuk ugyanis, hogy ez az összeg az Mt.-ben hathavi távolléti díjnak felel meg, és nem tudjuk, melyik törvény szerint járjunk el.
Részlet a válaszából: […] ...díjazott munkavállaló esetén pedig az Mt. 138. §-ának (6) bekezdése szerinti garantált bér kétszeresét el nem érő, hathavi átlagkeresetet meg nem haladó munkabér- és bér jellegű követeléseket –, amelyek jogosultja a gazdálkodó szervezet vezető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 8.

Cégvezető felszámolás előtti elmaradt munkabérének kifizetése

Kérdés: Társaságunk felszámolás alá került. A cégvezető azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mikor kapja meg azt a munkabérét, melyet még a felszámolás elrendelése előtt nem fizettünk ki a részére. Jogos-e a cégvezető követelése, kifizethető-e részére a felszámolás alatt a korábban elmaradt munkabére?
Részlet a válaszából: […] ...ha a cégvezető az Mt. 188. §-a szerintivezetőnek minősül, akkor csupán a minimálbér kétszeresét el nem érő, hathaviátlagkeresetet meg nem haladó munkabér és bér jellegű követelése tartozik afelszámolási költségek közé, és csak ekkora összeg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.