Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...keresőképtelenség eseteit az Ebtv. 44. §-a határozza meg, e szerint keresőképtelen többek között az is, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Az Mt. – közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó – 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Rokkantsági ellátásban részesülés és a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése

Kérdés: 63 éves közalkalmazottunk keresőképtelen. Táppénzre való jogosultsága 2020. november 22. napján jár le. Jelezte, hogy nem tud munkába állni utána sem. Rokkantsági ellátást kap 2015. június 6-ától, jogviszonyának kezdete 2015. november 18. Közalkalmazotti jogviszonya "eszmei" kezdete 2015. szeptember 15. napja. Megszüntethetjük-e a jogviszonyát közös megegyezéssel a fennmaradó szabadság megváltásával? Ha ebbe nem egyezik bele, milyen kötelezettségek terhelnek bennünket mint munkáltatót az esetleges felmentése esetén az életkora miatt? Jár-e számára végkielégítés?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. 25. §-a (2) bekezdésének a) pontja értelmében a munkáltató és a közalkalmazott bármikor – akár a keresőképtelen betegség időtartama, a táppénzre való jogosultság ideje vagy a rokkantsági ellátás tartama alatt is – megszüntetheti a közalkalmazotti jogviszonyt.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Közalkalmazotti jogviszony megszüntetése táppénz alatt

Kérdés: Kórházi alkalmazott vagyok, néhány hónapja azonban táppénzre kényszerültem. Valószínűleg egy betegség folytán nem leszek már képes a korábbi munkám ellátására, ezért új munkát próbálok keresni. Szeretném tudni, hogy ha új munkát találok, akkor a táppénz alatt is megszüntethetem-e a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyom? Ha igen, milyen módon?
Részlet a válaszából: […] ...esetén is irányadó, miszerint a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban – egyebek mellett – a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év lejártát követő napon kezdődik [Mt. 68. § (2) bek......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 7.

Szabadságra jogosító idő számítása

Kérdés: Egyik közalkalmazottunknak közös megegyezéssel meg kívánjuk szüntetni a közalkalmazotti jogviszonyát. A megváltandó szabadság tartama tekintetében azonban nem egyezik az álláspontunk. A közalkalmazott 2012. szeptembertől december végéig keresőképtelen volt, álláspontunk szerint, mivel ennek tartama meghaladta a harminc napot, a közalkalmazottat kevesebb szabadság illeti meg, mert a harminc napot meghaladó táppénz után nem számítható szabadság. A közalkalmazott azonban ezt nem akarja elfogadni. Jogszerűen járnánk el, ha nem számítanánk szabadságot 2012 azon részére, amikor harminc napot meghaladóan keresőképtelen volt a közalkalmazott?
Részlet a válaszából: […] ...hogy munkában töltött időnek minősül a szabadságra jogosító idő szempontjából a naptári évenként harminc napot meg nem haladó keresőképtelenség tartama [Mt. 115. § (2) bek. e) pont]. Ezen szakaszt pedig alkalmazni kell a közalkalmazottakra is, figyelemmel arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 7.