Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...osztályba kell sorolni.A fizetési fokozatok megállapításánál a Kjt. 87/A. §-a alapján kell eljárni. Egyfelől figyelembe kell venni a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időket, másfelől az 1992. július 1-je előtti valamennyi munkaviszonyt, az 1992. július...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Szociális dolgozó továbbképzése

Kérdés: 57 éves szociális dolgozó vagyok. Munkáltatóm továbbképzésre kötelez. Vonatkozik rám az Nkt. 62. §-ának (2) bekezdése? Most belső képzésnek nevezték át, cégem pszichológusa tartaná.
Részlet a válaszából: […] ...– jogszabályban meghatározottak szerint – továbbképzésben vesz részt. Megszüntethető – munkaviszony esetében felmondással, közalkalmazotti jogviszony esetében az alkalmatlanság jogcímén történő felmentéssel – annak a pedagógusnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.