Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Szakképesítési szintek és besorolás

Kérdés:

Az új szakképesítési rendszer szerint kiállított bizonyítványokban a képesítések MKKR-szintek szerint vannak megkülönböztetve. Az egyes szinteken belül hogyan tudjuk eldönteni, hogy közalkalmazotti jogviszonyban A/B/C/D/E fizetési osztályba sorolható-e az adott dolgozó az új rendszer szerint megszerzett képesítéssel? Példaként az MKKR 4. szintjében van érettségi (ami C fizetési osztályba sorolandó), szakközépiskolai érettségi (ami D fizetési osztályt jelent), viszont szerepel a 4. szintben középfokú szakképesítés, felső középfokú szakképesítés is.

Részlet a válaszából: […] A Magyar Képesítési Keretrendszer (MKKR) szintjei nemcsak szakképesítéseket tartalmaznak, hanem iskolai végzettséget, illetve iskolai végzettségnek nem minősülő, egyes elvégzett iskolai osztályokat is. A Kjt. 61. §-ának (1) bekezdése iskolai végzettségeket és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Szakmunkástanulói évek és a besorolás

Kérdés: Köztisztviselői és közalkalmazotti jogviszony vonatkozásában is szükségünk lenne arra az információra, hogy egy kertészeti szakmunkásképző és szakközépiskola beszámítható-e a besorolásnál, ha a Budapest Főváros Kormányhivatala a nyugdíjbiztosítási hatósági nyilvántartásának kivonatmellékletében feltüntette azt a biztosítási jogviszonyok között? Jogviszony megnevezése: szakmunkástanuló. Az illető csak ennek az iskolának az elvégzése után kezdett el dolgozni. A mi intézményünkben mezőőrként és közterület-felügyelőként dolgozik.
Részlet a válaszából: […] ...kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszony létesíthető. Ha tehát a közterület-felügyelő közhatalmat gyakorol, vele közalkalmazotti jogviszony nem létesíthető. A Kttv. hatálya alatt egyébként is kizárt a közalkalmazotti jogviszony létesítése.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Oltakozási kötelezettség – kivételekkel

Kérdés: Az 599/2021. Korm. rendelet 1. §-ának (1)-(2) bekezdésében foglaltak jogértelmezésével, a jogalkotói szándék tekintetében szeretnék kérdést feltenni. Intézményünk tekintetében a kormányrendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja releváns. Ez alapján a rendelet alkalmazásában foglalkoztatottnak minősül az Nkt. szerinti köznevelési intézménynél foglalkoztatott személy. A "foglalkoztatott" fogalmát a Tbj. 4. §-ának 5. pontja szerint kell értelmezni, vagyis foglalkoztatott az a személy, akit a köznevelési intézmény biztosítási jogviszony keretében foglalkoztat, vagy az a személy is e fogalom alá tartozik, aki a köznevelési intézmény területén végez munkát, de nem a köznevelési intézmény alkalmazottja? A fogalom konkrét meghatározása azért fontos számunkra, mert intézményünk konyhai dolgozókat alkalmaz az iskolák tálalókonyháin, de a dolgozók nem az iskolával, hanem az intézményünkkel állnak közalkalmazotti jogviszonyban. A tankerület arról tájékoztatott minket, hogy az 599/2021. Korm. rendeletben leírtakat kiterjeszti mindazon személyekre, akik az iskolákba belépnek, és a tanulókkal közvetlen kapcsolatba kerülnek. Mivel intézményünk önkormányzati fenntartású, és alkalmazottai a Kjt. hatálya alá tartoznak, rájuk – értelmezésünk szerint – az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak nem vonatkoznak, viszont a fenti esetben a konyhás munkakört ügyfelekkel közvetlenül érintkezőnek kell minősítenünk, és alkalmazni kell rájuk a rendeletben foglaltakat. De ha az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltakat a konyhás munkakör tekintetében alkalmazzuk, alkalmazni kell-e a többi alkalmazott tekintetében azzal a megkötéssel, hogy nekik pedig a 2. § (1) bekezdése a) pontjának ab) alpontjában meghatározott időpontban kell felvenniük az oltást? Kinek kell ebben az esetben az 599/2021. Korm. rendeletben foglaltak végrehajtását elrendelni?
Részlet a válaszából: […] ...intézményben, az iskolák tálalókonyháin alkalmazott konyhai dolgozók, akik nem az iskolával, hanem az Önök intézményével állnak közalkalmazotti jogviszonyban, nagy valószínűséggel beleesnek a rendelet szerinti foglalkoztatott fogalmába, és így rájuk alkalmazni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Közfoglalkoztatottként eltöltött idő és az óvónői szakmai gyakorlat

Kérdés: Négy évig dolgoztam egy óvodában közfoglalkoztatottként, majd két évig közalkalmazottként. Közben elvégeztem az óvodapedagógus szakot. Ha óvodában, óvónőként szeretnék dolgozni, Gyakornok vagy Pedagógus I. besorolásom lenne? A hat év munkaviszonyba beleszámít a közfoglalkoztatotti jogviszony?
Részlet a válaszából: […] ...célú közvetlen foglalkozás – pedagógus-munkakörben az óraadó és az egyházi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott kivételével közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban látható el. Az önkormányzat ezért nem létesíthet közvetlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Besorolás társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó szakképesítéssel

Kérdés: Intézményünk dolgozója a Szakkép. tv. 12. §-a értelmében az Országos Képzési Jegyzékben szereplő 54343050000000 számú társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó megnevezésű szakképesítéssel rendelkezik. A Kjt. alapján fenti OKJ-s azonosító számú végzettséggel mely kategóriába sorolható be? Tudomásunk szerint az E kategóriába, de erre kérjük szíves megerősítésüket.
Részlet a válaszából: […] Az egyes munkakörökre vonatkozó besorolási osztályokat mindig az adott ágazat Kjt. végrehajtási rendelete sorolja fel, a mellékletében található táblázatban. A kérdésben nem szerepel sem az, mely ágazatra vonatkozik megkeresésük, sem a betöltendő munkakör. Ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 27.

Egészségügyi szakképesítések megfeleltetése és a besorolás

Kérdés: A 27/2016. EMMI rendelet 1. §-ának (7) bekezdése alapján a rendelet 7. számú melléklete tartalmazza a felsorolt rendeletekben szereplő szakképesítésekre – külön jogszabályok alapján – megszerzett jogosultságok megfeleltetését. Szükséges-e a rendelet alapján mindazon közalkalmazottak átsorolása a D fizetési osztályból az E fizetési osztályba, akik az új megfeleltetés miatt 52-es OKJ-s szakképzettséggel rendelkezve 54-es szakképzettségi jogosultságnak minősülnek? A bértábla összecsúszása következtében az alapilletményen ez nem változtatna egyes ágazatokban, azonban az egészségügyi bértábla alapján ez alapilletmény-növekedést jelentene az egészségügyi szakdolgozók vonatkozásában, és az alapszabadságot 20-ról 21 munkanapra módosítaná.
Részlet a válaszából: […] Az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) vonatkozó rendeletváltozások során az azonos munkakör ellátására jogosító szakképesítések azonosító száma, ezen belül a szakképesítés szintjét jelző első két számjegy is megváltozhatott. Egyébként maga a szakképesítések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Szociális dolgozó továbbképzése

Kérdés: 57 éves szociális dolgozó vagyok. Munkáltatóm továbbképzésre kötelez. Vonatkozik rám az Nkt. 62. §-ának (2) bekezdése? Most belső képzésnek nevezték át, cégem pszichológusa tartaná.
Részlet a válaszából: […] ...– jogszabályban meghatározottak szerint – továbbképzésben vesz részt. Megszüntethető – munkaviszony esetében felmondással, közalkalmazotti jogviszony esetében az alkalmatlanság jogcímén történő felmentéssel – annak a pedagógusnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Kórházi alkalmazott illetményének fizetése

Kérdés: 2013. szeptember 10-én kezdtem el dolgozni egy kórházban. A VIP-osztályra jelentkeztem, mert itt kiemelt bérezést ígértek. Elvállaltam a munkát, annak ellenére, hogy azt a tájékoztatást kaptam, hogy átmenetileg, pár hétre a Traumatológia állományába vesznek fel. Kiemelt bérezésről egészen októberig nem is volt szó, akkor a zúgolódások miatt kihirdették, hogy kapunk bruttó 40 000+10 000 Ft pótlékot, visszamenőleg, hóközi kifizetésként. De ezt a mai napig nem kaptuk meg, a munkaügyi osztályon is összevissza ígérgetnek, ma már csupán annyit, hogy csak nyelvpótlékot fognak fizetni. A másik kérdésem, hogy rosszul számolták ki az éveimet, ezért nem a megfelelő besorolási sávba tettek. Mit tehetnék az ügyben?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésbeli esetben arról lehet szó, hogy az Ön által aláírt kinevezés és a közalkalmazotti jogviszony létesítését megelőző tárgyalásokon elhangzottak ellentétben állnak egymással. Az Mt. 28. §-a alapján, ha a fél a megállapodás megkötésekor – többek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Pszichológus kötelező óraszáma

Kérdés: Egy szociális alapellátási központban, ha valakit pszichológus munkakörben foglalkoztatnak, az illetőnek a heti kötelező óraszáma hogyan alakul? Nevelési-oktatási intézményben, illetve pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményeknél meghatároznak heti óraszámokat, a szociális alapellátási központ azonban egyik fent felsorolthoz sem tartozik.
Részlet a válaszából: […]  A Kt. szerint "A nevelési-oktatási intézményekbenfoglalkoztatott vezetők és alkalmazottak létszáma, a költségvetési hozzájárulásmegállapításának elvei, a vezetők és a beosztott pedagógusok kötelező óraszámaa közoktatási intézményekben" című 1. számú...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.