Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...Ebtv. 44. §-a határozza meg, e szerint keresőképtelen többek között az is, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Az Mt. – közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó – 55. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a közalkalmazott a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Változás az óvoda mint munkáltató személyében

Kérdés: Önkormányzataink jelenleg az óvodai nevelést önkormányzati társuláson keresztül látják el, amelyben a településen lévő óvoda tagóvodaként szerepel, a társulás székhelye más településen van. Ez év szeptember 1. napjától az önkormányzatok ki fognak lépni a jelenlegi társulásból, új önálló társulást létrehozva, a fenntartói jogok átvételével, önálló óvodával. A jelenleg a tagóvodában alkalmazásban lévő közalkalmazott óvodapedagógusokat köteles-e az újonnan létrejött társulás foglalkoztatni, akkor is, ha az új fenntartó ezt nem szeretné? Amennyiben igen, áthelyezéssel kell-e a jogviszonyukat rendezni? Hogyan kell eljárni akkor, ha a közalkalmazott nem kíván az új fenntartónál dolgozni, és a régi fenntartó pedig nem tart a munkájára igényt? Ki szünteti meg a jogviszonyát, ki fizeti az esetlegesen felmerülő személyi kiadásokat? Hogyan kell eljárni akkor, ha a régi munkáltatónál jelzi a közalkalmazott, hogy nyugdíjba megy, mielőtt a fenntartóváltozás bekövetkezik? Kit terhelnek a felmentési idő alatt az illetmény és járulékai?
Részlet a válaszából: […] ...nem anyagi erőforrások szervezett csoportja) – jelen esetben ez az óvoda – jogügyleten alapuló átvételének időpontjában fennálló közalkalmazotti jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek az átadó munkáltatóról (a jelenlegi tagóvodáról) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.

Lemondás és a közintézmény megszűnése

Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)-(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?
Részlet a válaszából: […] ...társaság utódszervezet vagy alapítvány részére adja át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel, a közalkalmazotti jogviszony megszűnik, és a megszűnését követő nappal az új munkáltatóval munkaviszony létesül.Megjegyzendő, hogy a Kjt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Távozó intézményvezető és a jogviszonyváltás

Kérdés: Kulturális intézményünk intézményvezetője (magasabb vezető) 2019 áprilisában megszerezte az öregségi nyugdíjra való jogosultságát, azaz nyugdíjasnak minősül, de nem kérelmezte nyugdíjának megállapítását, továbbra is ellátja az intézményvezetői feladatokat. Intézményvezetői megbízása 2022-ben járna le. A Módtv. rendelkezéseinek eleget téve 2020. augusztus 1-jéig tájékoztattuk közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, illetve augusztus 15-ig megküldtük részére a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot.
1. Ha a Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése alapján a közalkalmazotti jogviszonya átalakulás nélkül, a törvény erejénél fogva megszűnik, jogosult lesz-e végkielégítésre?
2. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, és a további foglalkoztatására irányuló munkaszerződést 2020. október 31-éig megköti, ugyanakkor 2020. október 31-e előtt kéri a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, akkor nyolc hónap felmentési időre lesz jogosult. A munkáltató várhatóan a teljes felmentési időre mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentési idő alatt a Kjt. szerint távolléti díjra jogosult. Az átalakulást követően a korábbi közalkalmazotti illetményéhez képest az ajánlat szerint munkabére emelkedni fog. Jól gondoljuk, hogy a felmentési idő alatt október 31-ig a korábbi közalkalmazotti illetményének, míg november 1-je után a megemelt munkabérének megfelelő távolléti díjra lesz jogosult?
3. A munkáltató tervei szerint a kulturális intézmény által ellátott feladatokat 2021. január 1-jétől – az Mt. 36. §-ának (1) bekezdése alapján – az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság veszi át. Tekintettel arra, hogy az intézményvezető ebben az időpontban már a Kjt. alapján megállapított felmentési idejét tölti (melynek teljes időtartamára mentesítették a munkavégzés alól), az átvevő munkáltatónak kell-e őt az átszállást követő tizenöt napon belül írásban tájékoztatnia a munkáltató személyében bekövetkezett változásról? Kell-e vele 2021. január 1-jétől új munkaszerződést kötni? Az átszállást követően az ő "helyére" vehet-e át/fel másik munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...A Módtv. 2. §-ának (5) bekezdése értelmében a kulturális intézménynél a közalkalmazotti jogviszony átalakulás nélkül, a Módtv. erejénél fogva megszűnik, ha az ajánlattételre meghatározott határidőt követő harminc napon belül a közalkalmazott– írásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Nyugdíjazás és a pálya folytatása

Kérdés: Intézményünkben (önkormányzat által fenntartott óvoda) felmerülő munkaügyi probléma megoldásához szeretnénk segítségüket kérni. Két óvodapedagógusunk 2020. október 1. napján megszerzi a jogosultságot arra, hogy a nők kedvezményes (40 év jogosultsági idő) öregségi nyugdíját igénybe vehesse. A kolléganők élni kívánnak a lehetőséggel. A jelenleg fennálló óvodapedagógus-hiány miatt azonban 2020. október 2-ától vállalják, hogy közalkalmazotti jogviszonyban visszafoglalkoztassuk őket. Véleményünk szerint, ebben az esetben az adott időponttól nyugdíjasnak minősülnek ugyan, de saját kérésükre nyugdíjuk folyósítása szünetel. (Ebben az esetben, egyszerre nem kaphatja a közalkalmazotti illetményt és a nyugdíját is.)
1. Jár-e nekik felmentési idő ebben az esetben 2020. október 1. napját megelőzően?
2. Jár-e nekik felmentési idő akkor, ha a visszafoglalkoztatást követően például 2021 júniusában megszűnik a közalkalmazotti jogviszonyuk?
3. A 2020. október 1. napján megállapított nyugdíjuk összege rögzített lesz-e, vagy a nyugdíjszorzó változását, illetve az emeléseket figyelembe véve módosulni fog-e akkor, ha 2021 júniusában szűnik meg a közalkalmazotti jogviszonyuk?
4. Mindenképp szüneteltetniük kell a nyugdíjuk folyósítását?
5. Létezik-e olyan foglalkoztatási forma, amelyben önkormányzati fenntartású óvodában, óvodapedagógusi munkakörben, nem közalkalmazotti jogviszonyban dolgozik az alkalmazott, és egyszerre kap munkabért és nyugdíjat?
Részlet a válaszából: […] ...nyugdíjra való jogosultsága. A nők 40 év jogosultsági idővel igénybe vehető öregségi teljes nyugdíjának így nem feltétele, hogy a közalkalmazotti jogviszonya megszűnjék. A kérdésben említett óvodapedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát ebből következően nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...lenne, nem veszi át az első feladatait, hanem önállóan látja el az ugyanazon típusú feladatokat. Ebben a helyzetben az első óvodában közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó óvodapedagógusok munkáltatója a törvény erejénél fogva nem változik meg (mint jogutódlásnál)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Át nem vett közalkalmazott felmentése közoktatási területen

Kérdés: A korábban önkormányzatunk által fenntartott, majd 2013. január 1-jétől egy intézményfenntartó központ intézményegységeként tovább működő általános iskolánkban az iskolaigazgató még tavaly december utolsó napjaiban az egyik közalkalmazott takarítót felmentette. A felmentési idő teljes időtartamára nézve mentesítette a munkavégzés alól. A felmentési idő 2013 júliusában telik le. E személyt, illetve a többi takarítót nem vette át a központ, csak a pedagógusokat. Kérdésünk, hogy most ki az, akinél a felmentési idejét tölti az illető, tekintettel arra, hogy ő semmilyen okiratot nem kapott 2013. január 1-jével? Az önkormányzat, az önkormányzat gazdasági ellátó szervezete (GESZ), amely a többi, a központ által át nem vett közalkalmazottat foglalkoztatja, vagy a központ? Ha a GESZ, akkor az is problémát jelent, hogy az 2013. május 31-ével megszűnik, és ezt követően egy önkormányzati kft. fogja ellátni a feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...közalkalmazotti jogviszony fennáll a felmentési idő alatt is, az iskola önálló jogalanyisága megszűnése nem eredményezte annak megszűnését. Az említett takarítónak tehát a többi közalkalmazottal azonosan, a munkáltató személyében bekövetkező változás jogcímén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Felmentési idő hosszának megállapítása

Kérdés: Közalkalmazottunk bejelentette, hogy jogosulttá vált 2012 májusában a nők kedvezményes negyvenéves öregségi nyugdíjára, és kérte felmentését. Részére nyolc hónap felmentési idő járna. Közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetésére azonban nincs fedezet, mivel a 2012. évi költségvetés tervezésekor nem jelezte nyugdíjba vonulási szándékát. A közalkalmazott írásban kérte, hogy a számára adható nyolc hónap felmentési időt szeretné lerövidíteni, mert még 2012-ben igényelni kívánja a nyugdíjat. Jogviszonyának tervezett megszűnési időpontja 2012. október 31-e lenne úgy, hogy negyven­éves jubileumi jutalmat fizetünk részére szeptemberben. Tudjuk, hogy a jogszabály a felmentés lehetőségét a munkáltató mérlegelési jogkörébe helyezi. Hogyan tudjuk szabályosan megszüntetni a jogviszonyt, ha intézményünk a munkavégzés alól csak két hónapra tudja felmenteni, és csak két hónap felmentési illetményt tudunk fizetni neki a munkavégzés alóli felmentési időre? Tehát összesen négy hónap felmentési időt tudnánk kifizetni a nyolc hónap helyett. Bennünk két megoldási lehetőség merült fel:
1. Felmentjük a közalkalmazottat nyolc hónap helyett négy hónap felmentési idővel, és jubileumi jutalmát kifizetjük szeptemberben, amikor esedékes. A közalkalmazott nyilatkozik, hogy ő kéri a négy hónap felmentési időt a nyolc hónap helyett. Ha így döntünk, ezt később a közalkalmazott meg tudja-e támadni azzal az indokkal, hogy a felmentési idő szabályai szerint neki nyolc hónap felmentési idő jár, vagy a mérlegelési jogkörbe az is beletartozik, hogy a munkáltató akár kevesebb felmentési időt is meghatározhat?
2. A másik lehetőség, hogy a közalkalmazott augusztus 31-én írásban jelzi közalkalmazotti jogviszonyáról való lemondási szándékát. Mivel a lemondási idő két hónap, erre az időre mentesítenénk a közalkalmazottat a munkavégzés alól. Viszont ebben az esetben is kifizethetjük neki szabályosan a szeptemberben járó jubileumi jutalmát, amely a lemondási idő alatt esedékes. Ez jogszerű megoldás lehet?
Részlet a válaszából: […] ...év jogosultsági idővel rendelkezőközalkalmazott jogosulttá váljon az öregségi teljes nyugdíjra, mindenképpenszükséges az is, hogy a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésre kerüljön. Aközalkalmazotti jogviszony megszüntetésére lehetőség van közös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 30.

Részmunkaidő – egyoldalúan?

Kérdés: Minisztériumi háttérintézményként van-e lehetőségünk – az alapító jóváhagyása nélkül – az eddigiekben 8 órában dolgozó, előrehozott nyugdíjazásra jogosult ügyintéző munkaidejét 6 órára csökkenteni? Amennyiben az illető ügyintéző nem fogadja el a felkínált módosítást, a Kjt. mely szakaszára való hivatkozással szüntethető meg a jogviszonya?
Részlet a válaszából: […] ...ilyenesetben az illetmény mértéke is a munkaidő mértékével arányos, az illetményviszont már kötelező tartalmi eleme a kinevezésnek.A közalkalmazotti jogviszonyra is irányadó az Mt.-nek az agenerális szabálya, miszerint a munkáltató és a munkavállaló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.