Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] ...munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Szombatra elrendelt munkaidő – kompenzálás szabadidővel

Kérdés:

A közalkalmazottak négyhavi munkaidőkeretben dolgoznak 5/2-es, 8 órás munkarendben, hétfőtől péntekig. Városunkban havi egy szombaton rendezvényt tartanak, és ezt az intézmény szervezi. Akiknek nincsen szombatonként beosztás szerinti munkanapjuk, azok közül is dolgozik néhány ember, mert elő kell készülni, és maga a rendezvény is megkívánja. Az intézmény fizetni a túlmunkáért jelen állás szerint sajnos nem tud. A beosztás a havi egy első heti szombat alkalmával már előre tudható, így már egy hónappal előbb el lehet készíteni a beosztást arra a szombati pihenőnapjukra, amikor egyébként nem dolgoznának. De a rendezvény miatt a négyhavi munkaidőkeretben dolgozni fognak egy bizonyos szombaton havonta. Így lesz egy beosztás szerinti munkanapjuk szombaton (8 óra), és helyette hétfőn a beosztás szerinti munkanapjukon pihenőnaposok lesznek. A négyhavi munkaidőkeretbe bele tudja tenni a munkáltató, ha megbizonyosodik afelől, hogy így a ledolgozott 8 óra helyett kizárólag 8 órát kell kiadni, és semmivel nem többet. Fizetni nem tud, és a közalkalmazottaknak megfelel a szabadidő, ebben meg is állapodnak. A munkáltató szeretné szabályosan csinálni, kérdés, hogy a rendszeres időközönként elrendelt szombati 8 óra helyett csak 8 óra jár-e? És a kiadott 8 óra szabadidő mellett biztosan nincs-e pótlékfizetési kötelezettsége?

Részlet a válaszából: […] A munkaidőkeret lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató az általános munkarendtől eltérve ne szombatra és vasárnapra ossza be a heti pihenőnapokat, illetve nem kell minden héten pontosan két pihenőnapot beosztani. Ugyanakkor heti átlagban ilyenkor is megilleti a közalkalmazottat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Keresetkiegészítés – nem vehető figyelembe az ágazati szakmai illetménypótléknál

Kérdés:

Életpályám utolsó szakaszában lévő pedagógus vagyok, kérésemre igénybe veszem az ún. csökkentett munkaidőt, 50%-os munkaidőben dolgozom, 75% illetményért. Munkáltatóm a 2023. január 1. napjától érvényes kinevezésmódosításom szerint az ágazati szakmai pótlék emelésénél nem számította bele az illetményembe a keresetkiegészítés mértékét, melyet az Nkt. 65. §-ának (5) bekezdése alapján kapok. Meglátásom szerint az ágazati szakmai pótlék kiszámításánál nemcsak az alapbért, hanem a keresetkiegészítéssel növelt illetményem együttes összegének a 32%-át kell figyelembe venni.

Részlet a válaszából: […] Az Nkt. 65. §-ának (7) bekezdése szerint az öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül elérő, csökkentett munkaidőben dolgozó pedagógus illetménye a munkaidő-csökkentés mértékének 50%-ával csökken (jelen esetben 25%-kal). A szabály kifejezetten úgy fogalmaz, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Jubileumi jutalom összege – nem számít a pótlék

Kérdés:

40 éves közalkalmazotti jubileumi jutalom összegének kiszámításánál az ágazati szakmai pótlékot is bele kell-e számolni, vagy csak az alapilletményt? A közalkalmazott óvodapedagógus.

Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. 78. §-ának (2) bekezdése a jubileumi jutalom alapját a közalkalmazott havi illetményének szorzataként állapítja meg, 40 éves jogviszonyban töltött idő esetén 5-szörös szorzóval. Az illetmény fogalmának értelmezésekor a Kjt. 85/A. §-ának l)–n)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 7.

Jubileumi jutalom – az összeg meghatározása

Kérdés: Egy bölcsőde intézményvezetője közalkalmazotti jogviszonyban áll. Az intézményvezető tárgyhavi alapilletményen, vezetői pótlékon, szociális ágazati összevont pótlékon kívül fenntartó által garantált illetményemelést is kap 2011 óta folyamatosan, melyet a polgármester adományozott részére. 2023-ban 40 éves jubileumi jutalomra lenne jogosult az intézményvezető. A jubileumi jutalom összegébe a tárgyhavi alapilletményen kívül a fenntartó által garantált illetményemelés összegét is bele kell számítani?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának l) és m) pontjai szerint a munkabér átfogó fogalmának – azaz a munkavégzés ellenértékeként járó összeg fogalmának – a közalkalmazotti illetmény, illetménypótlék, illetménykiegészítés, keresetkiegészítés és jutalom összessége felel meg, a...arantált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Rendkívüli munkavégzés pótlékának elszámolása

Kérdés: 12 órában dolgozó közalkalmazott gondozónők esetében, ha kéthavi munkaidőkeret után a dolgozónak 25 óra túlórája, rendkívüli munkavégzése keletkezik, hogyan kell a túlórát elszámolni? A pótlék mértéke most 50%. Ez a rendes bérén felül jár, tehát 100%+50%-ot fizetünk. Mi lesz a számítás alapja, a garantált bér vagy a teljes bruttó bér szociális ágazati pótlékkal, munkahelyi pótlékkal együtt? Lehetséges, hogy a 100%-nak a teljes bruttó bér az alapja, az 50%-nak meg csak a garantált bér? Mi eddig a garantált bér után számoltunk, az Államkincstár KIRA programja alapból ezt az összeget teszi be. A figyelembe vett munkaidő mindig 174 óra, vagy az adott hónap kötelező óraszáma?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. – közalkalmazotti jogviszonyban is irányadó szabálya szerint – a munkavállalót a rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék a rendes munkaidőre járó munkabérén (illetményén) felül illeti meg [Mt. 143. § (1) bek.]. A rendkívüli munkaidőre így a közalkalmazottat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Vezetői pótlék figyelembevétele a távolléti díjban

Kérdés: Költségvetési szerv intézményvezetője a nők 40 évi jogosultsági idővel rendelkező kedvezményes nyugdíjazása okán felmentési idejét tölti, közalkalmazotti jogviszonya 2022. augusztus 31-ig tart. A 2022. május 4. és 2022. augusztus 31. közötti időszakra mentesítve van a munkavégzés alól. Avezetői megbízása korábban, 2022. július 31-én szűnik meg. Tehát az augusztusi hónapban még él a közalkalmazotti jogviszonya, de már nem intézményvezetői minőségben. Az augusztusi hónapra járó távolléti díjba bele kell-e számolni a vezetői pótlékot úgy, hogy a vezetői megbízása már nem él? Melyik jogszabályi hivatkozás az, amelyik megengedi vagy tiltja a vezetői pótlék távolléti díjba való beszámítását?
Részlet a válaszából: […] ...száz-kétszázötven százaléka,amely pontos mértékét e keretek között végrehajtási rendelet állapítja meg (Kjt. 70. §).A közalkalmazotti jogviszonyban a távolléti díj számítása során az Mt. szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.

Ágazati szakmai pótlék és jubileumi jutalom

Kérdés: Az idén július 1-étől kifizetésre kerülő jubileumi jutalom alapjául szolgáló alapilletménybe bele kell-e számítani a pedagógusok július 1-jétől történt szakmaibérpótlék-emelését?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. 78. §-ának (2) bekezdése a jubileumi jutalom alapjaként a közalkalmazott havi illetményének szorzataként állapítja meg, a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő hosszától függően kétszeres, háromszoros vagy ötszörös szorzóval. Az illetmény fogalmának.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Védőnői pótlék közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: 2020. augusztus 1-jétől területi védőnőt alkalmazunk közalkalmazotti jogviszonyban. Az alapbért a 256/2013. Korm. rendelet 7. sz. mellékletének az egészségügyi szakdolgozók, egészségügyben dolgozók, valamint védőnők bértáblája F/13 fizetési szint szerint megállapítottuk. Emellett a 43/1999. Korm. rendelet 21. §-ának (11) bekezdésében rögzített területi pótlékot is megkapja. Az alapbér + területi pótlék javadalmazáson felül jogosult-e a 43/1999. Korm. rendelet 76/A. §-ának (4) bekezdése, a 76/D. §-ának (4) bekezdése és a 76/L. §-ának (1) bekezdése szerinti pótlékra?
Részlet a válaszából: […] ...védőnőket a közalkalmazotti jogviszonyuk alapján a munkavégzésük ellenértékeként megillető egyes juttatási jogcímeket a Kjt. felhatalmazása alapján a törvény egészségügyi ágazatra vonatkozó végrehajtási szabálya, a 256/2013. Korm. rendelet határozza meg. Ebben nem...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Hazaküldött egészségügyi dolgozó díjazása

Kérdés: Milyen bérezés jár azoknak a 65 év feletti kórházi dolgozóknak, akiknek a veszélyhelyzet idején, az emberi erőforrások minisztere által kiadott utasítás alapján, nem tudják biztosítani átszervezéssel, hogy ne találkozzanak betegekkel, és ezért hazaküldik őket?
Részlet a válaszából: […] ...meg az egészségügyi szolgáltatóknak a munkavégzés átszervezésére vonatkozóan. A normatív hatályú döntéseket a munkaviszonyon (közalkalmazotti jogviszonyon) belül azt intézményekben munkáltatói jogkört gyakorló személyek hozzák meg. Amennyiben a munkavállaló.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.
1
2
3