5 cikk rendezése:
1. cikk / 5 Közös megegyezés – korlátok a tévedés miatti megtámadáshoz
Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésre került közös megegyezéssel. A megállapodás értelmében csak kilenc hónap elteltével szűnik meg. Ez aránytalanul sok idő, amit kizárólag azért írtam alá, mert a munkáltatóm azt mondta, hogy ennyi ideig szüksége van még rám. Három hónap telt el azóta. Már az első hetek óta gyakorlatilag világossá vált számomra, hogy csak a munkaköröm egy részét használja ki (főleg a munkakörnek – eddig is egy jelentős részét képező – adminisztratív feladatokat kell elvégeznem). Ha ezt tudom, nem írtam volna alá. Mit tehetnék, megtámadhatom a megállapodást erre hivatkozva?
2. cikk / 5 "Problémás" munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése
Kérdés: A munkavállalónk 17 éve áll munkaviszonyban egészségügyi szolgáltató cégünkkel. Én – mint vezető – már 6 éve "kínlódom" vele. Az idők során sok probléma adódott vele, számos alkalommal megszegte az együttműködési kötelezettségét, nem teljesítette a munkáltató kérését, utasítását. Ha például megkérem, hogy mindennap sepregessen össze, és vigye ki a szemetet, az a válasz, hogy már kedden megcsinálta, holott megítélésem szerint alapvető fontosságú, hogy mindennap rend legyen magunk körül. Van egy súlyos beteg kolléganőnk, aki annak ellenére, hogy alig tud mozogni, erején felül teljesít, neki sem segít. Több beteg panaszkodott arra is, hogy arrogáns. A recepteket nem készíti el időben, ezért a betegeknek többször vissza kell jönniük azokért. Ha szóvá teszem, miért nem készítette el a betegnek, amit kér, azt mondja, a beteg hazudik. Amikor beteg lett, és megkértem, menjen haza pihenni, mert nem fertőzheti meg a többieket, és persze betegen nem dolgozhat, az arcomba kiabálta, hogy nem megy haza, mert nincs pénze. Ez az állapot tarthatatlan, minden kérésre nem a válasz, és sok a vita is. A cégünk így nem tud fejlődni. Szerettük volna, ha képezi magát, de erre is nemleges volt a válasz. Ezenfelül nem tudom otthagyni egyedül a cégnél, mert utóbb mindig ki kell javítani a hibákat, amiket vét. Hogyan tudnék megválni tőle?
3. cikk / 5 Közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetés – az "aláírás" visszavonása
Kérdés: Nagyon sikeres 3 évet és 2 hónapot töltöttem egy cégnél területi képviselőként. Megnőtt az eladásunk, részben a befektetett munkám által. 2016. június 9-én reggel fölhívott a főnököm, hogy 15 órára menjek be a cég központjába, majd közölték velem, hogy azonnali hatállyal felmondanak, mert a többi kollégám nem szeretne velem együtt dolgozni, mivel elviselhetetlen a modorom. Nagyon megdöbbentem. Majd megkérdezték, hogy melyik típusú megszüntetést választom, a közös megegyezést, vagy az azonnali hatályú felmondást, amit ők nem javasolnak. Én a közös megegyezést választottam, és alá is íratták velem. Le kellett azonnal adnom a munkaeszközeimet, autót stb. A történteket átgondolva, arra a következtetésre jutottam, hogy nem jól döntöttem. Az a kérdésem, hogy a közös megegyezést vissza tudom-e vonni, ha igen, milyen módon? A kilépőpapírokat nekem kell átvennem?
4. cikk / 5 Közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetés megtámadása
Kérdés: Számításaim szerint 2014. augusztus 15-én megszereztem a negyvenéves szolgálati időt, így megállapodtam a munkáltatómmal, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a munkaviszonyom, hogy nyugdíjba mehessek. A nyugdíjfolyósító azonban arról tájékoztatott, hogy nincs meg a szükséges szolgálati időm, mert három gyermekemmel összesen kilenc évig voltam otthon, és így csak 31 évet dolgoztam ténylegesen. A határozatot megfellebbeztem, hiszen tudomásom szerint a negyven évbe a TGYÁS, a GYED és a GYES időtartama is beszámít. Viszont addig sem akartam ellátatlanul maradni, ezért megkerestem a korábbi munkáltatómat, hogy létesítsünk ismét munkaviszonyt. A munkáltatóm azonban nem hajlandó visszavenni. Tudni szeretném, hogy ha mégsem vagyok jogosult nyugdíjra, akkor rá tudom-e kényszeríteni a munkáltatót, hogy visszavegyen, hiszen ebben az esetben tévedtem, amikor azt hittem, hogy megvan a szükséges szolgálati időm.
5. cikk / 5 Börtönbüntetés – mint a munkáltatói felmondás indoka
Kérdés: Az egyik munkavállalónk decemberben szabadul jogerős börtönbüntetésének letöltése után. A munkaviszonya azonban jelenleg is fennáll. Milyen jogcímen mondhatunk fel neki? Ha felmondással élek, az, hogy börtönben volt, lehet indok?