8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Azonnali hatályú felmondás – a szubjektív jogvesztő határidő
Kérdés: Tudomásunkra jutott, hogy munkavállalónk házastársa konkurens cégének termékeit ajánlgatja az ügyfeleinknek, ezekről folyamatosan, minden héten kapunk visszajelzést. Ez sem etikai, sem üzleti szempontból nem elfogadható, ráadásul cégünk jó hírneve is sérül. Számos ügyféltől rendelkezünk bizonyítékkal erre vonatkozóan. Agond csupán az, hogy az azonnali hatályú felmondáshoz szükséges tizenöt napos határidőből kicsúsztunk megítélésünk szerint, mivel mindezt régebb óta tudjuk. Mit tehetnénk ebben az esetben?
2. cikk / 8 Írásbeli figyelmeztetés – ha kizárja az azonnali hatályú felmondást
Kérdés: Munkavállalónk jelentős összeget "kivett" a kasszából (büntetőbíróság ugyan nem hozott még ítéletet, de egyértelmű, hogy ez történt, ezt el is ismerte). Sajnos még mielőtt a munkaviszony megszüntetéséről intézkedhettünk volna, munkahelyi felettese (aki egyébként jogosult erre) figyelmeztetésben részesítette. Megszüntethetjük-e a munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással?
3. cikk / 8 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
4. cikk / 8 Vezető munkavállaló munkaviszonyának azonnali hatályú felmondása
Kérdés: Meg lehet-e szüntetni azonnali hatályú felmondással annak a vezető állású munkavállalónak a munkaviszonyát, aki rendszeresen anélkül ismer el egyes szerződéses követeléseket, hogy ellenőrizné, azok mögött van-e tényleges teljesítés? Mivel számos esetben bebizonyosodott, hogy a követelések nagy része valójában nem is volt jogos, ebből következően e tevékenységével jelentősebb összegű kárt okozott a cégnek.
5. cikk / 8 Azonnali hatályú felmondás – a jogvesztő határidők kezdete
Kérdés: Munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésével összefüggésben a szubjektív és objektív határidő értelmezése kapcsán kérem segítségüket. A munkáltató szabályozta, hogy írásban be kell jelenteni a munkavállalónak a munkaviszonyon kívül folytatott egyéb tevékenységet. A bírósági határozatokban közzétett eseti döntésekben nem egy esetben a bírói jogalkalmazás állapot cselekményként tünteti fel a bejelentés elmulasztását. Értelmezhető-e úgy, hogy a bejelentés napjáig a szubjektív és objektív határidő nem kezdődik meg?
6. cikk / 8 Munkabaleset valótlan bejelentésének következményei
Kérdés: Abban az esetben, ha a munkavállaló valótlanul jelent be egy üzemi balesetet, mi a munkáltató jogszerű eljárása?
7. cikk / 8 Hátrányos jogkövetkezmény – fizetés nélküli szabadság alatt vezetett blogért
Kérdés: Az egyik munkavállalónk fizetés nélküli szabadságon van. Viszont jelenleg is vezet egy blogot, amin olyan bejegyzések jelennek meg, amelyek gyakran rossz színben tüntetik fel a céget. Ha fizetés nélküli szabadságon van az illető, akkor emiatt alkalmazhatunk-e vele szemben hátrányos jogkövetkezményeket, illetve felmondhatunk-e neki, vagy meg kell várni, amíg véget ér a fizetés nélküli szabadsága?
8. cikk / 8 Okirat-hamisítás – mint az azonnali hatályú felmondás indoka
Kérdés: Az asszisztens kolléganő nem talált néhány fontos szerződést. Néhány nappal később átadta nekünk a keresett iratokat, azonban a felhasználásuk során megállapítottuk, hogy bár tartalmilag megfelelnek a keresett szerződéseknek, és látszólag a mi aláírásunkkal vannak ellátva, az aláírások ténylegesen nem tőlünk származnak. Mikor felelősségre vontuk, bevallotta, hogy nem találta meg az iratokat, ezért "pótolta", vagyis "ismét előállította" azokat. Mivel a kolléga gyakorlatilag meghamisította a szerződéseket, a továbbiakban nem tudunk megbízni benne. A magatartása megalapozná-e az azonnali hatályú felmondást?