9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények
Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
2. cikk / 9 Munkavállalói felmondás – a felmondási idő lehetséges tartama
Kérdés: Az Mt. 69. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondási idő alapesetben 30 nap. Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése szerint ennél hosszabb, legfeljebb hathavi felmondási időben is megállapodhatnak a felek. Az Mt. hatálya alatt kötött munkaszerződés esetében, munkavállalói felmondás esetén, lehet-e 30 napnál hosszabb felmondási időt meghatározni kollektív szerződésben vagy munkaszerződésben rögzítettek szerint, vagy a felmondási idő hosszabb idejű meghatározásának – a munkavállaló részére történő kedvezőbb felmondási idő meghatározás érdekében – csak munkáltatói felmondás esetén van létjogosultsága? Mi az irányadó: az Mt. 205. §-ának (1) bekezdése vagy a 85. §-ának (3) bekezdése?
3. cikk / 9 Változás a munkáltató személyében – a tulajdonos marad
Kérdés: Kulturális területen költségvetési szervnél dolgozók 2020. november 1. napjától a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a Kjt. hatálya alól az Mt. hatálya alá kerültek. A közművelődési törvény alapján 2021. január 1. napjától a kulturális feladatot lehetőség van nonprofit gazdasági társasági formában ellátni. Az előzőek alapján az önkormányzat szándéka, hogy a költségvetési szerv által ellátott kulturális alapfeladatot nonprofit gazdasági társaságnak adja át. Ez alapján a költségvetési szerv jogutód nélkül megszűnne, feladatait, vagyonát (önkormányzat tulajdonában álló ingatlan és költségvetési szerv tulajdonában álló ingó), jogait, kötelezettségeit és a munkavállalók többségét az önkormányzat döntése alapján az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság vinné tovább. Ebben az esetben, azaz, ha a költségvetési szerv jogutód nélkül szűnik meg, a munkavállalók esetén fennáll-e a munkajogi jogutódlás (munkáltató személyében bekövetkező változás)?
4. cikk / 9 Önkormányzati feladatellátás költségvetési szerv által
Kérdés: Az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság egyik szervezeti egysége által végzett feladat (járdaépítés) január 1-jétől átkerül egy, az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szerv feladatellátásának körébe. Az önkormányzati költségvetési szerv a feladatellátást a gazdasági társaság e munkacsoportjában dolgozó munkavállalóival kívánja a jövőben ellátni.
1. Jelen esetben beszélhetünk-e átadó-átvevő munkáltatóról, alkalmazhatóak-e az Mt. 36-40. §-ai, vagy fenti esetben az Mt. 63. §-ának (3)–(4) bekezdése az irányadó? A munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek átszállhatnak-e a gazdasági társaságról az önkormányzati intézményre?
2. Az önkormányzati intézmény a közalkalmazotti jogviszony helyett foglalkoztatja-e a fenti munkavállalókat munkaviszonyban? Az intézmény alapító okirata szerint az intézménynél alkalmazásban álló személyek lehetséges foglalkoztatási jogviszonyaként szerepel az Mt. szerinti munkaviszony.
3. Az önkormányzati intézménynek van-e lehetősége arra, hogy a gazdasági társaságnál, az adott munkacsoportban jelenleg alkalmazásban álló munkavállalóknak csak egy részét foglalkoztassa január 1-jétől?
1. Jelen esetben beszélhetünk-e átadó-átvevő munkáltatóról, alkalmazhatóak-e az Mt. 36-40. §-ai, vagy fenti esetben az Mt. 63. §-ának (3)–(4) bekezdése az irányadó? A munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek átszállhatnak-e a gazdasági társaságról az önkormányzati intézményre?
2. Az önkormányzati intézmény a közalkalmazotti jogviszony helyett foglalkoztatja-e a fenti munkavállalókat munkaviszonyban? Az intézmény alapító okirata szerint az intézménynél alkalmazásban álló személyek lehetséges foglalkoztatási jogviszonyaként szerepel az Mt. szerinti munkaviszony.
3. Az önkormányzati intézménynek van-e lehetősége arra, hogy a gazdasági társaságnál, az adott munkacsoportban jelenleg alkalmazásban álló munkavállalóknak csak egy részét foglalkoztassa január 1-jétől?
5. cikk / 9 Lemondás és a közintézmény megszűnése
Kérdés: A Kjt. 25/A. §-a (7) bekezdésének b) pontja alapján az egyik önkormányzati intézményünket 2020. szeptember 30. napjával megszüntettük, és az intézmény által ellátott közfeladatot az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság vette át közfeladat-ellátási és továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Ebben az esetben az intézményben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonya 2020. szeptember 30. napjával megszűnt, a megszüntetést követő nappal az új munkáltatónál pedig munkaviszony létesült. A Kjt. 25/A. §-ának (2)–(3) bekezdésében foglaltak szerint az átadó és átvevő munkáltató az átadást megelőző 30 nappal korábban – azaz 2020. augusztus 31-e előtt – a közalkalmazottak részére a szükséges tájékoztatást írásban megadta, az érintettek a munkaszerződés tartalmi elemeire vonatkozó ajánlatot megkapták. Ezt követően az intézmény három közalkalmazottja 2020. szeptember 28. napján írásbeli kérelmet nyújtott be a munkáltatóhoz, és lemondással kérte határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának 2020. szeptember 29. napjával történő megszüntetését, valamint a kéthavi felmentési időre járó távolléti díj egy összegben történő kifizetését, tekintettel arra, hogy az intézmény a következő napon megszűnik. Az új munkáltatóval a munkaszerződést egyikőjük sem kötötte már meg. A Kjt. 28. §-a szerint a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt a közalkalmazott lemondással bármikor megszüntetheti, illetve a lemondási idő két hónap, és ezen időtartam egy részére vagy annak egészére a munkáltató mentesítheti a közalkalmazottat a munkavégzés alól. A munkáltató megállapította, hogy az intézmény szeptember 30-án megszűnik, amiről a három személy is tudomással bírt, ezért részükre felmentési időt, illetve az erre az időszakra járó távolléti díjat nem állapította meg. A fentiek alapján szeptember 29-e után érvényesíthető lett volna-e a lemondási idő, illetve a lemondási időre járó távolléti díj?
6. cikk / 9 Vezető nyugdíjazása és a közalkalmazottiból a munkajogviszonyba lépés
Kérdés: Egyik kulturális intézményünk igazgatójának magasabb vezetői megbízása 2022-ben járna le. Időközben azonban betöltötte a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, és tervei szerint 2020. július 1-jétől szeretné kérni a nyugdíjazását. Közalkalmazotti jogviszonya alapján 8 hónap felmentési időre jogosult, tehát közalkalmazotti jogviszonya eszerint 2021. február 28-án szűnne meg. Önkormányzatunk azonban a kulturális intézmények 2020. november 1-jétől történő átalakulásával (Módtv.) egyidejűleg az intézményt mint költségvetési szervet meg kívánja szüntetni, és feladatait a továbbiakban az önkormányzat 100%-os tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság útján látná el. A fent hivatkozott törvény 3. §-ának (9) bekezdése szerint a közalkalmazotti jogviszony átalakulása a fennálló vezetői megbízásokat nem érinti. Miután azonban az intézmény mint költségvetési szerv 2020. október 31. napjával megszűnik, az intézményvezető magasabb vezetői megbízását is meg kell szüntetni. Ha a magasabb vezetői megbízás megszűnik, akkor értelmezésünk szerint november 1-jével az ő közalkalmazotti jogviszonya is átalakul munkaviszonnyá. Ha ezen időszak alatt ő már a Kjt. szerint korábban megállapított 8 hónapos felmentési idejét tölti, és a felmentési idő teljes időszakára felmentést kapott a munkavégzési kötelezettség alól, akkor ezt a munkaügyi intézkedést érinti-e bármilyen módon az, hogy a jogviszonya november 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyból munkaviszonnyá alakul?
7. cikk / 9 Közalkalmazott mezőgazdasági vállalkozása
Kérdés: Főállású mezőgazdasági vállalkozóként lehetek-e közalkalmazott napi 4 órában?
8. cikk / 9 Közalkalmazotti összeférhetetlenség
Kérdés: Egy közalkalmazott napi négyórás munkaviszonyban áll munkáltatójánál. Vállalhat-e munkát egy másik munkaadónál? Az utóbbi munkaadónál nem közalkalmazott lenne, hanem munkaviszonyban állna, napi 4 órában (mellékállásban).
9. cikk / 9 Felmondási idő módosításának tilalma köztulajdonban álló munkáltató esetén
Kérdés: A Munkaügyi Levelek 122. számában a 2395. sorszámú kérdéssel kapcsolatban szeretném megkérdezni, hogy módosul-e a kérdésre adott válasz abban az esetben, ha a munkaviszony köztulajdonban álló munkáltatóval áll fenn? Megállapodhat-e a munkavállalóval rövidebb felmondási időben a dolgozó által beadott felmondás alapján, amellett, hogy a felmondási jogcímen nem szeretne változtatni a munkáltató?