Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...vagy külön pályázatot kiírni a közalkalmazottak számára. A szabadság tekintetében azonban megítélésünk szerint a közalkalmazotti jogviszony megszűnésekor esedékes eljárás szerint kell eljárni, az új munkaviszonyban pedig az Mt. szabályai szerint kell megállapítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Jubileumi jutalomra és végkielégítésre való jogosultság a munkáltató jogállásának megváltozása esetén

Kérdés: 34,5 éves (egy munkahelyen eltöltött) közalkalmazotti jogviszonyomat a fenntartó önkormányzat – új kft. létrehozása miatt – megszünteti. 2022-ben lesz 40 éves munkaviszonyom, jogosultságom a nyugellátásra és a jubileumi jutalomra. Ebben az esetben végkielégítésre számíthatok-e, illetve, mivel 5 év múlva tölteném a 40. évet, jelent-e ez valamit? Mindenképpen szeretnék a jubileumi jutalmamhoz ragaszkodni, amit csak egy másik közalkalmazotti állás betöltésével tudok elérni. Arra van-e lehetőség, hogy ha a kft.-ben maradok, időarányosan kifizessék a jubileumi jutalmat?
Részlet a válaszából: […] ...minősül, és legalább 35 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik, a 40 éves közalkalmazotti jogviszonnyal járó jubileumi jutalmat a jogviszony megszűnésekor ki kell fizetni [Kjt. 78. § (4) bek.]. A "nyugdíjasnak minősül" feltétele, hogy Ön az öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Létszámleépítés – a felmentés jogellenességének kérdése

Kérdés: Egy önkormányzati iskolában napközis nevelőként, közalkalmazottként dolgoztam, a jogviszonyomat felmentéssel szüntették meg. A képviselő-testület létszámleépítést rendelt el, a döntés értelmében véglegesen megszűnik a napközis nevelői állás, az álláshelyem öt évig nem állítható vissza, kivéve ha a jogszabályból adódó többletfeladatok azt indokolttá teszik. A munkáltatóm tájékoztatása szerint a továbbfoglalkoztatásomra nincs mód, nincs más betöltetlen álláshely, amit fel tudnának ajánlani nekem. Álláspontom szerint a felmentésem jogellenes, mint ahogy a munkáltató azon gyakorlata is, amely az állandó feladatok ellátásához rendszeres túlmunkát tesz kötelezővé, a napközis feladatokat túlórában látják el a nevelők. Kérdésem: jogszerű-e a felmentés, ha a napközis nevelői feladatok ellátása új felvétel nélkül szerintem nem oldható meg?
Részlet a válaszából: […] ...a Kjt. 30. § (1) bekezdés b) pontja, illetve (3) bekezdésealapján. Ekkor nem vizsgálható, hogy a munkáltató a jogviszony megszűnésétkövetően hogyan oldja meg a közalkalmazott által korábban ellátott feladatokat.Jelen esetben mellékes, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.