4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Azonnali hatályú felmondás – elmulasztott jogvesztő határidő
Kérdés: Irodai ügyintézőnk a felettesével szemben a többi kolléga előtt sértő és trágár kifejezéseket engedett meg magának. A szóváltás során ő hangosan kiabált és szitkozódott. A kiabálást az ügyfelek nem hallhatták ugyan, de a kollégák között még hetekig beszédtéma volt. Van-e arra lehetőség, hogy a szitkozódó kolléga munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntessük, tekintettel arra, hogy ezzel a magatartásával nyilvánvaló módon megsértette a munkahely rendjét, a munkafegyelmet, valamint a felettesének emberi méltóságát?
2. cikk / 4 Konkurencia a munkahely falai között
Kérdés: Egyik ügyfelünk közlése nyomán kiderült, hogy a határozatlan idejű munkaviszonyban álló munkavállalónk a saját hasznára kezdett el dolgozni, azaz az ügyfél megkeresését – ahelyett, hogy továbbította volna – elfogadta, és a cégünk által biztosított számítógépen, valamint szoftverek segítségével önállóan elkezdte teljesíteni a "megrendelést". Utánanéztünk, és kiderült, hogy ezt a tevékenységét folyamatosan, napi rendszerességgel folytatja. Úgy gondoljuk, hogy ezért indokolt lenne felmondani a munkaviszonyát, de nem akarunk végkielégítést fizetni neki. Mikor járunk el jogszerűen, illetve hogyan járunk a legjobban?
3. cikk / 4 Engedélyezett távollét engedély nélküli meghosszabbítása
Kérdés: Határozatlan idejű munkaviszonyban álló művezető munkakörben foglalkoztatott munkavállalónk személyes ügyei intézése miatt egy órával későbbi munkakezdés engedélyezését kérte, de az engedélyezett idő leteltével nem ment be a munkahelyére, és a telefonját is kikapcsolta, így felettesei nem tudták elérni sem. Aznap csak több mint 3 órás késéssel vette fel a munkát, ezáltal veszélyeztette a munkáltató által ellátandó feladatok megfelelő ellátását. Utóbb nem tudta megmagyarázni a távollétének indokát. Élhetünk-e ebben az esetben Önök szerint azonnali hatályú felmondással?
4. cikk / 4 Munkaviszony megszüntetése a munkavállaló részéről
Kérdés: Bértámogatással vagyok foglalkoztatva, de nem vált be számomra a munkahely. Milyen feltételekkel mondhatok fel?