Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló, vagyb) az államháztartásról szóló törvény szerint az alapításra jogosult szerv által alapított, és annak közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt állógazdasági társaság...4....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Munkáltatói jogállásváltozás – közalkalmazottiból munkajogviszonyba

Kérdés: 2013 óta dolgozom közalkalmazottként, két évig voltam otthon gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon. Most egy másik munkáltató át akar venni, viszont ez magáncég, gondolom, a közalkalmazotti jogviszonyom megszűnik. Ha nem fogadom el a feltételeket, jár-e számomra végkielégítés, felmentési idő és esetleg más juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló, vagy az államháztartásról szóló törvény szerint az alapításra jogosult szerv által alapított, és annak közvetett vagy közvetlen, legalább többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság...st...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Szabadságát töltő munkavállaló munkába állása az új munkaviszonyban

Kérdés: Új munkavállalónk az előző munkahelyen "kivett" szabadsága alatt munkába állhat-e nálunk? Munkaviszonya hónap végével szűnik meg, de egy héttel korábban már alkalmazni szeretnénk.
Részlet a válaszából: […] ...továbbra is fennáll azon kötelezettsége, melynek értelmében a munkaviszony fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Ha a korábbi munkáltató.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Munkaviszony-létesítés a fizetés nélküli szabadság tartama alatt

Kérdés: Egyik munkavállalónk munkaszerződésében kikötésre került, hogy nem veszélyeztetheti a munkáltató jogos gazdasági érdekeit, és a munkaviszony megszűnése esetére versenytilalmi megállapodást is kötöttünk vele. Az sajnos nem szerepel a munkaszerződésben, hogy egyébként a munkaviszony alatt megtiltjuk, hogy más munkaviszonyt is létesítsen. Jelenleg ez a munkavállalónk gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságát tölti, most azonban bejelentette, hogy míg nálunk továbbra is fizetés nélküli szabadságon marad, létesít egy másik munkaviszony is, ahol viszont munkába is áll. Mi ilyen körülmények között nem akarjuk állományban tartani. Ebben az esetben megszűnik a védettsége nálunk is, és közölhetünk vele munkáltatói felmondást?
Részlet a válaszából: […] ...hiányában is általánosságban előírja az Mt., hogy a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné [Mt. 8. § (1) bek.].......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 18.