Szabadságkiadás és az igazgatási szünet veszélyhelyzeti szabályai

Kérdés: Önkormányzati hivatalban a 2023. évben elrendelendő igazgatási szünetre vonatkozik kérdésünk. A Kttv. 232. §-ának (3) bekezdése szerint a képviselő-testület, valamint a 2. §-ban felsorolt szervek vezetője – a kormány ajánlásának figyelembevételével – a rendes szabadság kiadására igazgatási szünetet rendelhet el. Az ilyen módon kiadott rendes szabadság nem haladhatja meg a köztisztviselő adott évre megállapított alapszabadságának a háromötödét. A 460/2022. Korm. rendelet 2. §-a átmeneti szabályokat tartalmazott. E szerint, a munkáltatói jogkör gyakorlója – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles az igazgatási szünetre eső valamennyi munkanapra szabadságot kiadni a különleges jogállású szervnél, illetve a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalánál foglalkoztatott személyek (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott) részére azzal, hogy
a) ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatottra irányadó jogszabály azon rendelkezése, amely szerint a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik,
b) először a 2022. évben esedékes szabadságot kell kiadni,
c) ha a b) pont szerinti szabadság nem elegendő, a 2023. évben esedékes szabadságot kell kiadni.
A 2023. évi igazgatási szünet elrendelése esetén a 15 munkanap alapszabadságból, amellyel a munkáltató rendelkezik, le kell vonni a 2022. év végén, illetve 2023. év elején kiadott 2023. évi alapszabadság napjainak a számát? Ha igen, megállapodhat-e a munkáltató a köztisztviselővel, hogy az igazgatási szünet időtartamára a szabadságtervét úgy ütemezze, hogy a szünet időtartamára vesz igénybe azokból a napokból, amelyekkel már nem a munkáltató rendelkezik?
Részlet a válaszából: […] ...22-től 2023. január 6-ig igazgatási szünetet rendel el. Amint arra a kérdés is utal, ilyen esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatottra irányadó jogszabály azon rendelkezése, amely szerint a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik [460/2022. Korm. rendelet 1....m...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Távolléti díj számítása pedagógusok esetében

Kérdés: Ha egy pedagógus betegszabadságon és szabadságon is van a hónapban, és kap pótlékokat, a távolléti díj számításánál a teljes pótlékok összegével kell számolni vagy a számfejtett összeggel, mivel pótlék csak a ledolgozott napokra jár? Példa: alapbér 356 265 Ft, gyógypedagógiai pótlék 9135 Ft, ágazati szakmai pótlék 35 627 Ft, egységvezetői pótlék 54 810 Ft. Ledolgozandó munkanapok száma 22 nap, 3 nap betegszabadságon és 10 nap szabadságon volt. Mennyi lenne a betegszabadságra és a szabadságra járó díjazás összege?
Részlet a válaszából: […] ...nem illetik meg a munkavállalót, az ügyeleti/készenléti bérpótlékra vonatkozó szabályok szerint kell figyelembe venni, azaz akkor, ha az irányadó időszakban átlagosan legalább havi kilencvenhat óra olyan munkaidőben dolgozott a munkavállaló, amely az adott bérpótlékra...tik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 10.

Távollétidíj-számítás a gyógypedagógiai intézetben

Kérdés: Egy egyesület által fenntartott gyógypedagógiai módszertani központ gyermekintézményében pedagógus és gyógypedagógiai munkakörben foglalkoztatunk munkavállalókat. A munkavállalók intézményvezetői, osztályfőnöki, helyettesi, gyógypedagógiai, egységvezetői, ágazati szakmai pótlékban részesülnek. Melyik pótlékok számítanak távollétidíj-növelőnek, és melyikeket kell beleszámolni az utolsó hat hónapra kifizetett bérpótlékként a távolléti díjba? A példa a következő: a pedagógus havi bruttó munkabére: 337 995 Ft, gyógypedagógiai pótléka: 9135 Ft, osztályfőnöki pótléka: 18 270 Ft, egységvezetői pótléka: 54 810 Ft, ágazati szakmai pótléka: 33 800 Ft, ledolgozandó munkanapok száma: 22 nap, ledolgozandó órák száma 176 óra. Amunkavállaló 5 munkanap szabadságra megy, ilyenkor mennyi alapbér, távolléti díj, gyógypedagógiai, egységvezetői, osztályfőnöki és ágazati szakmai pótlékot kell számfejteni neki helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...amelyek folyamatosan nem járnak, az ügyeleti/készenléti bérpótlékra vonatkozó szabályok szerint kell figyelembe venni. Azaz akkor, ha az irányadó időszakban átlagosan legalább havi 96 óra olyan munkaidőben dolgozott a munkavállaló, amely az adott bérpótlékra jogosítja [Nkt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Pedagógusi ágazati szakmai pótlék – az összeg időarányosítása

Kérdés: A pedagógusoknak járó ágazati szakmai pótlékot hogyan számfejtjük egy hónapra, ha betegszabadságon vagy táppénzen volt a munkavállaló? Naptári napokkal osztjuk az ágazati pótlékot, vagy a munkanapok száma lesz az osztónap? Például 33 800 Ft a pedagógus ágazati szakmai pótléka, és 5 munkanapot volt táppénzen 2020. november hónapban, amelyben 21 munkanap volt. Ezek alapján mennyi ágazati pótlékra jogosult? Illetve, ha 5 munkanap betegszabadsága volt, akkor mennyi az ágazati pótléka?
Részlet a válaszából: […] ...[Mt. 145. § (3) bek.]. E szerint a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál az alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Igazolások kiadása a "másodállás" megszűnésekor

Kérdés: Másodállás megszűnése esetében milyen igazolásokat kell kiadnia a munkáltatónak kötelezően?
Részlet a válaszából: […] ...iránti írásbeli kérelmének átvételéről a foglalkoztatónak igazolást kell kiadnia. A jövedelemigazolásra külön fel kell vezetni az irányadó időszakban kifizetett nem rendszeres jövedelem összegét, jogcímét, megjelölve a kifizetésre való jogosultság időtartamát,...i...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.