Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...munkavégzés alóli felmentés idejére járó távolléti díjat csak november 29-ig kellett volna fizetniük. A távolléti díj számítására irányadó rendelkezések pontosan meghatározzák, hogy ezen időszakra azt miképpen kell kiszámítani. Adatok hiányában pontosan nem tudjuk.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Munkabérszámítás munkaidőkeretben és kötetlen munkarendben

Kérdés: Állattartó telepen kéthavi munkaidőkeretben dolgozó, havibéres munkavállaló díjazása miként alakul, ha az alapbére 300 000 Ft/hónap, a munkaideje 8 óra/nap? Mennyi bér jár, ha a munkaidőkeret kezdetén, november 1-jén dolgozik, és november 4-től 8-ig, 5 napon, szabadságon van, ezenkívül november hónapban még van további 14 nap ledolgozott munkanapja is? Korábbi óradíjas besorolásban szerzett esetleges bérpótlékait is be kell számítani a távollét idejére? Ha kötetlen munkaidőben foglalkoztatjuk, jár-e munkaszüneti pótlék a munkaszüneti napon végzett munkára?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés szerinti esetben a munkavállaló munkaidőkeretben irányadó munkaidejét az Mt. 93. §-ának (2) bekezdése alapján akként kell kiszámítani, hogya) a novemberre és decemberre eső általános munkarend szerinti munkanapok számából (21+22 nap) le kell vonni az ilyen...p)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Havibér – a munkaszüneti napra járó rész számítása

Kérdés: 2019. november 4-én (hétfőn) kezdtem új munkahelyen dolgozni. Előző munkahelyemen a munkaviszonyom november 3-ával, vasárnappal ért véget. Mindkét helyen havibérben voltam/vagyok. Az előző munkahelyem novemberre nem akar már munkabért fizetni nekem, arra hivatkozva, hogy novemberben 3-ig, amíg ott volt munkaviszonyom, nem volt munkanap (nov. 1. ünnep, nov. 2-3. pedig hétvége). Az új munkahelyem tájékoztatása szerint viszont ők csak a november 4. utáni időszakra terveznek arányosan fizetni, mivel náluk ettől kezdve van munkaviszonyom. Tört hónap esetén, ilyen esetben, mi az időarányos munkabér számításának a helyes módja?
Részlet a válaszából: […] ...bér jár a munkavállalónak.A havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál:– a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell,– az adott időszakra eső általános munkarend szerinti...ok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Rendkívüli munka ellenértéke – számítási mód közalkalmazottak esetében

Kérdés: A túlórára járó arányos "munkabér"-részt csak az alapbérből (közalkalmazotti illetményből) vagy a havi rendszeres pótlékokkal együttes munkabér alapján kell kiszámítani? Vannak közalkalmazotti munkáltatók, amelyek a túlórára járó arányos "bért" az illetmény összegének alapulvételével, míg mások az illetmény és valamennyi havi rendszerességű illetménypótlékkal együttes összegének alapulvételével számítják. A túlórára járó munkabér arányos részének számításánál közalkalmazottak esetén csak az illetményt vagy a havi rendszerességű pótlékokkal együttes (illetmény és illetménypótlék) összeget kell alapul venni?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdését, amely szerint a havi illetmény meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi illetménynek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti...z Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 23.

Felmentési időre járó távolléti díj kiszámítása

Kérdés: Munkavállalói felmondás esetén hogyan kell kiszámítani a felmentési időre járó munkanapok számát? Egy munkavállalónk felmondási ideje 2018. november 14-én jár le, a munkáltató november 1-jétől november 14-ig felmentette a munkavégzési kötelezettség alól. November 1. munkaszüneti nap, november 2. áthelyezett pihenőnap, november 10. áthelyezett munkanap. November 1-jétől november 14-ig a felmentési időre járó bér számításánál tíz vagy kilenc munkanapra kell számolni a munkabért? Jár-e ebben az esetben a munkaszüneti napra is bér, tehát egynapi alapbérnek megfelelő összeg?
Részlet a válaszából: […] ...(3) bekezdése értelmében a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti... §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 26.

Hétvégi rendkívüli munkaidő és a távolléti díj számítása

Kérdés: A munkavállaló havibéres, általános munkarendben, jelenlegi munkaviszonyában több mint hat hónapja dolgozik (irányadó időszak). A szombat-vasárnap végzett munkát a cég tevékenységéből adódóan a munkáltató rendeli el. Január hóban négy hétvége (nyolc nap) volt, és ebből a dolgozó öt napon végzett munkát. (Azt nem vizsgáljuk, hogy a heti pihenőnap, illetve a pihenőidő megvolt-e.) Az öt alkalomból különböző óraszámokat töltött munkával a munkavállaló: kétszer négy óra, hat óra, nyolc óra és tíz óra. Erre a dolgozó 100%-os pótlékot kapott a szombatra és vasárnapra jutó munkabéren felül. A rendkívüli munkavégzés egyébként jellemző, de arányaiban változó (előfordul, hogy egy hónapban csak szombatonként kell dolgozni, de van, hogy szombat-vasárnap is, illetve egyáltalán nincs szükség rendkívüli munkavégzésre az irányadó időszakon belül). Sajnos a bérprogram nem kezeli külön a szombaton vagy vasárnap végzett munkát, valamint a távolléti díj számításánál "kötelezően figyelembe vett" jogcímként jelöli meg a pihenőnapon (szombaton és/vagy vasárnapon) végzett rendkívüli munkáért járó pótlékot (figyelmen kívül hagyva – szerintem helytelenül – az Mt. 151. §-ában foglaltakat, hiszen így előfordulhat, hogy az irányadó időszakon belül nem lesz meg a legalább egyharmados munkavégzés). Helyesen alkalmazza-e a bérprogram a szabályt, amikor a szombati és vasárnapi pihenőnapokon végzett munkáért járó pótlékot "kötelezően" beszámítja a távolléti díj alapjába, függetlenül attól, hogy nem valósultak meg az Mt. 151. §-ának (2) bekezdésében leírtak? A hivatkozott jogszabályhely csak a vasárnapról rendelkezik. Jól értelmezem, hogy a szombaton végzett rendkívüli munkáért járó díjazás (bér) minden esetben alapja lesz a távolléti díjnak?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezően biztosítandó bérpótlék helyett fizetett átalány; másrészt az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra (az irányadó időszakra) kifizetett teljesítménybér; végül az esedékesség időpontját megelőző utolsó hat hónapra kifizetett egyes...zően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Havidíjas munkavállaló munkabére munkaszüneti napi keresőképtelenség esetén

Kérdés: Hogyan kell kiszámolni a havidíjas munkavállaló munkabérét, ha a hónapban van olyan munkaszüneti nap, amikor keresőképtelen? Tegyük fel, hogy 2018. május 16-22. közt betegszabadságon volt a dolgozó. Alapbére 230 000 Ft/hó. Május hónapban 21 ledolgozandó nap, és két hétköznapra eső munkaszüneti nap volt. Ezek közül az egyik május 21-e pünkösdhétfő, ami beleesik a keresőképtelen napokba. Milyen logika mentén kell kiszámolni a bért?
Részlet a válaszából: […] ...(baleseti táppénzben) részesül, a fentiek annyiban változnak, hogy a május 16-22. közötti időszakra számított bérelemek nem lesznek irányadók...em változik meg. Ha a hónapban van 23 hétköznap, amelyből 2 munkaszüneti nap is egyben, az 5 (munka)napos keresőképtelenséggel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Távolléti díj számítása az apák pótszabadságánál

Kérdés: Az apák pótszabadságának elszámolása körében hatósági ellenőrzést kaptunk. Ennek során az ellenőr kifogásolta a távolléti díj számításának módszerét, és így a megtérítés összegét is. Álláspontja szerint a munkaszüneti napot nem kellett volna figyelembe venni osztószámként, azaz novemberben 22, és nem 23 napra kellett volna osztani a havibért. Munkaügyi ellenőrzés keretében ugyanakkor ennek épp az ellenkezőjét mondták, ott elfogadták a számítást. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...akként kell figyelembe venni, hogy a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Munkaszüneti nap megjelenítése a bérlapon

Kérdés: A munkaszüneti napot – a hozzá tartozó napi órát és bért – fel kell-e tüntetni a bérelszámoló lapon a normál munkarendes, havibéres dolgozónál, aki nem végez munkaszüneti napon munkát? Ha igen, akkor milyen osztószámot kell hozzá használni?
Részlet a válaszából: […] ...e napra eső arányos bér. Egyébként a havi alapbér meghatározott időszakra járó részének számításánál a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét szorozni kell az adott időszakra eső általános munkarend szerinti.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Távolléti díj számítása

Kérdés: Egy gépkezelőként foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkabére teljesítménybérből (az adott gépen legyártott termékek darabszáma és az egy darabra megállapított bér szorzata), a darabbérrel nem elszámolható munkaidőre vonatkozóan pedig 1200 Ft/óra időbérből áll. A bruttó bér nagyobb részét a teljesítménybér teszi ki, ez átlagban havonta kb. 70%. Ebben az esetben a távolléti díjat hogyan kell megállapítani? A munkáltató az 1200 Ft-os órabér alapján tette (9600 Ft/nap), ezért a szabadság és betegszabadság idejére ez került kifizetésre. Jól járt el, vagy a teljesítménybér alapján kellett volna, vagy a teljesítmény és órabér együttes összege alapján? Órabért tehát arra az időre kap a munkavállaló, amely teljesítménybérrel nem érintett (ez általában 12-90 óra között alakul egy hónapban). Ha a munkáltató helytelenül állapította meg a távolléti díjat, akkor a különbözet visszamenőleg milyen időszakra követelhető a munkavállaló által?
Részlet a válaszából: […] ...kívül kell hagyni, és a teljesítménybérrészt az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó id ő szaki rendes munkaid ő re járó teljesítménybér összegét osztani kell az irányadó id ő szakban rendes munkaid ő ben...151...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 17.
1
2
3
5