Fizetési kategória megállapítása egyházi iskolában

Kérdés:

Egyházi iskolánál 2015. augusztus 16-tól alkalmazunk felső tagozaton 5–6. osztályban angoltanárként egy kollégát, aki 1993-ban szerzett tanítói diplomát, aztán 5 évig egyetemre járt művelődési és felnőttképzési menedzserszakon, később, 2015-ben szerezte meg a tanítói diplomára épülő angol műveltségterület kiegészítő szakot. Őt 2015-ben Pedagógus I. fokozat 2-es kategóriájába soroltuk, hiszen nem volt ugyan szakmai gyakorlata, de rendelkezett legalább 6 év munkaviszonnyal. A pedagógus most azt állítja, hogy a Kjt. 87/A. §-a alapján 2015-ben úgy kellett volna besorolni, mintha 1993 óta folyamatosan pedagógus-munkakörben tanított volna. Életútja során 1998–2004 között, majd 2005–2015 fennállt munkaviszonyaiban nem a köznevelés területére tartozó gazdasági társaságoknál dolgozott. Véleményem szerint a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdése egyházi intézmény esetében nem irányadó. A 2005. évi költségvetési törvényig a mindenkori költségvetési törvény írta elő, hogy a Kjt. 55–80. §-a vonatkozik az egyházi fenntartókra, ugyanis ez volt a normatív állami juttatás és a közoktatási kiegészítő támogatás igénybevételének feltétele (munkaidő, pihenőidő, illetmény-előmeneteli rendszer), de a 87/A. § nem szerepelt a felsorolásban.

Részlet a válaszából: […] A pedagógus-előmenetel hatálya alá tartozók esetében a fizetési kategória megállapítására vonatkozóan az Nkt. 64. §-ának (5) bekezdése a következőket írja elő: "a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott – a Gyakornok fokozatba tartozó pedagógus kivételével – a Kjt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Besorolás egészségügyi dolgozó esetén

Kérdés:

Kérem a segítségüket abban, hogy az egészségügyi szakiskolai képesítő bizonyítvány (régi, érettségi nélküli, 3 éves képzés) az egészségügyi szolgálati jogviszonyban melyik fizetési osztály besorolására jogosít?

Részlet a válaszából: […] ...dolgozó átsorolására, az osztályba soroláshoz szükséges szakmai követelményekre, a jogviszonyban töltött idő számítására, az illetményre, valamint az átsorolással kapcsolatos eljárási szabályokra az Eszjtv. és a kormány által rendeletben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Mezőőr fizetési fokozata – a korábbi munkaviszony beszámíthatósága

Kérdés: Ha egy önkormányzat mezőőri munkakörben foglalkoztat egy közalkalmazottat, és az illető 2009. évben tette le a mezőőri vizsgát, akkor a korábbi munkaviszonyai közül a besorolásnál csak a mezőőri vizsga letétele utáni jogviszonyok vehetőek figyelembe, vagy mivel a 77/1993. Korm. rendelet a mezőőrnél "A" kategóriát ír elő, az összes munkaviszonya beszámítható?
Részlet a válaszából: […] Az 1997. évi CLIX. törvény 20. §-ának (1) bekezdése szerint a mezőőr a termőföldek őrzését, valamint a termőföldön lévő, illetve ahhoz tartozó termények és termékek, felszerelések, eszközök, haszonállatok, továbbá mezőgazdasági építmények, földmérési jelek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Konyhai kisegítő besorolása

Kérdés: Állami óvodába konyhai kisegítőt vettünk fel közalkalmazottként. Jelenleg az SzMSz-ben általános iskola van meghatározva végzettségi szintnek, de januártól érettségi fog szerepelni a dokumentumban. A hölgynek érettségije és egy teljesen más témakörű OKJ 33-as végzettsége van. A257/2000. Korm. rendelet alapján az A, B, C fizetési osztályok valamelyikébe sorolható. Számít-e bármit a besorolás során, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatban mi szerepel? C osztályba sorolható akár már most a megszerzett érettségije jogán? Ha korábban egy másik közalkalmazottat A fizetési osztályba soroltak ilyen háttérrel, akkor át kell sorolni C-be? Besorolásnál, amikor egyik fizetési osztályból a másikba átteszünk egy munkavállalót végzettségi okok miatt, de korrekciózás okán, akkor egyszerűen továbbra is például 8-as fizetési fokozatban marad, tehát minden munkaviszonyt nézünk, és A8-ból C8-ba kerül az illető, vagy felül kell vizsgálni a jogviszonyokat, és csak az érettségi utániakat nézve akár visszasorolni az illetőt A8-ból C7-be?
Részlet a válaszából: […] ...besorolás utólagos korrekcióját kell elvégezni, és a bérkülönbözetet (azaz, ha az "A" fizetési osztályba soroláskor a közalkalmazott illetménye felfelé nem volt eltérítve, a minimálbér és a garantált bérminimum közötti különbözetet) a hároméves el­évülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Romániában ledolgozott idő – figyelembevétel a közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: A közalkalmazott 2008. június 9-én szerezte meg az óvodapedagógusi végzettségét, és azóta is óvodánkban dolgozik óvónői munkakörben, Pedagógus I./5 besorolással. Belépésekor nem adott le semmilyen jogviszony-igazolást. Dolgozónk most szeretné megtudni, hogy beszámítható-e a besorolásához az 1991-1999 közötti jogviszonya, amikor is egy romániai óvodában dolgozott óvónőként, de óvodapedagógusi végzettséggel akkor még nem rendelkezett. Romániai munkakönyvében igazolva van ez a jogviszonya. Figyelembe vehetjük ezt az időszakot a besorolásához?
Részlet a válaszából: […] ...és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. A fentiek alapján a közalkalmazott attól függően igényelhet visszamenőleges illetménykorrekciót, hogy romániai munkakönyvét mikor mutatta be a munkáltatónak: már a jogviszonya létesítésekor, vagy csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Óvodatitkár besorolása és múltbeli jogviszonyai

Kérdés: Besorolással kapcsolatban kérdezzük: A közalkalmazottat óvodatitkár munkakörben szeretnénk foglalkoztatni önkormányzati óvodában, végzettsége óvónőképző szakközépiskola, 1988-ban szerezte.
Jogviszonyai:
- 1988. 06. 27. – 1991. 05. 31., óvónőként dolgozott,
- 1994. 01. 01. – 1996. 01. 23., óvónőként dolgozott,
- 2000. 07. 19. – 2011. 06. 30., kft.-nél állt munkaviszonyban.
Ezután is csak kft.-vel fennálló munkaviszonyok voltak. Besorolható-e az Nkt. hatálya alá középfokú pedagógus bérrel, vagy csak Kjt.-NOKS munkakör szerint?
Részlet a válaszából: […] ...a Pedagógus I. fokozatba, akkor kell a többi jogviszonyban töltött ideje alapulvételével a rá irányadó fizetési fokozatot megállapítani. Illetményalapja a középfokú végzettségéhez igazodik az Nkt. 65. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján.(Kéziratzárás: 2020. 08....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 25.

Helytelen besorolás korrekciója

Kérdés: Önkormányzati fenntartású szociális szolgáltatóközpontnál foglalkoztatott közalkalmazottak besorolásával és fizetési fokozatuk megállapításával kapcsolatban az alábbi kérdések merültek fel: A személyi anyagok felülvizsgálásához szükséges-e vezetői utasítás, vagy ügyintézői hatáskörben megteheti-e a munkaügyi ügyintéző? Személyi anyagok felülvizsgálatakor észleltük, hogy a munkavállalók rossz (magasabb) fizetési osztályba és kategóriába kerültek besorolásra. A helyes osztályba és kategóriába (vissza) sorolásukat megtehetjük-e? A munkavállalókat először munkaviszony keretében foglalkoztatták. A jogutódlást követően közalkalmazotti kinevezést kaptak, és a munkakör betöltéséhez szükséges szakképesítés megszerzésére csak ezt követően kötelezték őket. A közalkalmazotti jogviszony beszámításához szükséges korábbi jogviszonyokat és az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál szerzett jogviszonyokat mikortól lehet elszámolni, a képesítés megszerzésétől, vagy ettől függetlenül is figyelembe kell-e venni? Némelyik közalkalmazott a kinevezésekor felmentést kapott a képesítés megszerzése alól.
Részlet a válaszából: […] ...nem állapodtak volna meg. A munkáltatónak tehát mindenképpen el kell végeznie a besorolás korrekcióját. Ettől eltérő kérdés az illetmény összege: mivel a Kjt. illetményrendszere alsó határos, nem jogellenes a garantált mértéknél magasabb mértékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 25.

Kórházi alkalmazott illetményének fizetése

Kérdés: 2013. szeptember 10-én kezdtem el dolgozni egy kórházban. A VIP-osztályra jelentkeztem, mert itt kiemelt bérezést ígértek. Elvállaltam a munkát, annak ellenére, hogy azt a tájékoztatást kaptam, hogy átmenetileg, pár hétre a Traumatológia állományába vesznek fel. Kiemelt bérezésről egészen októberig nem is volt szó, akkor a zúgolódások miatt kihirdették, hogy kapunk bruttó 40 000+10 000 Ft pótlékot, visszamenőleg, hóközi kifizetésként. De ezt a mai napig nem kaptuk meg, a munkaügyi osztályon is összevissza ígérgetnek, ma már csupán annyit, hogy csak nyelvpótlékot fognak fizetni. A másik kérdésem, hogy rosszul számolták ki az éveimet, ezért nem a megfelelő besorolási sávba tettek. Mit tehetnék az ügyben?
Részlet a válaszából: […] ...töltött időt nem vett figyelembe a fizetési fokozat megállapításánál, akkor a fizetési fokozatot köteles korrigálni, és az illetménykülönbözetet a közalkalmazottnak megfizetni. A közalkalmazott erre írásban felszólíthatja a munkáltatót, végső esetben pedig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.