Munkaviszony azonnali hatályú felmondásának következményei

Kérdés: Egy kolléga 2020. február 1-jén kezdett nálunk dolgozni, munkaszerződését határozott időre kötöttük, 2021. március 31. volt a szerződés vége. 2020. október 12-én beadta az azonnali hatályú felmondását, részletes indoklással a nem megfelelő munkakörülmények miatt. 2020. október 19-én társaságunk kiértesítette, hogy nem fogadja el az azonnali hatályú felmondást, mivel a felsorolt indokokat nem tartjuk elfogadhatónak, megalapozottnak. Felszólítottuk, hogy vegye fel a munkát. 2020. október 26-án a kolléga személyesen megjelent a központi irodában a kilépőpapírjainak átvételére, és tagadta, hogy megkapta volna társaságunk értesítését, így személyesen is átvetettük vele válaszlevelünket, és jeleztük, hogy vegye fel a munkát. Ő ezt megtagadta, munkavégzésre nem jelent meg. Tekinthető-e a dolgozó részéről történő jogellenes felmondásnak, hogy a felszólítás ellenére nem veszi fel a munkát? Meddig kell várni, hogy megjelenjen a munkahelyén? Kell-e ismételt felszólítást tennünk, hogy vegye fel a munkát, illetve felszólítani, hogy igazolja 2020. október 12-étől kezdve a hiányzása okát? Miként tudjuk elszámolni a 2020. október 12. óta eltelt időszakot, különösen a 12-én beadott azonnali hatályú felmondása és az értesítés kézhezvétele közötti időszak tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...fordulnia [Mt. 287. § (2) bek. b) pont]. Ebből következően nem kell részére további felszólításokat kiadni, nincs sem igazolt, sem igazolatlan távolléte október 12-ét követően, mivel a munkaviszonya ezen a napon megszűnt. Így részére eddig az időpontig kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 24.

Csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatása munkaviszony-megszűnés esetén

Kérdés: A csökkentett munkaidős bértámogatás idején a létszámtartási kötelezettségnek nem tesz eleget a munkáltató, amennyiben a felek közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt. A támogatási határozatban szerepel, hogy csak a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, a munkáltató azonnali hatályú felmondása vagy a munkavállaló felmondása esetén mentesül a munkáltató az arányos befizetési kötelezettség alól. Munkajogilag kifogásolható-e a következő eljárás? A munkavállaló (nem próbaidős) benyújtja a felmondását 2020. június 28-án azzal, hogy másnaptól már nem szeretne a cégnél dolgozni, kéri, hogy a munkáltató a felmondási idő letöltésétől tekintsen el, a munkaviszonyát június 28-ai nappal szüntesse meg, a munkáltató pedig rávezeti a dokumentumra, hogy a felmondási idő letöltésétől eltekint, a munkaviszony felmondással történő megszüntetéséhez június 28-ai nappal hozzájárul. Alapesetben közös megegyezéses megállapodásba foglalnánk az ilyen munkaviszony-megszüntetést, azonban a jogviszony-megszüntetés ezen a jogcímen kedvezőtlen helyzetbe hozná a munkáltatót a bértámogatás elszámolásnál. Lehet-e a munkaviszony-megszüntetés jogcíme munkavállalói felmondás a fenti esetben anélkül, hogy a munkavállalói felmondás közlésétől számított 30 napos felmondási idő nem telik el? Olvastam olyan gyakorlatról, hogy a munkavállaló felmondott, másnaptól pedig igazolatlan távollétet, vagy igazolt, nem fizetett távollétet jelöltek neki a 30. napig, ezzel megtartva a munkavállalói felmondás megszüntetése jogcímet. Valóban szükség van erre, ha a munkavállalói felmondás jogcímet szeretnénk használni? Lehetséges-e továbbá, hogy amennyiben a munkavállalói felmondásnál a munkáltató a felmondási idő ledolgozásától eltekint, és felmenti a munkavállalót a munkavégzési kötelezettség alól, a 146. § (2) bekezdése alapján megállapodik a munkavállalóval, hogy nem fizet erre az időtartamra díjazást, de a munkaviszony csak a felmondási idő leteltével szűnik meg?
Részlet a válaszából: […] ...meg.A kérdésfeltevésben említett gyakorlattal összefüggésben megjegyzendő, hogy amennyiben a munkavállaló felmond, csak akkor javasolt igazolatlan távollétként nyilvántartani a munkahelytől való távolmaradását, ha az valóban igazolatlan volt, és nem a munkáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Keresőképtelenség – az orvosi igazolás bemutatása

Kérdés: Mi a munkáltató feladata abban az esetben, ha a munkavállaló többszöri felszólítás ellenére sem küldte el az orvosi igazolását a keresőképtelenségéről? Hogyan kell eljárnia a munkáltatónak akkor, ha a dolgozó a munkahelyén nem jelent meg, és orvosi igazolást sem küldött?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. előírja, hogy a munkaviszony alanyai a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kötelesek eljárni, valamint kötelesek kölcsönösen együttműködni [Mt. 6. § (2) bek.]. Ugyancsak kimondja, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 16.

Azonnali hatályú felmondás igazolatlan távolléttel indokolva

Kérdés: Munkavállalónk több hónapja táppénzes állományban volt, de egy hónapja az orvosi igazolása értelmében keresőképessé nyilvánították. Miután nem jelent meg munkavégzés céljából, felszólítottuk, jöjjön be dolgozni, ám ő kifejezetten megtagadta a munkavégzést. Tekintettel arra, hogy a felhívás szerinti napon igazolatlanul távol maradt, és azóta sem jelent meg, azonnali hatállyal megszüntettük a munkaviszonyát, mivel nem tett eleget rendelkezésre állási, munkavégzési kötelezettségének, és a tájékoztatási kötelezettségét sem teljesítette. Most perrel fenyegetőzik, ezért szeretnénk megkérdezni: mennyi esélye van a bíróságon?
Részlet a válaszából: […] ...számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni [Mt. 78. § (2) bek.].Az igazolatlan távollét tipikusan olyan lényeges kötelezettségszegés, amelynél a munkavállaló munkavégzési és rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 16.

Nyugdíjas munkavállaló igazolatlan távolléte

Kérdés: Egy 1953-ban született kollégánk 1992-től dolgozik nálunk. Sajnos az utóbbi években sokat romlott a munkája színvonala. 2016-ban töltötte a nyugdíjkorhatárt, már előtte többször jeleztük neki, hogy kezdje intézni a nyugdíját, mert szeretnénk, hogy amint lehet, elmenjen nyugdíjba. Ez azonban nem történt meg, mivel anyagi okokból kérte, hogy tovább dolgozhasson. Tavaly karácsony előtt nem jött dolgozni, és csak napokkal később jelezte, hogy beteg. Azóta többszöri felszólításra, januárban sem igazolta a betegségét, dolgozni azóta sem jött. Kérdésem: mit tehetünk? Kell tennünk egyáltalán valamit? Kiléptethetjük? Táppénzen van, vagy ez igazolatlan távollétnek minősül?
Részlet a válaszából: […] A munkavállaló mentesül rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól arra a tartamra, amíg keresőképtelen beteg [Mt. 55. § (1) bek. a) pont]. Ezt azonban orvosi igazolással kell alátámasztani, ami a jelen esetben – a munkáltató felszólítása ellenére –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Üzemorvosi vizsgálat elmulasztása

Kérdés: A munkáltató milyen jogi eszközökkel élhet abban az esetben, ha a munkavállaló részére egy meghatározott időpontot állapít meg a kötelező üzemorvosi vizsgálat elvégzésére vonatkozóan, de a munkavállaló a részére többször megadott időpontban sem megy el a vizsgálatra, és az adott időpontban nem volt részére távollét (szabadság) engedélyezve? Amennyiben az orvosi alkalmassági igazolás lejárt, a munkáltató az ezt követő naptól élhet-e a fizetés nélküli szabadság mint egyoldalú nyilatkozat intézményével?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőn belül – a munkáltató jogosult meghatározni, amelyen a munkavállalónak kötelező részt vennie. Ha ezt elmulasztja, ez ugyanúgy igazolatlan távollétet jelent, mintha a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítené az előírt időben. A kötelezettségszegését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Igazolatlan távollét – a munkaviszony-megszüntetés oka

Kérdés: Munkavállalónk már két hete nem jár be dolgozni, a megadott telefonszámon nem elérhető. Arra gyanakszunk, hogy ki akarja provokálni a felmondást, ám nem vagyunk biztosak abban, hogy mi lenne ilyen helyzetben a helyes eljárás. Önök mit javasolnak ebben a helyzetben?
Részlet a válaszából: […] ...és hívják fel távolléte indokának igazolására. Amennyiben erre a felszólításban megadott határidőben sem kerül sor, a munkavállaló igazolatlan távolléte megalapozottan lehet munkáltatói azonnali hatályú felmondás indoka. Ugyanakkor javaslunk e helyett egy másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 27.