Szabadságra való jogosultság és a kiadás – ha felmondtak

Kérdés: Helyesen jártunk-e el munkavállalónk bérszámfejtése kapcsán, ha 2018. július 25-étől 2019. szeptember 22-ig fizetés nélküli szabadságon volt második gyermekével (a fizetés nélküli szabadság megszűnését írásban, határidőben bejelentette), és így 2019. szeptember 23-tól október 25-éig bezárólag 22 munkanap előző évi, illetve két nap tárgyévi szabadságot kiadtunk? A munkavállaló 1987-ben született, és összesen két tizenhat éven aluli gyermeke van. 2018-ban szülési szabadságon volt február 7. és július 24. között. 2018. évi szabadságából (23 munkanap [alapszabadság + életkor szerinti pótszabadság], valamint négy nap pótszabadság két gyermek után) öt napot kiadtunk még 2018. év elején, a szülési szabadságot megelőzően. Munkaviszonyát felmondással 2019. október 25-én, a szabadság utolsó napján, 45 napos felmondási idővel megszüntettük. Munkaviszonyának kezdete 2014. január 27. A felmondási időt 2019. október 26-án indítottunk, ami december 9-én járt le. A felmondási idő teljes tartamára a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól a munkavállalót felmentette. A munkavállaló részére kéthavi végkielégítést kifizettünk. Helyesen számfejtettük-e így a járandóságot december 9-éig járó munkanapokra, illetve járt volna-e még szabadságra jutó távolléti díj a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a felmondási idő lejártáig, azaz 2019. szeptember 23-tól december 9-ig?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli szabadságának első hat hónapjából fennmaradó időszak,– 2019. szeptember 23-ától október 25-éig a szabadság kiadásának időtartama,– 2019. október 26-ától a felmondási idő lejártáig, azaz a munkaviszony megszűnéséig terjedő időtartam (arra, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Hallgatók szabadságának kiadása

Kérdés: Társaságunk duális képzés keretében főiskolai, egyetemi tanulmányokat folytató hallgatóknak biztosítja a gyakorlati képzést, a jogszabálynak megfelelően hallgatói munkaszerződéssel létrejött jogviszony keretében. Az egyetem által elfogadott időbeosztás szerint a hallgatóknak a szorgalmi időszakban is van gyakorlati napjuk, hetente 2-3 nap, napi 6 órában, tanévenként összesen 110-119 munkanap. Az Nftv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgatói munkaszerződésre alkalmazni kell az Mt. rendelkezéseit, tehát a szabadság megállapítására és kiadására vonatkozóakat is. Jól gondoljuk, hogy szabadságnapjaik száma – az életkoruk figyelembevételével – évi 20 munkanap, és nincs helye a naptári évben eltöltött gyakorlati napok száma szerinti arányosításnak, vagyis a 20 munkanap szabadságot részükre ki kell adnunk? Másik kérdésünk, hogy szabadság a munkaidő-beosztásuknak megfelelően csak a gyakorlati napokra adható ki, és az egyetemen töltött elméleti képzési napokra nem jár? Vagy az oktatási szünetekre kell biztosítani a szabadságot?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a szabadságot ezeken a napokon fogja kiadni (pl. a nyári egybefüggő szakmai gyakorlat meghosszabbításaként, az oktatási szünet időtartamára esően). Természetesen az évi 7 munkanap hallgatói kérésnek megfelelően kiadandó szabadságra, a 14 egybefüggő napra és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Szabadságkiadás előzetes közlése

Kérdés: Szabadság esetén 7 nappal rendelkezik a munkavállaló, a többivel a munkáltató. A munkavállalónak és munkáltatónak is 14 nappal előre be kell jelenteni, ha szabadságra akar menni vagy akar küldeni valakit?
Részlet a válaszából: […] ...első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben, a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni, azaz ennyi időtartam felett a munkavállaló rendelkezik. A hét munkanap arányosan alkalmazandó, ha a munkaviszony év közben kezdődött vagy szűnt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 20.

Szabadság megállapítása részmunkaidős munkaviszonyban

Kérdés: 55 éves munkavállalónk munkaszerződése alapján egy héten 3 napot dolgozik, napi 7-7 óra időtartamban. Részére az éves szabadság hogyan számolható? Jogosult a 20 nap alap- és a 10 nap pótszabadságra?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll [Mt. 115. § (1) bek.]. Az alapszabadság mértéke húsz munkanap (Mt. 116. §), amely mellé a munkavállalónak negyvenötödik életévétől további...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Szabadságra való jogosultság – a munkában töltött idő

Kérdés: Cégünknél a szabadságra jogosító idő megállapításánál merültek fel problémák. Ha a felmondási időre a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, akkor a felmentési idő tartamára jár-e szabadság? Ha valamelyik munkavállalónk például 55 napig táppénzen van, akkor neki milyen időtartam után jár szabadság: mind az 55 napra, vagy csak 25 napra? Továbbá, ha táppénz esetén jól értelmezzük, hogy az első harminc napra jár szabadság, akkor a 2013. évről áthúzódó táppénz esetén 2014-ben újra indul ezen harminc nap számítása (tehát adott esetben 2014. januárban töltendő táppénzes állomány alatt is jogosult szabadságra)?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése alól többek között a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartamra [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Ilyen időtartam a munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő legalább felének megfelelő munkavégzés alóli felmentés tartama, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.

Szabadság kiadására vonatkozó megállapodás időtartama

Kérdés: Cégünknél az Mt. hatálybalépését követően valamennyi munkavállalónkkal megállapodást kötöttünk, hogy a ki nem vett szabadságuk egyharmadát az esedékesség évét követő év végéig kiadhatjuk nekik. A megállapodást mindenkivel határozatlan időre kötöttük meg. Úgy hallottuk azonban, hogy ez a szabály megváltozott 2014. január 1-jével. A törvényi változás mennyiben érinti a munkavállalóinkkal kötött megállapodást?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szabadság kiadására vonatkozó rendelkezései 2014. január 1-jével módosultak. 2013-ban a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodást köthettek arról, hogy az esedékesség évében ki nem adott alap- és életkor szerinti pótszabadság egyharmada az esedékesség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...utasítással "kimozdítja" a munkavállalót a munkaszerződés adta keretek közül, és attól eltérően foglalkoztatja. Ha ez az ideig­lenes időtartam letelt, a munkavállalót az eredeti munkaszerződése szerint kell továbbfoglalkoztatni. Változások elsősorban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.