Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] A munkaviszony megszűnése időpontjának, valamint a munkanap naptári naptól eltérő meghatározására vonatkozó szabályoknak eltérő a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Szabadságkiadás – az egybefüggő 14 nap

Kérdés: Kell-e külön tájékoztatnunk a munkavállalókat arról, hogy a szabadság kiadása során legalább 14 nap egybefüggő távollétre jogosultak? Elfogadható-e, ha egyes munkavállalóink nem részesültek ugyanennyi megszakítatlan távollétben 2015-ben, de a szabadságigénylő rendszerünkből látható, hogy a szabadság kis részletekben való kiadását mindig a munkavállalóink kezdeményezték? Mi a helyzet azzal a kollégánkkal, akit 2015. szeptember 1-jén vettünk fel, és az éves időarányos szabadsága összesen 9 nap? Neki is biztosítandó a 14 nap távollét? Ha igen, hogyan?
Részlet a válaszából: […] ...egy ilyen rendszer alá tudja támasztani, hogy a munkavállaló kérésére lett kiadva a szabadság, mégpedig nem 14 napos egybefüggő időtartamban. Ennek azért van jelentősége, mert a 14 napos szabálytól a felek megállapodásukkal eltérhetnek [Mt. 122. § (3) bek.]...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Szabadságkiadás – az egybefüggő minimális időtartam

Kérdés: Az Mt. szerint a munkavállalónak, eltérő megállapodás hiányában, naptári évenként 14 egybefüggő napra mentesülnie kell a munkavégzés alól. Ez a szabály érvényes az év közben kezdődött munkaviszonyokra is? Ha 2014. december 20-tól január 4-ig nem dolgozott a munkavállaló, akkor ez megfelel a 14 egybefüggő napnak?
Részlet a válaszából: […] ...eltérően is meg lehet állapodni a munkavállalóval. Ez a megállapodás bármikor megköthető, akár egy adott évre vagy határozatlan időtartamra is. Végül, az elemzett szabálytól a kollektív szerződés a munkavállaló hátrányára is eltérhet. Tehát annak sincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.