Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] A munkaviszony megszűnése időpontjának, valamint a munkanap naptári naptól eltérő meghatározására vonatkozó szabályoknak eltérő a rendeltetésük. A munkaviszony megszüntetése, illetve megszűnése időpontjának pontosan meghatározhatónak kell lennie, az nem függ a munkaidő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Szabadságra jogosító felmentési idő

Kérdés: Az egyik munkavállalónk munkaviszonyát nemrégiben felmondtuk; ez alapján 3 hónap felmentési idő illeti meg. Ez az időtartam szabadságra jogosító időnek számít? A munkavállalónál ez további 8 munkanapot jelent, amit meg kellene váltanunk.
Részlet a válaszából: […] A munkavállalónak a munkában töltött idő alapján minden naptári évben szabadság jár, amely alap- és pótszabadságból áll. Munkában töltött időnek minősül ebben a tekintetben a munkavégzés alóli mentesülésnek a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 14.

Munkavállalói felmondás gyermekgondozás céljából kapott fizetés nélküli szabadság alatt

Kérdés: Munkavállalónknak 2015. szeptember 17-én született meg a gyermeke, jelenleg gyermekgondozás céljából igényelt fizetés nélküli szabadságon van, gyermekgondozási díjra jogosult. 2017. február 1-jei dátummal benyújtotta a felmondását. Hogyan járunk el helyesen a kiléptetését illetően? Kiléptethetjük-e a fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermekgondozási díj folyósításának időtartama alatt, ha ő írásban benyújtotta a felmondását?
Részlet a válaszából: […] ...koráig nem szüntethetné meg jogszerűen a munkaviszonyt felmondással a gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság időtartama alatt [Mt. 65. § (3) bek. c) pont], a munkavállalót ez azonban nem korlátozza a felmondási jogának gyakorlásában.Tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 20.

Felmentési időre járó szabadság kétféle értelmezése

Kérdés: A felmentési/felmondási idő munkavégzés alóli mentesítésének időtartamára járó (nem járó?) szabadsággal kapcsolatos, a Munkaügyi Levelek 126-os számában megjelent 2467. és 2485. számú szakmai vélemény nem egyezik meg a Munkaügyi Levelek 98-as számában az 1908. kérdésszámra adott válasszal. A vonatkozó jogszabályok a korábbi, azaz az 1908. kérdésszámra adott választ támasztják alá. Kérem a helyes válasz megjelölését!
Részlet a válaszából: […] ...nyilvánvalóan nem ez volt a célja, hiszen az Mt. 115. §-a (2) bekezdésének éppen az a rendeltetése, hogy felsorolja azokat a kivételes időtartamokat, amikor a munkavállaló, jóllehet nem dolgozik, mégis jogot szerez az időarányos szabadságra. Ezért álláspontunk szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Szabadságra való jogosultság – a munkában töltött idő

Kérdés: Cégünknél a szabadságra jogosító idő megállapításánál merültek fel problémák. Ha a felmondási időre a munkavállalót felmentettük a munkavégzés alól, akkor a felmentési idő tartamára jár-e szabadság? Ha valamelyik munkavállalónk például 55 napig táppénzen van, akkor neki milyen időtartam után jár szabadság: mind az 55 napra, vagy csak 25 napra? Továbbá, ha táppénz esetén jól értelmezzük, hogy az első harminc napra jár szabadság, akkor a 2013. évről áthúzódó táppénz esetén 2014-ben újra indul ezen harminc nap számítása (tehát adott esetben 2014. januárban töltendő táppénzes állomány alatt is jogosult szabadságra)?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítése alól többek között a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott tartamra [Mt. 55. § (1) bek. k) pont]. Ilyen időtartam a munkáltatói felmondás esetén a felmondási idő legalább felének megfelelő munkavégzés alóli felmentés tartama, azaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. március 17.