Jubileumi jutalomra való jogosultság – nem minden jogviszony számít

Kérdés: Az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervünk a fenntartó döntésének értelmében 2021. március 31. napjával jogutód nélkül megszűnik. Erre tekintettel közalkalmazottunk jogviszonya is a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével fog megszűnni. Az alábbiak szerint sérelmezi a jubileumi jutalomra vonatkozó korábbi és tervezett intézkedéseinket is. A munkakönyve szerint a munkaviszonya 1981. március 5-én keletkezett egy mgtsz.-ben, majd "munkaviszonya megszűnt" bejegyzéssel megszüntetésre került 1985. december 31. napjával, és 1986. január 1-jén ugyanazon munkáltatónál más munkakörben került alkalmazásra, mely jogviszonya 1992. április 20-ig tartott. Ezt követően 1992. április 21-én áthelyezéssel került a jelenlegi munkáltatójához. Fentiekre tekintettel jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1986. január 1. napjával került megállapításra, így részére 2011. január 1-jén a 25 éves, majd 2016. január 1-jén a 30 éves jubileumi jutalom kifizetésre került. Véleménye szerint azonban a jubileumi jutalomra való jogosultságának kezdete 1981. március 5., a 25 és a 30 éves jubileumi jutalma pedig nem megfelelő időben lett kifizetve, és a 40 éves jubileumi jutalmára már 2021 márciusában jogosult. Véleményünk szerint a jubileumi jogosultságának kezdete korábban helyesen lett megállapítva, illetve a 25 és 30 éves jubileumi jutalma is megfelelő időben lett számára kifizetve. Így a 40 éves jubileumi jutalomra csak 2026 januárjában lenne jogosult. Továbbá értelmezésünk szerint a Kjt. 78. §-ának (4) bekezdése alapján részére a 40 éves jubileumi jutalmat akkor lehetne a munkaviszony megszűnésekor kifizetni, ha a megszűnés időpontjában nyugdíjasnak minősülne, és 35 éves közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezne. Tekintettel azonban arra, hogy a rá irányadó nyugdíjkorhatárt 2023. május 4-én éri el (férfi közalkalmazottról van szó), a munkaviszony megszűnésekor (2021. március 31-én) nem minősül nyugdíjasnak, így részére a 40 éves jubileumi jutalom korábban nem fizethető ki. Jogosult-e a 40 éves jubileumi jutalomra, ha igen, kifizethető-e az a munkaviszony megszűnésekor?
Részlet a válaszából: […] ...munkaviszonyok így általánosságban csak abban az esetben számíthatók be a jubileumi jutalomra való jogosultság alapjául szolgáló időtartamokba, ha a munkaviszonyt a közalkalmazott olyan munkáltatónál töltötte el, amely a Kjt. hatálybalépését követően is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Közszolgálati jogviszony létesítésével kapcsolatos kérdések

Kérdés: 1. A Kttv. 62/A. §-a szerint, ha a kormánytisztviselő a kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnését vagy megszüntetését követő 30 napon belül újabb kormányzati szolgálati jogviszonyt létesít, kormányzati szolgálati jogviszonyát folyamatosnak kell tekinteni. Figyelembe véve a Kttv. 260/C. §-át, polgármesteri hivatalnál való közszolgálati jogviszony létesítése esetében is érvényes a fenti szabály? 2. Amennyiben igen, akkor a kinevezés során a Kttv. 46. §-ának (1) bekezdése alapján próbaidő nem köthető ki? 3. A Kttv. 69. §-a (11) bekezdésének b) pontja alapján a köztisztviselő új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időszak számítása során a korábbi jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét három év jogviszonyban töltött idővel csökkentett mértékben figyelembe kell venni? 4. A Kttv. 133. §-ának (8) bekezdése alapján a korábbi munkáltató által a tárgyévre megállapított eltérítés mértékére az új munkáltatónál a tárgyévben akkor van lehetőség, ha a jogviszony létesítését követő 45-60 napon belüli, soron kívüli teljesítményértékelése alapján megállapításra kerülhet? 5. Amennyiben próbaidő nem köthető ki, és folyamatosnak tekintendő a jogviszony, a belépés napjával fennmarad-e a korábbi munkáltatónál megállapított közigazgatási alapvizsga/szakvizsga határidő, vagy a Kttv. 122. §-ának (4) bekezdése szerinti szakvizsga teljesítéséhez kapcsolódó fizetési fokozatban való ún. átsorolásstop? 6. Amennyiben az alapvizsga/szakvizsga már teljesített, a Probono felületéhez kapcsolódó képzési kötelezettség szintén a belépés napjától kötelező? Vagy mindezeket felülírja a Kttv. 122. §-a a határidők megállapításával? 7. Vajon az adományozott cím elveszik a címmel rendelkező köztisztviselő Kttv. 62/A. §-a szerinti jogviszony-létesítése esetében, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik a jogszabály erre vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...a próbaidő leteltét követő napon kezdődik. A köztisztviselő továbbképzése továbbképzési időszakokban történik. Ezen időszak időtartama négy év, a jelenlegi továbbképzési időszak 2018. január 1-jétől 2021. december 31-éig tart. A 273/2012. Korm. rendelet 11...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Kormánytisztviselői végkielégítés – a jogszerző idő megállapítása

Kérdés: Kormánytisztviselő vagyok, és egy központi kormányzati igazgatási szervnél dolgozom. A jogviszonyom 2019. március 1-jén alakult át a Kttv. szerintiből a Kit. szerinti kormányzati szolgálati jogviszonnyá. Úgy döntöttem, hogy nem fogadom el a Kit. szerinti besorolási okiratomat, és 2019. március 12-én arról nyilatkoztam, hogy kérem a felmentésemet. 2009. március 24-e óta folyamatos kormányzati szolgálati jogviszonyom van, de nem ugyanannál a munkáltatónál. Valahová áthelyezéssel mentem, valahol közös megegyezéssel szűnt meg a jogviszonyom, és másnap egy másik közigazgatási szervnél kezdtem. Amikor a HR-es munkatársat megkérdeztem az engem megillető végkielégítésem mértékéről, azt válaszolta, hogy a Kit. 285. §-ának (6) bekezdése alapján 1 havi jár nekem, mert nem alakul át a jogviszonyom a Kit. szerinti kormányzati szolgálati jogviszonnyá. Átalakult-e a jogviszonyom vagy sem? Hány havi végkielégítés jár? A Kit. vagy a Kttv. szerint jár a végkielégítés, és a kilépő okiratokat melyik törvény szerint kell majd kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...való jogosultság tekintetében. A Kit. 112. §-ának (6) bekezdését idézve, az előbbiekben felsorolt bármely jogviszony időtartama azok folyamatosságtól függetlenül beszámít a végkielégítésre jogosító időbe.Az Ön esetében a végleges áthelyezéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 15.

Jubileumi jutalomra jogosító idő

Kérdés: Egyik közalkalmazottunk 2016. január 10. napjával kérte közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetését, mivel a nők kedvezményes öregségi teljes nyugdíját szeretné igénybe venni. A személyi nyilvántartás alapján általános iskolában dolgozott 1976. 01. 15. és 1980. 01. 31. között 4 év 15 nap, majd 1980. 02. 01. és 1983. 02. 28. között 3 év 1 hó időtartamban. Az első jogviszonya "munkaviszonya megszűnt", a második áthelyezés címen szűnt meg. Ezt követően a CEMÜ-nél dolgozott 1983. 03. 01. és 1990. 05. 31. között (7 év 3 hó), onnan áthelyezéssel jött óvodánkba 1990. 06. 01-jétől, itt 25 év 7 hó 10 napot töltött el. Ez mindösszesen 39 év 11 hó 25 nap. Helyesen gondolkodunk, ha a jubileumi jutalom kifizetését jogosnak ítéljük?
Részlet a válaszából: […] A jubileumi jogosultság tekintetében – a kérdés alapján – a Kjt. 87/A. §-a szerint közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek kell tekinteni többek között a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál 1992. július 1. előtt munkaviszonyban, azt követően közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 1.

Jubileumi jutalomra jogosító 1992. július 1-je előtti idő

Kérdés: A 89. szám 1730-as válaszához kapcsolódva kérdezem: annak ellenére, hogy a 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 2. §-ának (4) bekezdése szövegszerűen ugyanazt a szabályt fogalmazza meg, mint a korábbi Mt. 209. §-a, mégsem lehet alkalmazni a jubileumi jutalomhoz szükséges közalkalmazotti jogviszonyok egybeszámításánál?
Részlet a válaszából: […] ...mintha jelenlegi munkáltatójánál töltötte volna el. Tehát a jubileumi jutalomra jogosító időbe is be kell számítani azon munkaviszony időtartamát, amelyet a munkavállaló a Kjt. életbelépése (1992. július 1.) előtt nem költségvetési intézménynél töltött el,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 28.