Munkavégzési hely megváltoztatása

Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
Részlet a válaszából: […] ...a) pont]. E szabályok között helyet kapnak bizonyos tilalmak és korlátozások, ígya) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be,c) rendkívüli munkaidő vagy készenlét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Kisgyermekes munkavállaló munkaidő-beosztása

Kérdés: A munkavállaló (anya) a gyermeke kétéves korának betöltését követően szeretne visszajönni dolgozni. A gyártásban három műszakban dolgozunk, hétvégén is, és a munkavállaló kifejezetten kéri, hogy a gyermekei felügyeletének megoldása érdekében dolgozhasson esetenként hétvégén és éjszaka is, így korábban végezve haza tudna érni addigra, amikor a férje délelőtt elmegy dolgozni. Van erre lehetőség?
Részlet a válaszából: […] ...szabályokat kell alkalmazni a munkaidő beosztása során. Ennek keretében a munkavállaló számáraa) egyenlőtlen munkaidő-beosztás csak a hozzájárulása esetén alkalmazható,b) a heti pihenőnapok egyenlőtlenül nem oszthatók be,c) rendkívüli munkaidő vagy készenlét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 7.

Fiatalok és kismamák – az egyenlőtlen munkaidő-beosztás korlátai

Kérdés: A hatórás részmunkaidőben foglalkoztatott fiatalkorú, illetve kismama dolgozhat-e nyolc órát, ha a munkaidő-beosztása előre így készült, és egy másik napon csak négy órára van beosztva, vagyis a munkaidőkeretben nem lesz túlórája?
Részlet a válaszából: […] ...fiatalabb gyermekét nevelő anya, vagy az ilyen korú gyermekét egyedül nevelő apa számára a munkaidő egyenlőtlenül csak az előzetes hozzájárulása esetén osztható be [Mt. 113. § (1) bek. a) és b) pont, (2) bek. a) pont]. Fiatal munkavállaló (18. életévét be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Munkaidőkeret bevezetése

Kérdés: Bármelyik munkáltató vezethet be bármelyik munkavállalójára munkaidőkeretet? Van-e valami különös feltétele a bevezetésének a munkáltató tevékenységi körével kapcsolatban? Egy részleg van a cégünknél, ahol megszakítás nélküli munkarendben dolgoznak (24-48 váltásban), mindenki más heti 40 órás.
Részlet a válaszából: […] ...a törvény előírja, hogy az egyenlőtlen munkaidő-beosztás és az ehhez szükséges munkaidőkeret bevezetése csak a munkavállaló hozzájárulása esetén lehetséges. Idetartozik a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló foglalkoztatása egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon levő munkavállalónk bejelentette munkába való visszatérési szándékát. A munkavállaló gyermeke még nem töltötte be a harmadik életévét. Mielőtt fizetés nélküli szabadságát megkezdte volna, a munkakörében – a munkáltatónál az azonos munkakört betöltő összes többi munkavállalóval megegyezően – egyenlőtlen munkarendben alkalmazta a munkáltató. A dolgozó kérte, hogy mivel gyermeke elhelyezésével, ellátásával jelenleg nem fér össze a 12 órás foglalkoztatása, emiatt 8 órás, általános munkarendben tudna munkát végezni. Az Mt. 113. §-ának (1)-(2) bekezdése értelmében a munkavállaló várandóssága megállapításától a gyermeke hároméves koráig egyenlőtlen munkaidő-beosztásban csak a munkavállaló hozzájárulása esetén alkalmazható. Működési rendjére tekintettel azonban a munkáltató számára jelentős nehézségekbe ütközne annak megoldása, hogy kizárólag e munkavállaló vonatkozásában alkalmazzon általános munkarendet. Helyesen értelmezi-e a munkáltató a jogszabályt és ezzel összefüggésben a lehetőségeit ebben a helyzetben, ha az alábbiak szerint gondolkodik? A munkavállaló jelen esetben nem járul hozzá az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatáshoz, és általános munkarendben kéri a foglalkoztatását, melyhez joga van, hiszen gyermeke még csak 2 éves. A gyermek 3 éves koráig a munkáltatónak szükséges biztosítania az általános munkarendben való foglalkoztatást. Ugyanakkor a 8 óra adott munkanapra történő beosztását a munkáltató jogosult egyoldalúan meghatározni. Ekkor azonban az Mt. 6. §-ának (3) pontját is szem előtt kell tartania, mely szerint a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés elve alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. Abban az esetben, ha a munkáltató munkaszervezési okból kifolyólag nem tudná biztosítani a munkavállaló foglalkoztatását, állásidő-fizetési kötelezettsége állna fenn az Mt. 146. §-ának (1) bekezdése szerint. A munkaviszony felmondással történő megszüntetésével a munkáltató ebben az esetben nem tud élni, ugyanis az Mt. 66. §-ának (5)-(6) bekezdése alapján a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződésben meghatározott munkahelyen – ennek hiányában a munkavállaló szokás szerinti munkavégzési helyén – nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör, vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. Jelen esetben ez a helyzet nem áll fenn, hiszen a munkáltatót a fizetés nélküli szabadságról visszatérő munkavállaló vonatkozásában továbbfoglalkoztatási kötelezettség terheli, ezért a munkavállaló távolléte idejére felvett munkavállaló munkaszerződésének módosítása vagy megszüntetése válik szükségessé.
Részlet a válaszából: […] ...várandóssága megállapításától a gyermek hároméves koráig [Mt. 113. § (1) bek. a) pont] egyenlőtlen munkaidő-beosztásban csak a hozzájárulása esetén alkalmazható [Mt. 113. § (2) bek. a) pont]. Amennyiben a gyermek gondozása miatti fizetés nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Várandósság bejelentése a munkáltatónak

Kérdés: Az új Mt. szerint a terhesség automatikusan már nem jelent felmondási védelmet. Eltitkolhatja-e a női munkavállaló jogszerűen a terhességét? Kötelezhető-e a nő, hogy nyilatkozzon arról, hogy terhes? Milyen kötelezettségek vonatkoznak ezzel kapcsolatosan a munkáltatóra?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő munkakört kell felajánlania; munkaideje beosztásánál figyelemmel kell lennie arra, hogy ilyen munkavállaló számára csak hozzájárulásával írhat elő egyenlőtlen munkaidő-beosztást vagy a munkaszerződéstől eltérő helységben végzendő munkát,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 29.

Új Mt. a január 1-jétől hatályba lépett szabályokról

Kérdés: Hogyan készüljünk fel az új Mt. január elsejétől érvényes szabályaira? A szabadsággal kapcsolatosan milyen feladatai lesznek a munkaügyi munkatársnak (nyilatkoztatások, tájékoztatások stb.)? Melyek a távolléti díj számításának változásai és a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás új előírásai?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató között lehetséges a kirendelés, nem szükséges, hogy egymással tulajdonosi kapcsolatban legyenek. Bizonyos munkavállalók csak a hozzájárulásuk mellett kötelezhetők más helységben végzendő munkára. Ez a védettség az új szabályok alapján csak a más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 4.

GYES és ápolási díj melletti munkavégzés

Kérdés: GYES mellett 4 órában dolgozom. A munkaidőmön kívül vállalhatok-e helyettesítést? Ha tartósan beteg gyermekem után kapom a GYES-t, és letelte után ápolási segélyt kapnék, akkor mennyit dolgozhatok, és esetleg helyettesíthetek vagy túlórázhatok-e?
Részlet a válaszából: […] ...Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személyotthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagihozzájárulás. Ápolási díjra jogosult a hozzátartozó, ha állandó és tartósgondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Csökkenő megrendelések – mit tehet a munkáltató?

Kérdés: Havidíjas munkavállalókat foglalkoztató nyomda vagyunk, sajnos megrendeléseink csökkenése miatt előfordul, hogy napokig nem tudunk munkát biztosítani a munkavállalók részére. Emiatt kérdezzük, hogy milyen esetekben küldhetők el a munkavállalók fizetés nélküli szabadságra?
Részlet a válaszából: […] ...kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehetkiadni (lásd Mt. 134. §-át). A korlátozásoktól viszont a munkavállalóhozzájárulásával el lehet térni. Ezen túlmenően a munkáltatónak lehetősége van- átmeneti jelleggel – arra is, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 28.