Rendelkezésre állás laptoppal munkaidőn kívül

Kérdés: A 2019-2023. években – a pandémia miatt – a munkáltatóm biztosította az otthoni munkavégzést (először home office, majd a világjárvány elhúzódása miatt távmunka keretében), melyet munkaszerződésben rögzítettünk, és céges laptopot és költségtérítést is biztosított. 2024. január 1-jétől megszűnt a munkakörömben a home office és a távmunka lehetősége, visszaálltunk a pandémia előtti teljes irodai munkavégzésre. A munkavégzés kizárólag a cég székhelyén és telephelyein folyik, továbbra is azokkal a laptopokkal, amiket a pandémia kezdetén kaptunk. A hetekben jött olyan utasítás a részlegvezetőnktől, miszerint az elmúlt időszakban több alkalommal előfordult, hogy a munkaidő letelte után érkezett ad hoc adatszolgáltatás megválaszolása és egyéb feladatok ellátása esetén nem volt az érintett kollégánál otthon a cég által az irodai munkavégzéshez biztosított laptop. Ezért azt az utasítást kaptuk, hogy a munkaidő végén minden kolléga köteles hazavinni az irodai munkavégzéshez biztosított laptopot, így biztosítva az ad hoc adatszolgáltatási kötelezettség maradéktalan teljesítését. Jogszerűen jár el ebben az esetben a munkáltató, hogy munkaidő letelte után rendel el otthoni munkavégzést mindennap, esetenként hétvégén is? Ehhez már semmilyen költségtérítést sem biztosít. Jogszerűen jár-e el így a munkáltatóm? Kötelezhet-e arra, hogy a szabadidőmben folyamatosan a rendelkezésére álljak? Kit terhel a kártérítési kötelezettség, ha történik valami a laptoppal a munkaidőm után hazafelé menet (pl. elveszítem, ellopják)?
Részlet a válaszából: […] ...168 órát nem haladhatja meg, amelyet munkaidőkeret alkalmazása esetén átlagban kell figyelembe venni. A munkavállaló számára készenlét a heti pihenőnap (heti pihenőidő) tartamára havonta legfeljebb négy alkalommal rendelhető el [Mt. 112. §]. Arra tehát még készenlét.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 14.

Munkaszerződés szerinti munkaidő és a "túlórák"

Kérdés:

A munkaszerződésben heti 40 óra szerepel a munkavállaló munkaidejénél. Ez milyen munkarendnek felel meg: általános teljes munkaidő (kötött), kötetlen, esetleg rugalmas? Ebben az esetben mikor kell túlórát fizetni?

Részlet a válaszából: […] ...a munkaszerződésben rögzített munkaidő heti 40 óra, ez aggályos lehet. A munkaidő heti munkaidőként általánosságban – álláspontunk szerint – nem állapítható meg: ilyenkor a heti munkaidő meghatározása tulajdonképpen munkaidőkeretnek minősül, ami azzal jár, hogy a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Készenlét alatti munkavégzés napi- és heti pihenőidőben

Kérdés: Helyes az az értelmezés, mely szerint a készenlét és a napi pihenőidő egymással párhuzamosan is telhet, tekintettel arra, hogy a napi pihenőidőnek "két munkavégzés" (az adott napi munkavégzés és a következő munkanapi munkavégzés) között kell meglennie, és a készenlét nem munkavégzés, hanem rendelkezésre állás? Másképpen: ha a munkavállaló a napi pihenőt tölti, ezen idő alatt készenlétben állhat, és az nem befolyásolja/nem szakítja meg a napi pihenőidőt? Különös tekintettel a napi pihenőidővel és a heti pihenőnapokkal kapcsolatos új megállapításokra (MÁV-Start eset), és az Mt. 104. §-ának (5) bekezdésére, hogyan kell kiadni a napi pihenőidőt abban az esetben, ha a munkavállaló rendes munkaideje mindennap 8 órától 16 óráig tart, és péntek 16 órától a következő hétfő 8 órájáig készenlétben van, és ezen idő alatt rendkívüli munkavégzés történik? A példánál maradva: ha pénteken készenlét alatt 20 órától 21 óráig rendkívüli munkavégzést teljesít a munkavállaló, akkor a napi pihenőidő hétfő éjféltől hétfő 11 óráig tart, ebben az esetben a 8 és 11 óra közötti időtartam állásidőnek minősülne? Ha készenlét alatt vasárnap 15 órától 16 óráig végezne rendkívüli munkát, akkor is az előző eset szerint alakulna a pihenőidő és az állásidő? Ha azonban készenlét alatt hétfőn 6 órától 7 óráig végezne rendkívüli munkát, akkor 7 órától 18 óráig tartana a napi pihenőideje, ebből következően hétfőn a teljes rendes munkaidő (8 órától 16 óráig) állásidőnek minősülne, és legközelebb csak kedden végezhetne először munkát a munkavállaló?
Részlet a válaszából: […] ...el az előírt minimális napi pihenőidő.Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy a készenlét alatti munkavégzés nem jár ilyen hatással a heti pihenőidő tartama alatt. A heti pihenőidőt nem kell újra egybefüggően kiadni, ha annak idejére munkavégzés is esett, ugyanakkor ez a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Készenlét melletti pihenőidők és díjazás

Kérdés: A munkavállaló napi 8 óra munkavégzés mellett készenlétben rendelkezésre áll, havonta egy hetet egybefüggően (társadalmi közszükségletet kielégítő szolgáltatás). Milyen szabályok vonatkoznak a napi és heti pihenőidőre vonatkozóan a készenléti beosztás időtartama alatt? Készenlét esetén történő munkavégzés után milyen szabályokat kell betartani a pihenőidőre vonatkozóan? A készenlét során végzett többletmunkáért milyen díjazás jár, illetve, amennyiben a túlmunka kompenzálása pihenőidővel történik, milyen mértékű pihenőidő jár a munkavállalónak és mikor?
Részlet a válaszából: […] ...kell állnia [Mt. 110. § (4) bek.]. Mivel a készenlét fogalmilag a beosztás szerinti munkaidőn kívül esik, egybeeshet a napi, illetve a heti pihenőidővel. A készenlétet követően nem kell napi pihenőidőt beosztani, ha a munkavállaló munkát nem végzett [Mt. 104. § (5).....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 30.

Naptári napon átnyúló munkanap

Kérdés: A készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott (berendezések működési felügyeletét ellátó) munkavállaló megállapodás alapján hosszabb teljes munkaidőben, napi 12 órában van alkalmazva, illetőleg a beosztás szerinti napi munkaidejét 24 óra, heti munkaidejét 72 óra időtartamban állapították meg. A munkáltató megítélésünk alapján nem minősül a munkaszüneti napon is rendeltetése folytán működőnek. A munkakör készenléti jellegére való tekintettel, kettő havi munkaidőkeretben jogszerű-e a munkáltató azon munkaidő-beosztása rendes munkaidőben heti pihenőnapra, fizetett ünnepre, amikor a munkaidő 18.00 órától másnap reggel 06.00 óráig tart? Abban az esetben, ha a munkaidő kezdete hétköznapra esik, de a vége már munkaszüneti napot érint, ilyenkor melyik napot kell munkanapnak tekinteni a napi, illetőleg a heti pihenőnap vagy a pihenőidő megállapításánál, továbbá milyen pótlékok illetik meg a munkavállalót?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható. Ez megfelelően irányadó a heti pihenő- vagy a munkaszüneti nap meghatározása tekintetében is, azzal, hogy a hét és huszonkét óra közötti tartamot mindenképpen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Rendkívüli munkaidő – elszámolás és díjazás munkaidőkeretben

Kérdés: A munkavállaló 3 havi időkeretben dolgozik, az éppen aktuális keret elszámolása a 2021. október 1. – december 31. közötti időszak. A dolgozó 2021. november 27-28-án a beosztásától eltérően – mivel ez a két nap a beosztás szerint pihenőnap lett volna – munkavégzésre lett berendelve, mindkét nap 8 órára. Az így keletkezett 2×8 óra rendkívüli túlóra elszámolását az adott hónapban kell-e megtennünk, vagy a munkaidőkeret végén? Mi lenne a helyes mérték, 50%, 100%, 150% vagy 200%, és ez összegszerűen mit jelent a 2×8 óra esetében, ha az órabér 1548 Ft?
Részlet a válaszából: […] ...munkabérén felül – 100 százalékos bérpótlék jár; ettől eltérően a bérpótlék mértéke 50 százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít [Mt. 143. § (1), (4) bek.]. Órabéres munkavállaló esetén tehát 8 órára 8×1548 Ft...�l...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Pótlékok elszámolása több műszakos tevékenységben

Kérdés: Gyárunkban a három műszakos munkarend az alábbiak szerint alakul 5+2 beosztás mellett: délelőttös műszak 5:30-14:00; délutános műszak 13:30-22:00 és éjszakai műszak 21:30-06:00. A belső szabályzatunkban kihirdetésre kerül, hogy a munkahét hétfő reggel hat órától szombat hajnal hat óráig tart. Helyes-e az alábbi elszámolás ennek fényében? Délelőttös műszakban az 5:30 és 06:00 közötti időszakra éjszakai pótlék (Mt. 141. § szerint 30%) és pihenőnapi pótlék [Mt. 143. § (5) bek. szerint 100%] kerül elszámolásra, azonban a pénteken kezdődő éjszakai műszakban csupán az éjszakai pótlék kerül elszámolásra az alapbéren felül (mivel a szabályzat szerint a munkahét szombat reggel 6 óráig tart). Amennyiben a fenti elszámolásban hiba van, kérem, legyen szíves tájékoztatni a korrekt eljárásról!
Részlet a válaszából: […] ...alapján a beosztás szerinti napi munkaidő kezdete és befejezése nem azonos naptári napra is beosztható. Ez megfelelően irányadó a heti pihenő- vagy munkaszüneti nap meghatározása tekintetében is, azzal, hogy a 7 és 22 óra közötti tartamot heti pihenő- vagy...sect;). A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Készenlét és napi pihenőidő – rendkívüli munkavégzéssel megszakítva

Kérdés: A cégnél, ahol dolgozom, a munkavállalók beosztás szerint hétfőtől péntekig 08.00-16.30-ig dolgoznak (nem készenléti jellegű munkakörben, és a munkanap megegyezik a naptári nappal). Munkaidőn kívül számunkra készenlétet rendelnek el 16.30-tól másnap 08.00 óráig, hétvégénként pedig péntek 16.30 órától hétfő 08.00 óráig. Az én esetemben, ha a "hétvégi" időszakban készenlétet rendeltek el, szabályosnak tekinthető-e, hogy a munkáltató a következők szerint rendelte el a rendkívüli munkavégzéseket? Péntek: 20-21, szombat: 06.00-07.00 és 17.00-21.00, vasárnap 06.00-07.00 és 17.00-21.00, hétfő: 07.00-08.00. Ezt követően hétfőn a napi pihenőidő miatt már nem kellett munkát végeznem. A kérdésem arra irányul, hogy hosszabb időtartamú készenlét alatt hogyan értelmezendő a napi pihenőidő? Hiszen a példában szereplő esetben nincs meg a 11 óra egybefüggő időtartam sem a pénteki és a szombati munkavégzés, sem szombati és a vasárnapi munkavégzés között. Ugyanakkor az elrendelt rendkívüli munka – megítélésem szerint – nem veszélyezteti a pihenésemet, azonban előfordulhat, hogy többször néhány órát kell dolgoznom a "hétvégi" készenlét alatt, ami viszont már nehezíti a regenerálódást, vagy néha az is, hogy három egymást követő pihenőnapon vagyok készenlétben, amikor a fenti "séma" szerint rendelik el a rendkívüli munkavégzéseket.
Részlet a válaszából: […] ...megszakad, és mindaddig nem állítható újra munkába Ön, amíg az egybefüggő napi pihenőideje le nem telt. Ha emiatt másnap nem kezdheti el a munkáját a beosztás szerinti munkaidő kezdetén, ez nem érinti a munkabér iránti igényét, azaz a kiesett időre (amíg le nem...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 14.

Rendkívüli munkaidő – másik pihenőnap a túlóra előtt

Kérdés: Szabályos-e, ha a munkavállalónak pihenőnapra rendelünk el túlórát, és cserébe pihenőnapot biztosítunk, amelyet a túlórával érintett pihenőnap előtt adunk ki? A konkrét eset: a munkavállalók egy csoportja augusztus 19-én dolgozott, a vezetőség augusztus 10-re rendelte el a pihenőnapot kompenzációnak. Ebben az esetben is fizetnem kell rá 100%-os pótlékot, vagy maradhat az 50%?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. szerint a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén 100% bérpótlék jár. A bérpótlék mértéke 50%, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít. Ez utóbbi...Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 14.

Pihenőnapi túlóra lemondásának következményei

Kérdés: Egy munkáltató alkalmazásában álló munkavállalói csoport tagjai az általános munkarend szerint végzik munkájukat. A munkáltató a munkavállalók részére heti pihenőnapra rendelt el munkavégzési kötelezettséget. A dolgozók a munkakezdésre megjelentek, de a munkáltató csoportvezetője még a munkaidő kezdete előtt szóban közölte, hogy a munkavégzés mégis elmarad. Mivel ez nem beosztás szerinti (rendes) munkaidő volt, így tényleg nem érvényesül a minimális nyolcórás – esetleg négyórás – munkaidő-elszámolás [Mt. 99. § (1) bek.]? Rendkívüli munkaidőben tényleg nincs a munkáltatónak foglalkoztatási kötelezettsége [Mt. 146. § (1) bek.]? Nem jár munkabér ebben az esetben? A munkavállalók ezt a napot a törvény szerint tényleg pihenéssel töltötték el? A jogalkotó ezt így gondolta, vagy csak erre a konkrét tényállásra nem gondolt senki, és ezért nem logikusan lett a törvény szövege megfogalmazva? A jogi szakirodalom úgy fogalmaz, hogy az Mt. 99. §-a tulajdonképpen nem más, mint egy munkaidő-beosztásra vonatkozó törvényi korlát (4-12 óra), amely korlátba kizárólag ebben az esetben mind a rendes, mind a rendkívüli munkaidő tartama (óraszáma) is beleértendő. Így nem lenne törvényi akadálya annak, hogy a dolgozók munkavégzés nélkül is kapjanak pihenőnapi munkabért? Ha a tényállás úgy változna, hogy a pihenőnapon mégis történt volna munkavégzés, de csak négy órában, akkor az általános munkarendben munkát végzők hány óra munkabérre tarthatnának igényt? Csak egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén lehet az elszámolt munkaidő napi mértéke kevesebb, mint nyolc óra, tehát minimum négy óra?
Részlet a válaszából: […] ...végezzen el. Ez természetesen a munkavállalók oldalán azzal jár, hogy noha a rövid időtartamú rendkívüli munkavégzés is megszakítja a heti pihenőnapjukat (pihenőidejüket), az érte járó anyagi kompenzáció mégis csekély lehet. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 26.
1
2