Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései

Kérdés: A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a felmondását köteles megindokolni. Afelmondás indoka határozatlan idejű munkaviszony esetében lehet a munkavállaló képességével (egészségügyi alkalmatlanságával) összefüggő ok [Mt. 66. § (1)-(2) bek.]. A munkavállaló keresőképtelensége tartama alatt...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Munkaviszony helyreállítása – jogellenes munkáltatói munkaviszony-megszüntetés esetén

Kérdés: Határozatlan időre alkalmazott munkavállalónk a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei iránt indított munkaügyi pert. Az elsődleges kereseti követelése a munkaviszony helyreállítására irányul annak ellenére, hogy a felmondás oka átszervezés volt, melyből következően sem az a szervezeti egység, sem az a tevékenység, amelynek keretében foglalkoztattuk, már nincs meg, illetve nem kerül ellátásra. Abban a nem várt esetben, ha a közigazgatási és munkaügyi bíróság a munkavállaló keresetének ad helyt, elrendelheti-e mindezek ellenére a munkaviszony helyreállítását? Ha ugyanis erre sor kerülne, nem tudnánk foglalkoztatni, így ismételten meg kellene szüntetnünk a munkaviszonyát.
Részlet a válaszából: […] ...a működésével kapcsolatos okra alapított felmondással ismét – ezúttal azonban nagy eséllyel jogszerűen – felmondja a munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát...�sével kapcsolatos okra alapított felmondással ismét – ezúttal azonban nagy eséllyel jogszerűen –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 26.

Pertárgyérték megállapítása munkaügyi perben

Kérdés: Munkavállaló határozatlan idejű megbízási szerződést írt alá a munkáltatóval folyamatosan végzendő munka tárgyában. A munkáltató azonban nem fizeti ki a kiszámlázott megbízási díjat hónapok óta. A munkavállaló pert kíván indítani annak megállapítása iránt, hogy a megbízási szerződés valójában burkolt munkaszerződés, és kéri a munka díjának megfizettetését is. Egy ilyen perben mi lesz a pertárgyérték? Az áfával növelt számlák értéke? A bruttó számlaösszeg megfeleltethető a bruttó munkabérnek?
Részlet a válaszából: […] ...megállapítása, hogy a felek között létrejött megbízási szerződés színlelt szerződés, és valójában munkaviszony leplezésére szolgált, a munkavégzés helye szerint illetékes munkaügyi és közigazgatási bíróság illetékes [Pp. 349/B. § (2) bek.]. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.