Jogellenesen alkalmazott hosszabb teljes munkaidő elszámolása

Kérdés: A munkavállaló munkaszerződése úgy szól, hogy a napi munkaidő mértéke az általános teljes napi munkaidő (8 óra), havi alapbérrel, munkaidőkeretben, egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett. A munkaszerződés nem említi, hogy a munkakör készenléti jellegű munkakör lenne, továbbá a felek hosszabb teljes napi munkaidőben (12 óra), és így a beosztás szerinti hosszabb napi munkaidőben (24 óra) sem állapodtak meg. A gyakorlatban azonban a munkavállaló munkaideje úgy került beosztásra, hogy 24 órát dolgozott, majd 48 óra szabadidő jött, majd egy év elteltével úgy módosult ez a beosztás, hogy 24 órát dolgozott, amit 72 óra szabadidő követett. A munkabér kifizetése mégis napi 8 órának megfelelően történt, havibérként, valamint figyelembe vették az éjszakai pótlékot. A munkavállaló munkaideje tehát annak ellenére került 24 órára beosztásra, hogy a feltételei nem álltak fenn. Ebben a helyzetben a munkavállaló milyen pótlékokra lett volna jogosult, hogyan kellett volna a munkaidőt elszámolni? Egyik számítás: 24 órából 8 óra rendes munkaidő szerinti díjazás, 4 óra rendkívüli munkaidőre járó bérpótlék és 12 óra ügyeleti pótlék. Másik számítás: a munkaidőkeretben figyelembe veszem, hogy mennyi a teljesítendő órák száma, abból hányszor 24 órát teljesített, és a munkaidőkereten felül teljesített órákat "rendkívüli munkaidő" bérpótlékkal veszem figyelembe. Amennyiben egyik sem helyes, kérem tanácsukat, hogy milyen elszámolás szerinti igény támasztható a munkáltatóval szemben.
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő alkalmazásának feltételei, ennek ellenére teljesített a munkavállaló 24 órás műszakokat, több mint egy évig.Az elszámolást a hároméves elévülési időre [Mt. 286. § (1) bek.] visszamenőleg a következők szerint kell korrigálni. Ellenőrizni kell, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 18.

Béren kívüli juttatások egységessége

Kérdés: Van-e lehetősége a munkáltatónak arra, hogy az adott béren kívüli juttatás (pl. egészségpénztári hozzájárulás, SZÉP-kártya) tekintetében ne egységes szabályt alkalmazzon a kifizetést illetően? A munkáltató minden munkavállalónak ugyanazt az összeget biztosítja, de egyéni munkavállalói nyilatkozat alapján a kifizetés kétféle módon történne, mégpedig aszerint, melyik módot választja a munkavállaló: egy összegben előre az egész éves juttatás kifizetése januárban, vagy havonkénti elosztásban az év során. Aki az előre egy összegben való kifizetést választja, attól egy esetleges kilépés esetén bérben visszakövetelhető az őt időarányosan nem megillető juttatási rész?
Részlet a válaszából: […] ...ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő), hanem azt az általános szabályok szerint, hároméves elévülési időn belül érvényesítheti [Mt. 285. § (1) bek., 286. § (1) bek.].(Kéziratzárás: 2022. 12....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Bérszámfejtési hiba korrekciója

Kérdés: A munkáltató a munkavállaló bérét 2016. december 1-jétől megemelte, azonban bérszámfejtési hiba miatt azóta is a korábbi bérét folyósította a munkavállalónak, és a pótlékokat, egyéb járandóságokat is a korábbi bér alapulvételével számította ki. A hibát 2019 márciusában ismerte fel, azt korrigálnia szükséges. Hogyan járjon el?
Részlet a válaszából: […] ...munkabéremelés figyelmen kívül hagyásával számfejtett munkabér-különbözetre, illetve egyéb járandóságokra a munkavállalónak a hároméves elévülési időn belül [Mt. 286. § (1) bekezdés] van bíróság előtt is érvényesíthető joga, tehát jelen esetben a 2016...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 27.

Kifizetett mozgóbér visszavonása

Kérdés: Munkaközvetítő (kölcsönbe adó) által dolgozom egy multinacionális cégnél (kölcsönvevőnél), minden hónapban a teljesített munkám alapján mozgóbért kapok a kölcsönvevő szabályai szerint. Béremelés történt a kölcsönbe adó által, de megvonta a mozgóbérem; bár az elutalt januári béremet még mozgóbérrel fizette ki. Jogos-e, hogy visszavonja a ledolgozott hónap után járó mozgóbért, amit már kifizetett nekem, arra hivatkozással, hogy a kölcsönvevőnél a szabály január 1-jétől változott?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a bérkifizetés hibás volt, a jogalap nélkül kifizetett munkabér a kifizetéstől számított 60 napon belül követelhető vissza. A hároméves elévülési időn belül pedig akkor, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 25.

Munkabérelemek téves megjelölése a bérjegyzékben

Kérdés: Munkaviszonyom megszüntetésével összefüggő perben szembesültem azzal a ténnyel, hogy a munkáltatóm a túlmunkadíj, a különféle pótlékok és a teljesítménybér egy részét jutalomként tüntette fel bérlapon, és ezen a jogcímen fizette ki részemre. Követelhetem-e ezen összegek munkabérként történő megfizetését a perben?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően tüntette fel az egyes munkabérelemeket, az ezzel kapcsolatos munkavállalói igény az általános szabályok szerint, a hároméves elévülési időn belül érvényesíthető.A kérdés azért is különösen jelentős, mert a munkaviszony jogellenes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Pihenőnapok: elmaradt kiadás és késedelmes bérfizetés

Kérdés: Munkaszerződésem megszakítás nélküli egyenlőtlen munkaidőre szól, napi nyolc órára. Nemrég kezdtünk el a munkáltatónál dolgozni. Az első napon közölték, hogy kéthetente van fizetés, és hogy kapunk munkabérelőleget. Másnap reggel tesztírás volt, amelyen megfeleltünk. Következő naptól 16 napot dolgoztunk folyamatosan, megszakítás nélkül. Jeleztük, hogy szeretnénk pihenőnapot, de vagy az volt a válasz, hogy a nagyfőnök nem engedi a pihenőt, vagy az, hogy 10-20 ezer levonás mellett lehetséges csak. Szeretném tudni, hogy jogosultak vagyunk-e a pihenőnapok kifizettetésére? Még a munkabérünket is csak többszöri telefonálgatásra és háromszori nekifutásra utalták el.
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató nem fizet időben munkabért, az elmaradt munkabér iránti igényét munkaügyi bíróság előtt érvényesíthetik, az általános hároméves elévülési időn belül. Az elévülés az igény esedékessé válásával kezdődik. Például Önök 2018. június hónapra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Elmaradt munkabér és szabadság iránti igény érvényesítése

Kérdés: Két órára vagyok bejelentve, lépcsőházak takarításával foglalkozom. Ha munkaszüneti napra esik valamelyik lépcsőház (pl. karácsonykor), akkor is dolgozni kell, pluszpénzt ezért nem kapok. A szabadság csak kiírva van, de nem kivehető, és ki sem fizetik. Szeretném megkérdezni, hol tehetnék ez ügyben lépéseket?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőben dolgozik, további 100%-os pótlék is megilleti [Mt. 143. § (5) bek.]. Ha Ön ezeket a díjazásokat nem kapta meg, igényét hároméves elévülési időn belül érvényesítheti a közigazgatási és munkaügyi bíróság előtt [Mt. 286. § (1) bek.], valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 12.

Jogalap nélkül felvett végkielégítés visszakövetelése

Kérdés: Egy munkavállalónknak tévedésből egy hónappal elszámoltuk a végkielégítése mértékét, és így 3 havi helyett 4 havi távolléti díjat, azaz 350 000 Ft-tal többet fizettünk ki neki tavaly. Ha vissza akarjuk követelni tőle, akkor azt milyen határidőben és formában tehetjük meg?
Részlet a válaszából: […] ...a végkielégítés nem tekintendő munkabérnek, a munkáltató az igényét a hároméves elévülési időn belül az illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróság előtt érvényesítheti. Ettől eltérően a munkáltató a munkavállalóval szemben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Jogosulatlan bérkompenzáció levonása

Kérdés: Takarítónőként dolgozom egy gimnáziumban. 2013-ban kaptam kb. havi 10 000 Ft bérkompenzációt, ami, mint idén tavasszal kiderült, nem járt volna. Az iskola igazgatója úgy döntött, hogy a kb. 120 000 Ft-ot egy összegben levonja az illetményemből. Az április havi béremet így teljesen letiltotta, a fennmaradó részt a májusiból vonja le, ami azt jelenti, hogy májusban kb. 40 000 Ft-ot kapok. Megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 164. §-a szerint a jogalap nélkül kifizetett munkabér (illetmény) 60 napon túl, a hároméves elévülési időn belül akkor követelhető vissza, ha a munkavállalónak a kifizetés alaptalanságát fel kellett ismernie, vagy azt maga idézte elő. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 16.

Rendkívüli munkavégzés megtagadhatósága, "cserébe" a ki nem fizetett pótlékért

Kérdés: Munkáltatóm hónapok óta nem fizeti ki a rendkívüli munkáért járó pótlékot. Júliusban még azt az ígéretet kaptuk, hogy legkésőbb a szeptemberi munkabérrel együtt, visszamenőleg is megkapjuk az elmaradt összeget. Ennek kifizetése azonban mind a mai napig nem történt meg. Megtagadhatom a további rendkívüli munkavégzést addig, amíg a munkáltató nem rendezi a tartozását?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. szerint a munkavállaló akkor tagadhatja meg az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné [Mt. 54. § (2) bek.]....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.
1
2