Szabadság elszámolása négynapos munkahét esetén

Kérdés: Hogyan kell kiadni egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkavállaló szabadságát? Adolgozónak a munkaszerződése szerint heti 32 óra a munkaideje, amit úgy köteles ledolgozni, hogy hétfőtől csütörtökig napi 8 óra és pénteken napi 0 óra. Helyesen jár el a dolgozó, ha úgy veszi ki a szabadságát, hogy csak a 8 órás munkanapokra vesz ki szabadságot, a 0 órás napra pedig nem? Amunkavállaló éves szabadsága az életkora szerinti és a gyermeke utáni pótszabadsággal együtt 30 nap. Az Mt.-nek megfelelően jár el a munkáltató, ha a következő módon tartja nyilván a munkavállaló szabadságát? Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy az Mt. 124. §-ának (4) bekezdése alapján a szabadságot órában tartsa nyilván, és ebben az esetben a munkavállaló a munkaidő-beosztásának megfelelő időtartammal (órával) azonos mértékben mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, ha szabadságra kíván menni. Ebben az esetben a munkavállaló 30 nap szabadságát a napi munkaidő mértékével felszorozva kell órában nyilvántartani, esetükben ez tehát 192 órának (30 nap × 6,4 óra) felel meg. Amennyiben órában tartja nyilván a munkáltató a szabadságot, akkor csak azokra a napokra kell elszámolni a 8 órára jutó távolléti díjat, amikor a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége lenne, és szabadságot kíván igénybe venni. Ha például egy nap szabadságot vesz ki a dolgozó, és a munkáltató 192 óra éves szabadságot tart nyilván a dolgozónál, akkor az egy nap szabadságot 8 órának megfelelő időtartamban elszámolhatja?
Részlet a válaszából: […] Az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása és elszámolása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Ami közös vonás, hogy szabadságot kiadni csak beosztás szerinti munkanapra lehet [Mt. 124. § (1) bek.]. Az első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Szabadság alatt képződő túlóra – munkaidőkeret esetén

Kérdés: A vírusválság miatt cégünknél bevezettük a négyhavi munkaidőkeretet, amelynek most közeledik a zárása. Azt tapasztaltuk, hogy a júliusi szabadságolások miatt több munkavállalóknak többletórája, munkaidőkereten felüli túlórája fog képződni. Lehetséges, hogy a munkavállaló valójában nem is dolgozik az utolsó egy-két hétben, és a munkaidőkeret zárásakor mégis túlórát kell neki fizetnünk?
Részlet a válaszából: […] ...tartamát a napi munkaidő mértékével kell figyelmen kívül hagyni vagy számításba venni. Huzamosabb távollét (pl. szülési vagy gyermekgondozási szabadság) esetén tehát lehet úgy tekinteni, mintha a munkavállaló az általános munkarendben dolgozna,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Rendkívüli munka alapbérrészének számítása – az osztó meghatározása

Kérdés: A Munkaügyi Levelek 146. számában a 2891. számon, az "Egy órára járó bér kiszámítása a havi alapbérből" című cikkel kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni. Véleményem szerint a levezetés nem helyes, mert az idézett Mt. 136. §-ának (3) bekezdése nem az általánostól eltérő munkavégzés díjazásának a kiszámítását írja le. Ezt olyan esetben lehet használni, ha egy adott dolgozónak napi általános munkarendben történő munkavégzésére járó pénz megállapítására van szükség (pl. napközben megbetegszik a gyermeke, és meg kell adni az aznapi munkában töltött időre járó pénzét).
Részlet a válaszából: […] A rendkívüli munkavégzés idejét munkaórában állapítjuk meg, így kvázi órabéres foglalkoztatás történik. Az Mt. 143. §-ának (3) bekezdése foglalkozik a túlóradíj alaprészének a díjazásával, azaz erre az "alapbér arányos része" jár. Az Mt. nem részletezi, hogy ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 5.

Szabadság elszámolásának megváltoztatása – év közben nem lehetséges

Kérdés: Idegenforgalmi tevékenységet végzünk, a nyári főszezonban szinte minden munkanapon 12 órát teljesítenek a munkavállalók. Ugyanakkor sok a kisgyermekes kolléga, akik miatt kénytelenek vagyunk a szabadság egy tetemes részét a nyári hónapokban kiadni. Hogyan kell eljárnunk a szabadságok kiadásánál a 12 órás munkanapok esetében, hogy ne legyen igazságtalan azokkal szemben, akik a nyolcórás munkanapjaikon (jellemzően ősszel és tavasszal) mentek el pihenni? Év közben hogyan lehet áttérni a szabadság órában való nyilvántartására?
Részlet a válaszából: […] Egyenlőtlen munkaidő-beosztásban a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani. Előre kell viszont bocsátani, hogy választását a naptári év során nem változtathatja meg. Ha 2019-ben eddig a munkanapos elszámolást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Alapbéremelés elutasítása

Kérdés: Tizenkilencedik éve dolgozom egy 40 fős magáncégnél pénzügyi munkatársként. A munkabéremet éveken keresztül alacsonyan tartották, bár a béremeléseim a cég munkavállalóival azonos mértékűek voltak. Munkámat panasz nélkül elláttam, pluszfeladatokat is elvégezve, gyakran a munkaidőt figyelmen kívül hagyva. Az idei évben a béremelés átlagosan 7,5-8% lesz (a takarítónő is 5%-ot kap). A főnököm 2,7%-ot kíván adni nekem, azzal az indokkal, hogy "túl magas a bérem". A cég forgalma az elmúlt négy évben szinte megduplázódott, a munkám is ezzel arányosan nőtt, míg a termelési részen új dolgozókat vettek fel, a bérem viszont az éves "átlagot" követte. Köteles vagyok-e ezt, a számomra megalázóan alacsony béremelést elfogadni, vagy esetleg van más lehetőségem is?
Részlet a válaszából: […] ...Az Mt. ezen túlmenően csak a munkavállaló Mt. 127-132. §-ában meghatározott távollétének (pl. szülési szabadság, gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, hozzátartozó személyes ápolása céljából igényelt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Alkalmi munkavállalás és a munkaviszony

Kérdés: Egyik munkavállalónk jelenleg GYED-en van. Foglalkoztathatjuk-e alkalmi munkavállalóként hétvégenként, vagy csak munkaviszonyban lehet nálunk?
Részlet a válaszából: […] ...hétvégenként munkavállalójukat alkalmi munkára irányuló munkaviszony keretében is, még abban az esetben sem, ha a munkavállaló jelenleg gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságon van, hiszen munkaviszonya annak tartama alatt is fennáll.Felhívjuk az olvasók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Végkielégítés és felmentési időre járó távolléti díj számítása

Kérdés: Egyik munkavállalónknak 2013. január 2-án felmondtunk. 2007. november 22-től állt munkaviszonyban, így a felmondási ideje 30+15 nap, és 2 havi végkielégítés jár neki. A felmondási idő teljes tartamára felmentettük a munkavégzés alól. A felmondási időt és a végkielégítést távolléti díjjal számoltuk el. Kérdésünk a távolléti díj számításával kapcsolatos. A munkavállaló alapbére 180 000 Ft/hó, 2012. július 1-jétől 2012. december 31-ig 60 283 Ft teljesítményprémiumot kapott. Tekintettel arra, hogy a munkavállaló a törvény szerint a távolléti díj számításához irány­adó hat hónapos időszakban betegszabadságon, táppénzen, illetve gyermekápolási táppénzen volt, az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák száma 104 óra. Mennyi lesz a távolléti díj összege?
Részlet a válaszából: […] A munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetére helyesen állapították meg, hogy a végkielégítés számítási alapja a távolléti díj [Mt. 77. § (3) bek.], illetve hogy a munkavégzés alóli felmentés tartamára a munkavállalót távolléti díj illeti meg, kivéve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 25.

GYES és ápolási díj melletti munkavégzés

Kérdés: GYES mellett 4 órában dolgozom. A munkaidőmön kívül vállalhatok-e helyettesítést? Ha tartósan beteg gyermekem után kapom a GYES-t, és letelte után ápolási segélyt kapnék, akkor mennyit dolgozhatok, és esetleg helyettesíthetek vagy túlórázhatok-e?
Részlet a válaszából: […] ...Cst. 20. § (1) bekezdésének a), illetve c) pontja szerinta GYES a saját háztartásában nevelt gyermeke 3. életévének, tartósan beteg,illetve súlyosan fogyatékos gyermeke 10. életévének betöltéséig illeti meg aszülőt. A GYES-ben részesülő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

GYES melletti munkavégzés – kötelező-e a részmunkaidő?

Kérdés: Január 1-jétől változtak a GYES melletti munkavégzés szabályai. Azt tudjuk, hogy kötelesek vagyunk a GYES-t megszakító kismamát visszavenni! De kötelesek vagyunk-e őt heti 30 órában foglalkoztatni, ha a munkaszerződése eredetileg teljes munkaidőre szólt?
Részlet a válaszából: […] ...a gyermek egyéves kora után még a munka­időmértékének korlátozása nélkül lehetett gyermekgondozási segély (GYES) mellettmunkát végezni. Január 1-jétől azonban a Cst. 21. § (1) bekezdés b) pontjakimondja: a GYES-ben részesülő személy – ide nem értve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Rendes szabadság kiadása gyermekgondozási szabadságot követően

Kérdés: Két évig GYED-en voltam, 2009 januárjától szeretnék újra munkába állni. Munkáltatóm közölte, hogy – habár eddig teljes munkaidőben alkalmazott – 2009. január 1-jétől csak részmunkaidőben tud foglalkoztatni. Az utóbbi években 41 munkanap szabadságom halmozódott fel (ki nem adott szabadságok, szülési szabadság, plusz egy év rendes szabadság), amit – ha jól tudom – a munkáltatómnak, amint visszatérek a munkába, ki kellene adnia részemre. A kérdésem az, hogy ha 2009. január 1-jétől részmunkaidősre módosul a munkaviszonyom, a korábbi, teljes munkaidős munkaviszonyom alapján kapok-e díjazást az ugyan 2009. január 1-je után kiadott, de valójában az azt megelőző években megszerzett szabadságom idejére?
Részlet a válaszából: […] Az Mt. 134. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aszabadságot esedékességének évében kell kiadni. A munkavállaló betegsége vagy aszemélyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatásmegszűnésétől számított harminc napon belül kell kiadni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 2.
1
2