Gyermekgondozási szabadságról visszatérés és a munkáltatói fogadtatás

Kérdés: Egy nagyvállalatnál dolgozom. Még gyakornokként tanulmányi szerződést kötöttem a munkáltatóval szakirányú egyetemi végzettség megszerzésére. A szerződésben rögzített tanulmányok elvégzése után, részben GYES alatt saját döntésem alapján szakirányú PhD-képzésen is rész vettem. Időközben két gyermekem született. Nemrégiben úgy határoztam, hogy visszatérek dolgozni, álláspontom szerint azonban a munkáltatóm ezt meg akarta akadályozni, és szerintem több esetben visszaélt a jogaival, pl. a 2 éves, kisebbik gyermekem bölcsődei felvételéhez a munkáltatói igazolást nem akarta kiadni; írásban arról tájékoztatott, hogy nem tud a végzettségemnek megfelelő munkát biztosítani, ugyanakkor tudomásom van arról, hogy számos, alacsonyabb végzettségű munkavállalót vettek fel. Ezt követően, vélhetően a GYES melletti munkavégzés adta védettségem miatt, alacsony bérezéssel mégis foglalkoztatott, és olyan információk is eljutottak hozzám, hogy az elsők között meg fognak válni tőlem, amint tehetik. A vállalat kollektív szerződésében meghatározottakkal szemben alacsonyabb pozícióba soroltak be, és alacsonyabb fizetést kapok az ott leírtaknál. Tudomásom szerint, minden hasonló helyzetben lévő munkavállalóhoz így viszonyul a munkáltató. Jogosan jár el velem, illetve a hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal szemben?
Részlet a válaszából: […] ...jogellenesen járna el, ha annak rendelkezéseit megszegné.Tekintettel arra, hogy esetünkben Ön úgy tért vissza amunkahelyére, hogy gyermeke még nem töltötte be a harmadik életévét,megállapítható, hogy a gyermek hároméves koráig akkor is felmondási védelemalatt áll...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

GYES melletti munkavégzés – kötelező-e a részmunkaidő?

Kérdés: Január 1-jétől változtak a GYES melletti munkavégzés szabályai. Azt tudjuk, hogy kötelesek vagyunk a GYES-t megszakító kismamát visszavenni! De kötelesek vagyunk-e őt heti 30 órában foglalkoztatni, ha a munkaszerződése eredetileg teljes munkaidőre szólt?
Részlet a válaszából: […] ...a gyermek egyéves kora után még a munka­időmértékének korlátozása nélkül lehetett gyermekgondozási segély (GYES) mellettmunkát végezni. Január 1-jétől azonban a Cst. 21. § (1) bekezdés b) pontjakimondja: a GYES-ben részesülő személy – ide nem értve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 21.

Jogutódlás – a jogutód munkáltató utasítására változhatnak-e a munkafeltételek?

Kérdés: Néhány hónapja megvásároltunk egy üzemegységet Ózdon, és úgy döntöttünk, hogy továbbfoglalkoztatjuk az ott dolgozó munkásokat a miskolci székhelyünkhöz közelebb eső gyárban. Értesítést küldtünk az új alkalmazottaknak, hogy a jogutódlásra tekintettel a munkavégzési helyük megváltozott, és utasításba adtuk, hogy a következő munkahéten már az új helyen jelenjenek meg, továbbá felajánlottuk számukra, hogy igény esetén kedvezményes szálláslehetőséget biztosítunk. A munkások egy része azonban minden előzetes bejelentés nélkül távol maradt, és közös kérelmet fogalmaztak meg annak érdekében, hogy vonjuk vissza az utasítást. Meglátásunk szerint ez az ellenszegülés megalapozza a rendkívüli felmondást. Igazunk van?
Részlet a válaszából: […] ...oda- és visszautazás ideje tömegközlekedési eszközzel mérve, vagy pedigegy órával növekszik az utazási idő a tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tízéven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi, valamint a megváltozottmunkaképességű munkavállaló esetében [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti időpontotmegelőzően visszavenni a munkavállalót.Ettől eltérő szabályok érvényesülnek abban az esetben, ha amunkavállaló a gyermek hároméves koráig a gyermek gondozása céljából részesülfizetés nélküli szabadságban. Ez a fizetés nélküli szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Terhes munkavállaló határozott idejű munkaviszonya

Kérdés: Munkavállalónkat 2009. október 31-ig foglalkoztattuk határozott időre szóló munkaszerződéssel. A munkaviszony lejárta előtt terhes lett, és az orvos 2009. október 20-án táppénzes állományba vette. Minden valószínűség szerint már nem fog dolgozni a szülésig, azt megelőzően pedig megszűnne a határozott idejű munkaviszonya. Van-e továbbfoglalkoztatási kötelezettségünk? Terheli-e fizetési kötelezettség a munkáltatót? Hány nap betegszabadság jár a munkavállalónak? Hány nap szülési szabadságra járó rendes szabadságot kell számításba venni? Milyen ellátásban részesül a kismama?
Részlet a válaszából: […] ...teljes időtartama jogszerző időnekminősül a rendes szabadság szempontjából. Megjegyzendő, hogy ugyanígy minősül aszülést követően a gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküliszabadság [Mt. 138. § (5) bek.] első éve is [Mt. 130. § (2) bek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Rendes felmondás a GYES folyósítása alatt?

Kérdés: Munkavállalónk 2009. május 12-én tért vissza a gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságáról, ezt követően kiadtuk számára az elmaradt rendes szabadságát, majd egy hónapig helyettesített egy szabadságon lévő munkatársat. A gazdasági válság miatt nincs szükségünk rá, s nem tudunk részére munkát biztosítani (cégünk korábban négynapos munkahétre tért át, 20%-os bércsökkentéssel). Az elmúlt öt év alatt nem vettünk fel a helyére senkit. A második gyermeke után 2010. május 12-ig jogosult gyermekgondozási segélyre. Mikor és milyen hatállyal mondhatunk fel neki? Munkaszerződésében három hónapos felmondási idő szerepel.
Részlet a válaszából: […] ...Mt. 90. § (1) bekezdésének e) pontja értelmében amunkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkavállalómunkaviszonyát a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetésnélküli szabadság ideje alatt, valamint a gyermek hároméves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

Határozott idejű munkaviszony határozatlanná válása

Kérdés: Egy gyermeke otthoni gondozási céljából fizetés nélküli szabadságon lévő kolléga helyére határozott idejű munkaszerződés keretében új munkavállalót vettünk fel. A határozott idő tévesen a szülési szabadság tartamára lett meghatározva. Ez utóbbi 24 hét már lejárt. Ennek értelmében a szerződés határozatlanra változott? Milyen módon szüntethető meg a munkaviszony? Csak közös megegyezéssel? A képességgel, magatartással kapcsolatos probléma nem áll fenn.
Részlet a válaszából: […] A munkaviszony – eltérő megállapodás hiányában -határozatlan időtartamra jön létre. A határozott idejű munkaviszony időtartamátnaptárilag vagy más alkalmas módon kell meghatározni. Ha a felek a munkaviszonyidőtartamát nem naptárilag határozták meg, a munkáltató köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 21.

GYES utáni munkába állás

Kérdés: Amióta a GYES mellett is lehet dolgozni, gyakrabban fordul elő, hogy a kismamák idő előtt meg akarják szakítani fizetés nélküli szabadságukat, és visszatérnek korábbi munkakörükbe. A munkáltatónknál kialakult gyakorlat szerint a fizetés nélküli szabadságon lévők pótlására új munkavállalót veszünk fel, határozott időre. Az egyik ilyen helyettes sokkal jobb képességű, mint a helyettesített. Ha az anyuka visszatér a GYES-ről, megszüntethető-e a munkaviszonya rendes felmondással arra hivatkozással, hogy a munkaköre be van töltve, vagy kötelesek vagyunk az eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatni? Ha erre nincs mód, mik a munkáltató lehetőségei?
Részlet a válaszából: […] ...Cst. 2005-től lehetővé teszi, hogy a gyermek gondozásacéljából fizetés nélküli szabadságon lévő szülő – a gyermek egyéves kora után -ne csak napi 4 órát meg nem haladó időtartamban, hanem akár teljes munkaidősfoglalkoztatás keretében is vállalhasson munkát....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.