Vezetőváltás az óvodában

Kérdés: Vezetőnk negyven év szolgálati idővel nyugdíjba vonul. Július 31-ig van állományban, utána a munkáltató kiadja a szabadságát, majd nyolc hónap felmentési idő következik, amit a fenntartó engedélyével nem kell munkával töltenie, mentesül a munkavégzés alól, mivel egy munkahelyen töltötte a közalkalmazotti jogviszonyát. A vezetői ciklus második évében van jelenleg. Így számítva 2021. április-május a nyugdíj kezdete. Ilyen esetben törvényileg mikor szabályos a vezetői pozíció meghirdetése, a pályázat kiírása? Én mint helyettes pályázatot szeretnék beadni. A fenntartó közölte, hogy a felmentési idő első négy hónapjában nem vehetünk fel embert, csak a felmentési idő második négy hónapjára. Gondolom, a vezetői feladatok ellátásával engem mint helyettest fognak megbízni. A vezető távolléte – a szabadság, illetve a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés – alatt a vezetői feladatok ellátása a szervezeti és működési szabályzat alapján történik, vagyis a feladataim közé tartozik. Ezt óvodai csoportbeli tevékenységem mellett kell ellátnom, vagy már óvodai csoport vezetése nélkül? A bérezés hogyan alakul, amennyiben vezetői feladatok ellátásával is megbíznak? Ugyanennyi illetményért a plusz vezetői feladatokat el kell látnom? Hatcsoportos óvodáról van szó. A jelenlegi vezetővel harminc éve dolgozunk együtt, én öt éve helyettesként. Együtt vezettük az intézményt, készülve a nyugdíjazására. A folyamat és a díjazás kérdése nem világos számunkra (az óraszámok alakulása, a munkaidő, a vezetői pótlék a szabadságára és a felmentési idejére, vezetői pályázat meghirdetésének ideje).
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott óraszámban kell meghatározni. Így például az intézményvezető heti óvodai foglalkozásainak a száma– legalább 450 fő gyermeklétszám esetén 6 óra,– 200-449 fő közötti gyermeklétszám esetében 8 óra,– 50-199 fő közötti gyermeklétszám esetén 10...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 4.

Gazdasági vezető – magasabb vezetői vagy vezetői közalkalmazotti beosztásban

Kérdés: Intézményünk helyi önkormányzat által fenntartott, gazdasági szervezettel rendelkező, személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény. Tevékenységi körébe tartozik a szociális és gyermekjóléti alapellátás, valamint a bentlakásos szociális intézmények működtetésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az intézmény gazdasági szervezete ellátja még másik négy költségvetési intézmény (egészségügyi alapellátási intézet, valamint három bölcsőde) gazdálkodási feladatait. Az intézmény szervezeti és működési szabályzata alapján a gazdálkodási jogkörök (kötelezettségvállalás, utalványozás) és a munkáltatói jogkör gyakorlásának tekintetében az intézményvezető helyettesítését a gazdasági vezető látja el. Az intézmény gazdasági vezetője magasabb vezetőnek minősül-e? Milyen összegű vezetői pótlék illeti meg?
Részlet a válaszából: […] ...a 257/2000. Korm. rendelet határozza meg. E rendelet– 3. §-ának (1) bekezdése magasabb vezetőnek minősíti a szociális intézmény, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény intézményvezetőjét, valamint az intézményvezető helyettesét,– 3. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Béremelés végrehajtása

Kérdés: A munkáltató által végrehajtott béremeléssel kapcsolatban kérem szíves állásfoglalásukat. Van-e tiltó szabály az Mt.-ben arra vonatkozóan, hogy a keresőképtelenségük miatt munkajogi állományba került munkavállalók nem részesülnek béremelésben? Jogszerűen jár-e el a munkáltató, ha szabályzatban úgy rendelkezik a béremelésről, hogy a jogi állományba került munkavállalók, valamint a szellemi alkalmazottak nem részesülnének béremelésben?
Részlet a válaszából: […] ...egy bérfejlesztésből csak azért marad ki a munkavállaló, mert például annak időpontjában éppen keresőképtelen beteg vagy várandós, kisgyermeket nevel. Ennek ugyanis nincs összefüggése a munkavállaló által végzett munka jellegével, természetével. Az sem elegendő, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 19.

Cafeteriajuttatás állásidőre

Kérdés: Időszakonként több munkavállalónk jön vissza gyermekszülést követően fizetés nélküli szabadságokról. Sok esetben nem tudunk nekik munkát adni, és állásidőre kerülnek, amíg meg nem szűnik a munkaviszonyuk. Ilyen esetben kell-e nekik cafeteriajuttatást is fizetnünk, vagy elegendő az Mt. szerinti alapbér?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve -, alapbér illeti meg [Mt. 146. § (1) bek.]. Ezenfelül jár az a bérpótlék, amelyre a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 11.

Természetbeni juttatásként közlekedési kedvezmény adómentessége

Kérdés: Az adómentes természetbeni juttatásnak minősülő, fogyasztói árkiegészítést nem tartalmazó közlekedési kedvezményekről szóló 324/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja közlekedési kedvezménynek tekinti azt a természetbeni juttatást, amelyet a helyközi közúti vagy helyi személyszállítási közszolgáltatást végző társaság munkavállalója, nyugdíjasa, munkavégzésével összefüggésben szerzett egészségkárosodása miatt rokkantsági járadékban részesülő vagy jogszabály alapján súlyosan fogyatékosnak minősülő volt munkavállalója, valamint ezen említett személyek igényjogosult hozzátartozója, valamint halálos üzemi balesetet szenvedett volt munkavállaló igényjogosult hozzátartozója részére díjmentes vagy kedvezményes utazás céljára a 2. §-ban foglalt feltételek mellett biztosítanak. Az 1. § (2) bekezdésében található az "igényjogosult hozzátartozó" fogalmának meghatározása a fentiek tekintetében: a magánszeméllyel közös háztartásban élő házastárs, az élettárs, a bejegyzett élettárs, az eltartott gyermek (ideértve a mostoha-, a nevelt és örökbe fogadott gyermeket is) 18 éves koráig, vagy nappali tagozatos iskolai tanulmányainak befejezéséig, vagy a családi pótlék folyósításának idejéig. A munkáltató saját szabályzatában úgy rendelkezik, hogy a kedvezményre jogosult munkavállaló elhalálozása esetén özvegye az esetleges újabb házasságkötésig, gyermeke pedig az ezen a jogcímen szerzett jogosultság feltételeinek fennállásáig kedvezményét megtarthatja. A kérdésünk az, hogy az elhunyt munkavállaló özvegye (aki újabb házasságot nem kötött, a volt munkavállaló lakcímén lakik) és gyermeke igényjogosult hozzátartozónak minősül-e a fenti jogszabály alapján? Vagy­is adómentesen adhatja-e részükre a helyközi közúti személyszállítást végző társaság (a munkáltató) a közlekedési kedvezményt, tekintettel a jogszabályra és saját szabályzatára?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben is idézett jogszabályok alapján az elhunyt munkavállaló özvegye és gyermeke nem tekinthető igényjogosult hozzátartozónak, csak akkor, ha a munkavállaló üzemi balesetben veszti életét [324/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. § (1)-(2) bek.]. Ebből eredően, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 16.

Pótlék megállapítása közalkalmazotti jogviszonyban

Kérdés: Intézményünk fő tevékenysége a szociális ellátás, dolgozóink a Kjt., illetve a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet hatálya alá tartoznak. Egyéb feltételtől függő pótlékokkal kapcsolatban az alábbi kérdésünk lenne: adható-e annak a gépkocsivezetőnek rakodási pótlék, aki a munkaidejének meghatározott részében rakodást végez? Számít-e, hogy az adott feladatot egyedül vagy segítséggel látja el? Adható-e annak a dolgozónak pénzkezelési pótlék (mankópénz), aki munkája során pénzzel bánik (térítési díj, intézményi pénztár kezelése), melynek összege jelentős? Ezek az egyéb feltételtől függő pótlékok mikor adhatók, és a pótlék összegét mi alapján kell meghatározni? A pótlék megítélése esetén a feltételeket a munkáltató állapíthatja meg, vagy ennek vannak külön szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...legalább 25%-os gyógypedagógiai pótlék,– legalább 70%-os különleges szakértelmet igénylő munka utáni pótlék,– legfeljebb 100%-os gyermek- és ifjúságvédelmi intézményi pótlék,– legfeljebb 25%-os különleges otthoni pótlék,– legalább 50%-os...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 10.