Kilépés az önkormányzati társulásból – a következmények

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális intézmény vagyunk. A szociális tevékenységek ellátására létrehozott társulásból az egyik önkormányzat kilép, ami az intézményünkben dolgozó négy közalkalmazottat is érinti. A szociális intézmény tovább fog működni három önkormányzat részvételével, a működési engedély módosítása részünkről már folyamatban van. Annak ellenére, hogy a társulást elhagyó önkormányzat már májusban bejelentette kiválását, a településén dolgozó kollégák sorsáról azonban továbbra sincs információnk. Nem tudjuk azt sem, hogy mit szeretne az érintett önkormányzat: a kollégák alkalmazásban maradnak-e az új fenntartóval, milyen formában oldaná meg a törvény által előírt kötelező feladatait, illetve ők intézik-e egyáltalán a működési engedélyüket. Mi lehet ebben az esetben a 2021. július 31. napjával bekövetkező változás megfelelő jogi rendezése: szükséges-e a részünkről a jogviszonyok megszüntetése, és ha igen, ennek mi lehet a módja akkor, ha még nem tudjuk, hogy az érintett négy kollégát ki veszi át? Hogyan kell rendezni a ki nem adott szabadságokat? A kiválás folyamatában mi a helyes eljárás, hogy kollégáim érdekei ne sérüljenek: újra pályázniuk kell az álláshelyekre? Jár-e számukra végkielégítés, és ha igen, kinek kell azt megfizetni? Bizonytalanság van közöttük, hiszen ez idáig a kilépő település nem jelzett feléjük munkaviszonyuk folyamatosságával vagy esetleges megszűnésével kapcsolatosan.
Részlet a válaszából: […] ...tartozó közszolgáltatásokat. Ennek egyik esete lehet a szóba jövő számos lehetőség közül például egy általa alapított gazdasági társaság működtetése. Mivel e megoldás jelenlétére nem utal a tényállás, ezzel kapcsolatosan csupán arra utalunk,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Jubileumi jutalomra és végkielégítésre való jogosultság a munkáltató jogállásának megváltozása esetén

Kérdés: 34,5 éves (egy munkahelyen eltöltött) közalkalmazotti jogviszonyomat a fenntartó önkormányzat – új kft. létrehozása miatt – megszünteti. 2022-ben lesz 40 éves munkaviszonyom, jogosultságom a nyugellátásra és a jubileumi jutalomra. Ebben az esetben végkielégítésre számíthatok-e, illetve, mivel 5 év múlva tölteném a 40. évet, jelent-e ez valamit? Mindenképpen szeretnék a jubileumi jutalmamhoz ragaszkodni, amit csak egy másik közalkalmazotti állás betöltésével tudok elérni. Arra van-e lehetőség, hogy ha a kft.-ben maradok, időarányosan kifizessék a jubileumi jutalmat?
Részlet a válaszából: […] ...azonban ha az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató a fenntartó (jelen esetben az önkormányzat) többségi befolyása alatt működő gazdasági társaság, beleegyezésének kikérése nélkül, a törvény erejénél fogva kerül át e munkáltatóhoz [Kjt. 25/A. § (7) bek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 9.

Nyugdíjas vezető közalkalmazott különadó-fizetési kötelezettsége

Kérdés: Intézetvezető közalkalmazottunknak felmentéssel megszüntettük a közalkalmazotti jogviszonyát, arra tekintettel, hogy öregségi nyugdíjra jogosult. Ezzel egyidejűleg a vezetői megbízása is megszűnt. Vajon a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésével összefüggésben részére kifizetett összegek a különadó hatálya alá esnek-e, s ha igen, akkor annak milyen összegen felüli részét érinti a különadó?
Részlet a válaszából: […] ...fizetésére köteles – miután ejogviszonyban nem lehet állami vezető, polgármester, főjegyző vagy jegyző, aköztulajdonban álló gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagyfelügyelőbizottságának tagja –, a jogviszony megszűnésével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 4.

Kiszervezés – emelt összegű végkielégítés a jogviszonyváltást megtagadónak?

Kérdés: A közalkalmazotti jogviszonyban álló kisegítő személyzetet iskolánk fenntartója átadja a tulajdonában lévő gazdasági társaságnak. Jár-e emelt összegű végkielégítés azon kiszervezéssel érintett közalkalmazottunknak, akinek két éve van még hátra az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez, és nem járul hozzá az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatónál történő további foglalkoztatásához?
Részlet a válaszából: […] ...25/A. § (6) bekezdése alapján, amennyiben aközalkalmazott az átvevő munkáltatónál (a kérdés szerinti fenntartótulajdonában lévő gazdasági társaság) történő további foglalkoztatásához nemjárul hozzá, vagy a tájékoztatás kézhezvételétől számított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.