Felmondás telephely lebontása miatt

Kérdés: Az Mt. 58. §-ában foglaltakra figyelemmel a felek a munkaszerződést megegyezéssel módosíthatják. A cég telephelyén levő áruház az önkormányzat által lebontásra kerül, ezért az egység megszűnik. Az egységvezető 1979. április 17-én kiállított szakmunkás-bizonyítványa szerint "háztartási felszerelés eladó", továbbá 1988. június 14-én boltvezetői szakvizsgát tett. A munkáltató a működési területén az egyik fióktelepén lévő élelmiszerboltban egységvezetői állást ajánlott fel ugyanazon munkabér fejében a munkavállaló részére. A munkavállaló a felajánlott állást nem fogadja el azzal az indokkal, hogy a szakmája szerint nem élelmiszer-eladó. Kéri, hogy a munkáltató mondja fel a munkaviszonyát, és fizesse ki a munkaviszony megszűnésével kapcsolatban felmerülő járandóságait, így különösen a végkielégítést. A cég az említett helyen foglalkoztatni tudja a munkavállalót vezetői állásban, ugyanazon munkabérért, ezért nem kíván felmondani neki. A munkavállaló a jelenlegi és a felajánlott munkahelyre is csak utazással tud eljutni. Jogszerű-e a munkavállaló kérése a fentiek alapján? Mi a teendő ebben az esetben, tekintettel arra, hogy a munkaszerződés-módosítást neki is alá kell írnia?
Részlet a válaszából: […] ...állásidőre járó díjazást, azaz alapbért fizetni a munkavállalónak azon időszakra, amelyben – elháríthatatlan külső okot kivéve – foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tud eleget tenni. Mivel a telephelyen lévő áruház lebontása...nn [Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 15.

Szabadság kiadása és állásidő egyenlőtlen munkaidő-beosztásban

Kérdés: Adott egy cég, ahol hétfőtől vasárnapig a következők szerint dolgoznak a recepciós munkavállalók: délelőtt (6-14), délután (14-22), szabadnap, és ez váltakozik egész hónapban. Hárman vannak "forgóban", háromhavi munkaidőkerettel. Amikor szabadságra mennek, mi a helyes eljárás? Például, péntek szabadnapos, szombat és vasárnap munkanap, hétfő szabadnapos. Jól gondoljuk, hogy az egyenlőtlen munkarend miatt ilyenkor kiírható a szabadság szombatra és vasárnapra is? (Ezt nyilván a dolgozó kérte így, miután már megvolt a beosztás. Illetve, amikor tudjuk, hogy egybefüggően több napot lesz távol, akkor valóban visszaáll az 5/2-es munkarend? Nyilván ezekre a hetekre nem osztjuk be, hanem eleve kiírjuk neki a szabadságot (pl. két hét esetén 2x5 nap). Amikor viszont van olyan két hét, amikor a dolgozó, ha be lenne osztva, nem tíz munkanapot dolgozna, hanem csak kilencet, és nem négy, hanem öt szabadnap járna neki, ilyenkor megteheti-e a munkáltató, hogy tíz nap szabadságot ír ki? A recepciósok a havi kötelező óraszámot sem dolgozzák le soha, viszont kifizetésre kerül, mert havibéresek. Erre esetleg van-e valamilyen javaslat? Éves szinten van, aki 12 nappal dolgozott kevesebbet, mint akinek az 5/2-es munkarend szerinti a beosztása.
Részlet a válaszából: […] ...más-más elszámolást alkalmazzon.Ami a be nem osztott munkaidő díjazását illeti, a törvény szerint a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve -...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 7.

Kiküldetés, kirendelés, átirányítás

Kérdés: Az új Mt.-ből elmaradtak a kiküldetés, kirendelés, átirányítás szabályai. Ez azt jelenti, hogy ezentúl ilyen elrendelésre a munkáltató részéről nem lesz lehetőség? Ez ugyanis teljesen ellehetetlenítené a tevékenységünket (külkereskedelmi cég vagyunk).
Részlet a válaszából: […] ...alapján a munkavállalómás munkáltatónál történő munkavégzésre is kötelezhető legyen, ha a munkáltatóa munkaviszonyból eredő foglalkoztatási kötelezettségét – működési körébenfelmerült ok miatt – átmenetileg nem tudja teljesíteni. Mindezen szabályok helyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 21.

Fizetés nélküli szabadság "leállás" idejére

Kérdés: Folyamatos műszakban üzemelő gyártósorunkat gazdasági okokból és az éves karbantartás elvégzése céljából 2011. december 26-31. között leállítjuk. A munkavállalókat erről már a nyár elején értesítettük. A tájékoztatóban felhívtuk a figyelmüket, hogy mindenki köteles öt nap rendes szabadságot tartalékolni az év végére, mert a leállás idejére (erre az öt napra) rendes szabadságot kell kivenniük. A munkaidő-nyilvántartásunkból október elején lekért adatok szerint már most vannak olyan munkavállalók, akiknek idén csak öt napnál kevesebb szabadságuk maradt. Jogszerűen járok el, ha ezeknek a munkavállalóknak a két ünnep közötti leállás idejére fizetés nélküli szabadságot rendelek el?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállaló számára, pusztán azon az alapon, hogy amunkavállaló tárgyévi rendes szabadsága már elfogyott. Ez ellentétes amunkáltató foglalkoztatási kötelezettségével is [Mt. 102. § (1) bek.]. Jelenesetben a két ünnep között állásidőre járó személyi alapbért ki....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.

Fizetés nélküli szabadság megszakítása – mikor kell visszavenni a munkavállalót?

Kérdés: Munkavállalónknak – figyelemmel arra, hogy külföldi ösztöndíjat nyert el – hat hónapos fizetés nélküli szabadságot engedélyeztünk. A munkavállaló azonban megszakította a külföldi tanulmányait, és a tervezettnél két hónappal korábban hazatért Magyarországra. Emiatt szeretne – a megállapodásunktól eltérően – korábban munkába állni. Ugyanígy, egy kismama az általa előre jelzett időpontnál (a gyermek harmadik évének a betöltését jelölte meg visszatérési időpontként) korábban szeretne visszatérni dolgozni. Mi azonban a két munkavállaló helyettesítésére felvettünk határozott időre két munkavállalót. Nincs jelenleg annyi megrendelésünk, hogy a visszatérők részére munkát tudnánk biztosítani. Kötelesek vagyunk visszavenni őket az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban?
Részlet a válaszából: […] ...őt akkoris, ha az általa korábban jelzett időpontnál előbb kíván újra dolgozni. Amunkáltatót ugyanis ebben az esetben terheli a foglalkoztatási kötelezettség[Mt. 102. § (1) bekezdés]. Természetesen mindkét félnek figyelemmel kell lennieaz együttműködés, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

GYES utáni munkába állás

Kérdés: Amióta a GYES mellett is lehet dolgozni, gyakrabban fordul elő, hogy a kismamák idő előtt meg akarják szakítani fizetés nélküli szabadságukat, és visszatérnek korábbi munkakörükbe. A munkáltatónknál kialakult gyakorlat szerint a fizetés nélküli szabadságon lévők pótlására új munkavállalót veszünk fel, határozott időre. Az egyik ilyen helyettes sokkal jobb képességű, mint a helyettesített. Ha az anyuka visszatér a GYES-ről, megszüntethető-e a munkaviszonya rendes felmondással arra hivatkozással, hogy a munkaköre be van töltve, vagy kötelesek vagyunk az eredeti munkakörében továbbfoglalkoztatni? Ha erre nincs mód, mik a munkáltató lehetőségei?
Részlet a válaszából: […] ...– abban az esetben is,ha az eredeti szándéknyilatkozatánál korábban kíván visszatérni a munkahelyére.A munkáltatót ugyanis terheli a foglalkoztatási kötelezettség [Mt. 102. § (1)bekezdés]. Természetesen mindkét félnek figyelemmel kell lennie az együttműködés,illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. május 19.