195 talált cikk a munkavállaló , foglalkoztatás , munkaviszony , munkaszerződés , adó kifejezésre

Kérdés: A kollektív szerződésünk lehetővé teszi, hogy fegyelmi büntetéseket alkalmazzunk; ezek közül az egyik, hogy a munkavállalót a munkaszerződésétől eltérő munkakörben is foglalkoztathatjuk (a kollektív szerződésben meghatározott éves mértéken felül). Ilyen esetben a fegyelmi határozat mellé munkaszerződés-módosítást is aláíratunk a munkavállalóval. Ebben a módosításban kell visszautalnunk a fegyelmi határozatra, vagy elég egy általában használt mintát alkalmaznunk?

Kérdés: Az Eatv. 39. § (1) bekezdés szerinti, Mt. hatálya alá tartozó munkáltató vezetőjére, akit a 41. § (1) bekezdés értelmében határozott időre foglalkoztatnak, alkalmazandó-e az Mt. 192. §-a, annak is különösen a (2) bekezdése?

Kérdés: A munkáltató létszámcsökkentésre hivatkozva több munkavállaló munkaviszonyát is kénytelen volt felmondással megszüntetni. Az intézkedés többféle munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra is kiterjedt, nem korlátozódott csak egy munkakörre. Az indoklásban az szerepel, hogy a munkavállaló pozíciója megszüntetésre kerül oly módon, hogy a feladatai az azonos munkakört betöltő többi munkavállalóhoz kerülnek leosztásra. Mennyi időnek kell eltelnie a munkaviszony megszüntetésétől számítva, hogy a munkáltató az érintett munkakörök betöltésére újra felvehessen valakit, vagy cégen belül áthelyezzen munkavállalókat anélkül, hogy a felmondási indok megtámadhatóvá váljon?

Kérdés: Az Mt. 3. §-a (1) bekezdésének az értelmezése kapcsán szeretnénk a szíves segítségüket kérni. A praxisunkban gyakoriak az olyan esetek, amikor a felek a külföldi jog alkalmazásában állapodnak meg a Róma I. rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján, azzal, hogy a munkavállaló – nem ideiglenes jelleggel – Magyarországról látja el munkaköri feladatait. A 8. cikk (1) bekezdése alapján azonban az ilyen jogválasztás nem eredményezheti azt, hogy a munkavállalót megfosztják a munkavégzés helye szerint alkalmazandó jog olyan rendelkezései által biztosított védelemtől, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni (kógens rendelkezések). Az Mt. fentiek szerinti kógens rendelkezéseinek a köre kapcsán több esetben bizonytalanságot tapasztalunk. Ennek oka feltehetően, hogy mind az Mt. 295. §-ának (1) bekezdése szerinti felsorolás, mind az Mt. egyes fejezetei végén lévő, eltérést nem engedő, továbbá klaudikálóan kógens rendelkezések is érthetők a Róma I. rendelet szerinti kógens rendelkezésekként. Figyelemmel arra, hogy a második esetben a külföldi jogválasztás ellenére is meglehetősen széles körben érvényesülnének az Mt. szabályai, kérjük, erősítsék meg a kiterjesztő értelmezést, vagy adjanak támpontot, hogy az Mt.-nek mely rendelkezései tartoznak a kógens rendelkezések kategóriájába (kitérve a versenytilalmi megállapodásra is). Mi a jogszerű eljárás azon esetekben, amikor a külföldi jogra alapított munkaszerződésben olyan jogintézményről rendelkeznek, amely a magyar munkajogban nem, vagy nem abban a formában áll rendelkezésre? Gondolunk itt különösen a zero-hours típusú munkaszerződésekre, amely az Mt. alapján nem jogszerű megoldás, a legközelebbi jogintézmény hozzá pedig a behívásos munkavégzés lenne. Kérjük, tegyenek javaslatot, hogy ilyen esetben mi a jogszerű eljárás a Róma I. rendelet 8. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel! Amennyiben a feleknek a külföldi jog szerinti munkajogviszonyra vonatkozó megállapodása a választott jog alapján munkaviszonynak minősül, azonban az Mt., illetve a magyar bírói gyakorlat alapján nem (pl. a 2023. decemberi platformmunka megítélésére vonatkozó Mfv.VIII.10.091/2023/7. számú ítélet), akkor a jogviszony átminősítése a jogszerű megoldás a Róma I. rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján, vagy a felek szerződéskötési szabadsága érvényesül? Jogszerű-e a külföldi jog szerinti munkaszerződés azon rendelkezése, mely a joghatóságot a választott jog államához köti, kizárva ezzel a munkavégzési hely szerinti állam fórumát (hivatkozva a Brüsszel I. rendelet 21. cikkére)?

Kérdés:

Intézményünk munkatársai háromhavi munkaidőkeretben dolgoznak, hétköznapokon. Előfordul, hogy hétvégén és ünnepnapokon rendezvényeket tartunk, melyek lebonyolításához alkalmanként 30-40 fő részvétele szükséges. A lebonyolításában – a két fő rendezvényszervező munkakörben foglalkoztatott kollégán kívül – különböző munkakörben dolgozó kollégák vesznek részt, javadalmazás ellenében. Két megoldás is felmerült, de mindkét esetben kérdéses, hogy jogszerű-e.
Az első, hogy munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás elrendelésére kerül sor. Ez csak beosztás szerinti munkanapra történhet, vagy ünnepnapokon és hétvégén is? Jogosult-e a munkáltató a rendezvények miatt egyenlőtlenül beosztani azt a kollégát, akinek a munkaszerződés szerinti munkaköre nem függ össze a rendezvényeken ellátott feladataival? A másik megoldás a megbízási szerződés kötése. Jogszerű-e, ha a nem rendezvényszervezéssel kapcsolatos munkakörben dolgozó kollégákkal megbízási szerződést kötünk, és a rendezvényeken ledolgozott munkaórák a teljesítést követően óradíjas részteljesítéssel kerülnek kifizetésre?

Kérdés: Az Szkt. 83. §-ának (2) bekezdése szerint "szakképzési munkaszerződés a szakirányú oktatásban részt vevő tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető
a) a szakirányú oktatás időtartamára vagy
b) évente legfeljebb két alkalommal, egyenként legalább kettő és legfeljebb tizenkettő hét, de éves szinten összesen legfeljebb tizenkettő hét határozott időtartamra."
Mi a helyes értelmezése az a) pontnak? A szakirányú oktatás teljes időtartamára lehet csak létesíteni a szakképzési munkaszerződést [ide nem értve a b) pont szerinti esetet]? Ha például 3 éves szakirányú oktatás esetén nem a teljes 3 évre akarjuk megkötni a szakképzési munkaszerződést, hanem rövidebb időre, de a b) pontot meghaladó tartamra (pl. 1 évre), akkor az jogszerűtlen lenne?

Kérdés: Munkavállalónk 2023. december 31-ig keresőképtelen állományban volt, ezt követően visszatért dolgozni, de az üzemorvos alkalmatlannak minősítette a munkaköre ellátására, így nem tudjuk foglalkoztatni. Mi ilyenkor a teendő? Kell másik munkakört felajánlanunk neki, esetleg fel kell mondanunk a munkaviszonyát?

Kérdés: Cégünk egyik régióvezetője – vezető állású munkavállaló – a régión belüli másik telephelyre osztotta be a munkavállalót, akinek a munkaszerződésében csak az eredeti telephely szerepelt mint munkavégzési hely. A munkavállaló két hónap után jelezte, hogy "kiküldetésre" a továbbiakban nincs mód, és hogy jogellenesnek tartja innentől kezdve a foglalkoztatást. A vezető – ügyvéddel történő egyeztetés után – az intézkedését fenntartotta, mire a munkavállaló azonnali hatályú felmondással élt; erről utóbb a bíróság jogerősen meg is állapította, hogy jogszerű volt. A munkáltatónál számottevő kár keletkezett a munkavállalói azonnali hatályú felmondással együtt járó bérelemek kifizetése miatt; felelőssé tehető ezért a régióvezető, akinek a magatartása miatt mondott fel azonnali hatállyal a munkavállaló?

Kérdés: 2022. július 1-jétől módosultak az Mt. távmunkavégzésre vonatkozó szabályai; álláspontunk szerint ezzel a gyakorlatban ismert home office fogalom és az Mt.-ben szabályozott távmunkavégzés fogalma összemosódott. Fentiekről függetlenül azonban jól gondoljuk, hogy továbbra is van arra lehetősége a munkáltatónak, hogy home office szabályzat keretében szabályozza a home office-ban történő munkavégzést, amely nem minősülne távmunkának? Ez egyfajta "jutalom" lenne a munkáltató részéről, erről a felek külön munkaszerződésben nem állapodnának meg. A home office-t a munkáltató heti egy alkalommal engedélyezné.

Kérdés:

A munkáltató a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény hatálya alá tartozó gazdasági társaság. Az Mt. 205. §-ának (3) bekezdése értelmében a köztulajdonban álló munkáltatóval fennálló munkaviszonyban az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidő – az egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében történő megállapítást kivéve – nem írható elő. Ezzel szemben az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek négyéves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. Az Mt. 213. §-ának f) pontja tiltja a 200–207. §-okban foglaltaktól való eltérést. A gyermekgondozás után visszatérő munkavállaló, illetve új munkavállaló felvétele esetén alkalmazható-e a köztulajdonú munkáltatónál az Mt. 61. §-ának (3) bekezdése?