Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...utolsó munkanapjának lejártával szűnik meg maga a munkaviszony is. Megítélésünk szerint ebben a körben nem lehet az egyszerűsített foglalkoztatás bejelentésére vonatkozó analógiát alkalmazni, és a Tbj-tv. biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos utalása [Tbj-tv. 8....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Szabadság munkaszüneti napon

Kérdés: Karbantartó munkakörben, megszakítás nélküli tevékenység keretében dolgozó kollégánk 2016. január 1-jén be volt osztva, de szabadságra ment. Erre a napra fizetett ünnepet, vagy a szabadságra járó távolléti díjat kell elszámolnunk neki?
Részlet a válaszából: […] ...munkaideje beosztható [Mt. 102. § (2) bek.]. A munkaszüneti napon történő munkavégzés további feltétele, hogy a munkavállaló foglalkoztatása ne általános munkarendben, hanem egyenlőtlen munkaidő-beosztásban, például munkaidőkeret alkalmazása mellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 22.

Több műszakban dolgozót megillető bérpótlékok

Kérdés: Munkahelyemen 6+2-es (6 munkanap 2 pihenőnap) rendszerben folyamatos, három műszakos munkarendben dolgozunk. Milyen bérpótlékok járnak a munkavégzésemre? Műszakpótlék, vasárnapi pótlék megillet-e? Ha a munkavégzés hétvégére és ezenfelül még munkaszüneti (ünnepnap) napra is esik, jár-e további pótlék?
Részlet a válaszából: […] ...keretében, a készenléti jellegű munkakörben, illetve a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál kerülnek foglalkoztatásra [Mt. 140. § (1) bek. a) pont]. Ekkor a rendes munkaidőben történő munkavégzésért ötven százalék bérpótlék jár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Bérpótlékok az új Mt. szerint

Kérdés: Munkavállalóink folyamatosan működő gyárak karbantartási munkáit végzik. Beosztásuk a következő: 12 óra munka reggel hattól este hatig vagy este hattól reggel hatig; utána a munkavállalók 48-72 órás pihenőidőt kapnak. Folyamatos munkarendben dolgoznak, hétvégén és ünnepnapokon is van munkavégzés. Havonta kapnak munkabért. Kérdésünk, hogy milyen és mekkora mértékű pótlékok járnak nekik az új Mt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...megszakítás nélküli tevékenységet folytató munkáltatónál dolgoznak az érintett munkavállalók – feltéve ha megfelel foglalkoztatásuk a következő törvényi meghatározásnak: a munkáltató tevékenysége akkor megszakítás nélküli, ha naptári naponként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Rendkívüli munkavégzés munkaidőkeretben

Kérdés: Közétkeztetésben dolgozom, havonta háromszor szombat-vasárnap 5 órás munkára berendelnek, hétköznap napi 8 órás munkát végzek, néha 6 napon is egymás után. A beosztástól függően hét közben 1-2 nap, havonta 1 hétvége szabad. Jár-e túlórapótlék vagy pluszszabadnap az ilyen munkavégzések után?
Részlet a válaszából: […] ...továbbá az idénymunkátvégző munkavállaló esetében kollektív szerződés rendelkezése alapján apihenőnap legfeljebb a munkavállaló foglalkoztatására megállapítottmunkaidőkeret tartama alatt – részben vagy egészében – összevontan is kiadható.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Portás munkakörben foglalkoztatottak munkaidő-beosztása

Kérdés: Milyen jellegű munkaszerződéssel lehetne törvényesen foglalkoztatni két munkavállalót portás munkakörben, ha hétvégén kellene munkát végezniük egymást váltva, 6-tól 18 óráig és 18 órától 6 óráig tartó műszakokban? Megoldás lehet-e az egyhavi munkaidőkeret? Milyen munkaidőnek felelne meg a fenti időtartamú foglalkoztatás, hogyan befolyásolja ezt a fizetett szabadság és a fizetett ünnep, főként ha hétvégére esik? Milyen műszakpótlékra lennének jogosultak a munkavállalók?
Részlet a válaszából: […] ...§ (3)bek.]. Vasárnapi munkavégzés esetén a munkavállalót ilyen esetben külön pótlékvagy egyéb díjazás nem illeti meg, amennyiben a foglalkoztatásra rendesmunka­időben kerül sor. Munkaszüneti napon a munkaidő-beosztás alapján munkátvégző havidíjas munkavállalónak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Órabéres munkavállaló munkaszüneti napi díjazása

Kérdés: Segítségüket kérjük a munkaszüneti napra járó díjazás megállapításához. Munkavállalónk készenléti jellegű munkakörben dolgozik, személyi alapbére órabérben van meghatározva. Milyen díjazást kell fizetnünk, ha a tárgyhónapban a fizetett ünnepen rendes munkaidőben dolgozott, illetve akkor, ha nem folytatott munkavégzést az ünnepnapon? Mi a helyzet akkor, ha éppen ezen a napon kell túlóráznia a munkavállalónak?
Részlet a válaszából: […] ...történő szolgáltatásnyújtása, valamint külföldi kiküldetés esetén kerülhet sor [Mt. 125. § (1)bek.]. Ha a munkavállaló foglalkoztatása nem tartozik e kategóriákba, akkormunkaszüneti napon jogszerűen nem osztható be rendes munkaidőben történőmunkavégzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Alkalmi foglalkoztatás – éjszakai munka

Kérdés: Alkalmi foglalkoztatás esetén hogyan kell elszámolni azt, ha valaki éjjel 10-től reggel 4-ig dolgozik (egy éjszakai bárban)? Egy- vagy kétnapi munkának minősül-e, illetve kell-e éjszakai pótlékot fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...belül legfeljebb90 naptári napig létesített, határozott időre szóló munkaviszony. Az Eftv. 4.§-a sorolja fel, hogy egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszonyraaz Mt., valamint a kötelező legkisebb munkabérről és a garantált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Kölcsönvevőnél hatályos kollektív szerződés alkalmazhatósága

Kérdés: Kölcsönbeadó cégünk – amely nem tartozik kollektív szerződés hatálya alá – egyik kölcsönvevő partnere saját kollektív szerződése alapján áprilistól 9 havi munkaidőkeretet alkalmaz saját munkavállalói vonatkozásában. Kérdéseink: 1. Tekintettel az Mt. 193/G. § (5) bekezdés (f) pontjában foglaltakra, kiterjed-e a kollektív szerződés rendelkezése a kölcsönzött munkavállalókra is? 2. Ha igen, akkor ez automatikus vagy írásbeli tájékoztatási kötelezettséggel jár a kölcsönvevő-kölcsönbeadó, illetve a kölcsönzött munkavállaló viszonylatában? 3. Munkajogilag felelősségre vonható-e a kölcsönbeadó – a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény alapján –, ha alkalmazza a 9 havi munkaidőkeretet, illetve ha a munkabért emiatt helytelenül/hiányosan számolja el?
Részlet a válaszából: […] ...a kölcsönzött munkavállalóra nem a kölcsönbeadónál,hanem a kölcsönvevőnél hatályos kollektív szerződést kellene alkalmazni, hiszena foglalkoztatás minden esetben a kölcsönvevőnél valósul meg. Ilyen módon akölcsönbeadónál hatályos kollektív szerződést szinte soha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 29.

Műszak- és vasárnapi pótlékra való jogosultság

Kérdés: Hogyan kell meghatározni a munkaidő napi beosztását a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknál? Kereskedelmi egységünk reggel 6 órától este 10 óráig van nyitva. Délutáni műszakpótlékot (15%) mikor kell fizetni? A munkavállaló vasárnapi foglalkoztatása esetére kell-e 100% pótlékot kell fizetni, ha a munkavállaló beosztása alapján végez vasárnap munkát?
Részlet a válaszából: […] Elöljáróban megjegyezzük, hogy a kérdést feltevő munkáltató- figyelemmel arra, hogy a tényállás szerint egy olyan kereskedelmi egységetüzemeltet, amely naponta reggel 6 óra és este 10 óra között tart nyitva – nemmegszakítás nélküli munkarendben működik. Megszakítás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 6.
1
2