Dajkák átsorolása – a végzettség megszerzése folytán

Kérdés: Kolléganőink dajka munkakörben 2015 óta dolgoznak óvodánkban. A gazdasági osztály belső ellenőre a besorolásuk ellenőrzése során hiányosságokat tárt fel, melynek során az egyik dajkát C/11-ből D/5-be, a másik dajkát D/6-ból D/2-be sorolták. A belső ellenőr álláspontja szerint azért volt szükség a besorolások módosítására, mert a "pedagógiai és családsegítő munkatárs" végzettség 2016. évi megszerzése után ez a végzettségük lett a besorolásnál figyelembe vehető legmagasabb iskolai végzettség. A fizetési fokozatok megállapítása során az első dajkánál figyelembe vették az 1992 előtti munkahelyeket, míg a másodiknál csak az óvodai jogviszonyát számították be. Az első dajka 1983-1991 között egy szövőgyárban, 1993-1996 között egy vegyeskereskedőnél dolgozott, majd munkanélküli volt, 2000-2001-ben egy pékségnél volt alkalmazásban, majd 2001-2015 között egy nagy bevásárlóláncnál. A második dajka 2002-ben egy dohányfeldolgozó kft. munkavállalója volt, ezt követően 2003-ig munkanélküli, majd 2003-2006 között egy építőipari vállalkozásnál, utána ugyanannál a bevásárlóláncnál dolgozott, mint a kolléganője. Igaza van-e a belső ellenőrünknek? Ha igen, ez azzal jár, hogy a fizetési fokozatuk csökkenése miatt a két dajka szabadsága is lecsökken?
Részlet a válaszából: […] ...illetve állam által elismert szakképesítés, szakképzettség, doktori cím, tudományos fokozat, valamint akadémiai tagság alapján fizetési osztályokba tagozódnak:e) az "E" fizetési osztálybaea) az egyetemi, főiskolai végzettséget nem tanúsító felsőfokú... illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Pótszabadság csökkenése átsorolás miatt

Kérdés: Az alkalmazásunkban álló közalkalmazott magasabb képesítést szerzett, melyet figyelembe vettünk a közalkalmazotti fizetési osztályba történő besorolás szempontjából, kinevezését ennek megfelelően módosítottuk. Az új, magasabb képesítésnek megfelelően a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idejét a Kjt. 87/A. §-ának (3) bekezdésében meghatározottak értelmében újraszámoltuk. A fizetési fokozata – amely korábban az alacsonyabb végzettségnek megfelelően került megállapításra, így olyan munkaviszonyoknak az időtartama is beszámításra került, amely alatt a közalkalmazott rendelkezett az alacsonyabb képesítéssel, végzettséggel – az új számítás szerint csökkent. Az átsorolt közalkalmazott sérelmezi, hogy a magasabb végzettség megszerzését és az új, magasabb fizetési osztályba sorolást követően a fizetési fokozatának csökkenésével az ehhez kapcsolódó pótszabadsága is csökkent. Helyesen jártunk-e el, vagy a közalkalmazott pótszabadsága nem lett volna csökkenthető? Eltérhet-e egyoldalúan a munkáltató a pótszabadságra vonatkozó szabályoktól a közalkalmazott javára, illetve köthető-e kollektív szerződés ilyen tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazása valóban vezethet arra az eredményre, hogy olyan, 1992. július 1. után munkaviszonyban töltött időket, amelyeket az alacsonyabb fizetési fokozathoz kapcsolódóan a munkáltató jogszerűen figyelembe vehetett, a magasabb végzettség, képzettség megszerzését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 15.

Pótlékok az idősek otthonában

Kérdés: Intézményünk bentlakásos idősek otthona, a terápiás munkatársaknak is adjuk az ágy melletti pótlékot. A kolléganő szülés után két évvel "papíron" visszajött, de a korábbi időszak ki nem vett szabadságát tölti, illetve az idei év arányos szabadságát (17 nap), tudván hogy hamarosan ismét elmegy táppénzre, mert már várandós. Ebben az esetben (relatív munkavégzés nélkül is) megilleti-e az ágy melletti pótlék? A korábbi év szabadságát és az idei év szabadságát (17 nap) külön kell ebben az esetben választani? Ágazati pótlékot kell-e adni? Vagy csak az alapbérrel kell számolni?
Részlet a válaszából: […] ...is megilleti, ha olyan munkakört tölt be, ahol ez a pótlék jár.Az egészségügyi kiegészítő pótlék összege a közalkalmazott fizetési osztálya és a közalkalmazotti jogviszonyban töltött ideje alapján változik, a konkrét összegeket a 257/2000. Korm. rendelet 7......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 27.

Nevelő- és oktatómunkát végzőket megillető pótszabadság

Kérdés: A D fizetési osztályba sorolt pedagógus végzettséggel nem rendelkező pedagógiai asszisztensnek jár-e a 25 nap pótszabadság?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 57. §-ának (3) bekezdése szerint a bölcsődékben (minibölcsődékben), a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben, a felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban a nevelő-, nevelő-oktató, oktatómunkát, pedagógiai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 6.

Egészségügyi szakképesítések megfeleltetése és a besorolás

Kérdés: A 27/2016. EMMI rendelet 1. §-ának (7) bekezdése alapján a rendelet 7. számú melléklete tartalmazza a felsorolt rendeletekben szereplő szakképesítésekre – külön jogszabályok alapján – megszerzett jogosultságok megfeleltetését. Szükséges-e a rendelet alapján mindazon közalkalmazottak átsorolása a D fizetési osztályból az E fizetési osztályba, akik az új megfeleltetés miatt 52-es OKJ-s szakképzettséggel rendelkezve 54-es szakképzettségi jogosultságnak minősülnek? A bértábla összecsúszása következtében az alapilletményen ez nem változtatna egyes ágazatokban, azonban az egészségügyi bértábla alapján ez alapilletmény-növekedést jelentene az egészségügyi szakdolgozók vonatkozásában, és az alapszabadságot 20-ról 21 munkanapra módosítaná.
Részlet a válaszából: […] ...elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben szerezhetők meg.A besorolás szempontjából az Eütev. tv. besorolási rendszere a Kjt. szerinti fizetési osztályok rendszerére épül. Ezért az egészségügyi ágazatban is irányadó a Kjt. 61. §-a, melynek (3) bekezdése kimondja,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 22.

Pedagógus szabadsága

Kérdés: Pedagógusként dolgozom egy tanévre szóló határozott idejű kinevezéssel, mely június 30-án lejár. Egyetemi végzettség mellett a 4-es fizetési fokozatba vagyok sorolva. Kérdésem, hogy pontosan hány nap szabadság jár nekem? Eddig kizárólag a kötelező szünetek alkalmával nem dolgoztam (őszi: 4 nap, téli: 5 nap, tavaszi: 3 nap), máskor nem voltam szabadságon.
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (2a) bekezdését kell alkalmazni. A Kjt. 56. §-ának b) pontja alapján a közalkalmazottaknak az "E", "F", "G", "H", "I", "J" fizetési osztályban évi 21 munkanap alapszabadság jár, a pedagógusokat viszont az Nkt. 64. §-a (2a) bekezdésének a) pontja alapján.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 14.