6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Munkavégzési hely megváltoztatása
Kérdés: A gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságról visszatérni szándékozó, egy multi áruházlánc munkavállalója fordult hozzánk a következő kérdéssel. A munkavállaló konkrét munkahelye Budapesten van, de időközben vidékre költözött, és a cég egy lakóhelyéhez közelebbi helyi egységében kívánna újból munkába állni. Jelentkezett is a helyi vezetőnél, aki azzal utasította el, hogy az Mt. 113. §-ának előírásai vonatkoznak rá: mivel a gyermeke még nincs hároméves, ezért korlátozottan foglalkoztatható. A munkavállaló egyébként attól is tart, kifogás lehet a cég részéről, hogy a munkaszerződése szerint a fővárosi egységbe szól a munkavégzés teljesítése. A munkaszerződése értelmében a munkavégzés helye elsődlegesen a munkáltató egyik telephelye, illetve a munkáltató valamennyi magyarországi telephelye és fióktelepe. Úgy véljük, ez a megállapodás mindkét félre egyaránt vonatkozik, azaz nemcsak a munkáltató "áthelyezési szándékát" elégítheti ki, hanem a munkavállaló ilyen irányú igényét is alátámasztja. Jogos-e a munkavállaló igénye az áthelyezésre? Elutasíthatja-e a munkáltató a munkavállaló foglalkoztatását?
2. cikk / 6 Jubileumi jutalomra jogosító idő – a fizetés nélküli szabadság tartama
Kérdés: Jubileumi jutalom szempontjából beleszámít-e a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időbe a fizetés nélküli szabadság ideje, melyet a közalkalmazott külföldön tanulással vagy a munkáltató általi kiküldetésben töltött? A kiküldetés ideje alatt hasonló tevékenységet folytatott, mint a munkáltató székhelyén.
3. cikk / 6 Gyermek gondozására biztosított fizetés nélküli szabadság több gyermek után – a munkába történő visszatérés
Kérdés: Egy munkavállalónk több mint 15 éve van a cégnél, amiből csak 4 évet dolgozott, mert négy gyermeket szült, a negyedik most töltötte be a harmadik életévét. A kolléganő főállású anya szeretne lenni gyermeke 8 éves koráig, 2019-ig. Ezért fizetés nélküli szabadságot kért. Mondhatja-e ilyen esetben a munkáltató, hogy nem engedélyezi a fizetés nélküli szabadságot? A problémánk alapvetően az, hogy ha akár most, akár 5 év múlva visszajönne dolgozni, már úgy kiesik a munkából, hogy valószínűleg nem tartana a vezetője rá igényt, és fel kellene neki mondanunk. Hosszú munkaviszonya miatt pedig 5 év múlva még több lenne a felmondási ideje, végkielégítése, ezért több millió Ft-ot kapna munkavégzés nélkül, lényegében azért, mert otthon nevelte a gyermekeit.
4. cikk / 6 Azonos felek között létesítendő több köztisztviselői jogviszony tilalma
Kérdés: A vezetői kinevezéssel rendelkező, GYES-en lévő köztisztviselőt kinevezheti-e a munkáltató más, nem vezetői munkakörbe úgy, hogy a vezetői kinevezése sem kerül módosításra? Az új kinevezés határozott idejű lenne, heti 20 órás munkavégzési kötelezettséggel, azzal, hogy a határozott idő lejár a fizetés nélküli szabadság lejárta előtt.
5. cikk / 6 Munkáltatói jogok gyakorlása fizetés nélküli szabadság esetén
Kérdés: Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tulajdonosa, aki egyben az ügyvezető is, jelenleg terhes. Az ügyvezető igénybe kívánja venni a TGYÁS-t, illetve a GYES-t, a szülést megelőzően pedig még táppénzes állományba is kerül az egészségi állapota miatt. Mivel a társaság a működését fenn kívánja tartani, helyette egy alkalmazott végezné a munkát. E munkavállaló nem lenne társasági szerződés szerint kinevezett ügyvezető, a munkáltatója pedig továbbra is a jelenlegi ügyvezető lenne. Önök szerint e munkavállaló vonatkozásában a munkáltatói jogkör ügyvezető általi gyakorlása munkavégzésnek minősül?
6. cikk / 6 Közszféra: kötelező részmunkaidő
Kérdés: Tudomásunk szerint 2010-től lehetőség van arra, hogy a közalkalmazott kismama a gyermeke 3 éves koráig részmunkaidőben is visszatérhessen dolgozni. Milyen módon kérheti ezt a közalkalmazott, és milyen kötelezettségei vannak ezzel kapcsolatban a munkáltatónak?