Hosszú betegállomány és jogviszony-megszüntetés

Kérdés: Közalkalmazottunk 22 éve dolgozik az intézményünkben. Tavaly júniustól táppénzre ment, amit először úgy kommunikált, hogy néhány hónapos pihenésre van szüksége, majd ebből egy év lett. Közben szóban többször elmondta, hogy nem szeretne visszajönni dolgozni, de ezt nem volt hajlandó írásba adni. Idén júniusban a korábban ki nem adott és az idénre részarányosan járó szabadságát is kivette, ami augusztus közepéig tartott. Azóta csak felszólításra volt hajlandó közölni, hogy szabadságát követően ismét betegállományban van. Távollétei ezek alapján: 2021. június 2. – 2022. június 17. (keresőképtelenség), 2022. június 20. – 2022. augusztus 16. (szabadság), 2022. augusztus 17. – 2022. szeptember 30. (keresőképtelenség). Meddig lehet keresőképtelen állományban? Esetleg ez a távollét idővel igazolt lesz illetmény nélkül? Munkaköri alkalmatlanság címen fel lehet menteni? Nem valószínűsíthető, hogy vissza szándékozik jönni, illetve már az együttműködés sincs kilátásban. A kollégák elmondása alapján végkielégítéssel szeretne elmenni, "erre játszik". Valóban ez az egyetlen út? A munkáltató milyen módon válhat meg tőle? 1960-ban született, tehát az öregségi nyugdíj betöltése előtt áll három évvel.
Részlet a válaszából: […] ...meg kell vizsgálni, hogy van-e a munkáltatón belül, a munkáltató irányítása alatt álló másik munkáltatónál vagy a munkáltató fenntartója által fenntartott más, a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltatónál az iskolai végzettségének és szakképzettségének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Kinevezésmódosítás vagy lemondás

Kérdés: Önkormányzati társulás által fenntartott szociális és gyermekjóléti szolgálatnál a Szoctv. 136. §-ának (7) bekezdésében foglaltak alapján a házi segítségnyújtásban részesülők gondozási szükségletét 2016. december 31. napjáig felül kellett vizsgálni. A felülvizsgálat eredményeként sok gondozott ellátási szerződése megszüntetésre került, így egyes településeken az ott munkát végző gondozók (közalkalmazottak) ellátott nélkül maradtak. A jelenleg ellátott nélkül lévő gondozók munkájára (ugyanabban a munkakörben) más településen szükség lenne, azonban (mivel a társulás területe nagy) a napi munkavégzéshez szükséges odautazást (a tömegközlekedés nem megfelelő volta miatt) nem tudják vállalni. A közalkalmazottak tényleges munkavégzésének helye csak a munkaköri leírásukban van rögzítve, a kinevezésükben az intézmény székhelye szerepel munkavégzési helyként. Jogszerű-e, ha a fenntartó (a társulás) a Kjt. 30. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján átszervezésről dönt, és a Kjt. 30/A. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján felajánlja a közalkalmazottnak a másik településen történő munkavégzés lehetőségét (mint másik munkakört), majd amennyiben azt a közalkalmazott nem fogadja el, akkor felmentéssel megszünteti a közalkalmazotti jogviszonyt? Amennyiben ez a megoldás nem alkalmazható, elegendő-e, ha a munkáltató a közalkalmazottak kinevezésének (és ezzel együtt munkaköri leírásának) módosítását kezdeményezi oly módon, hogy abban a tényleges, az új gondozási igényeknek megfelelő munkavégzési hely szerepeljen? Amennyiben pedig a közalkalmazott ezt nem fogadja el, ez részéről lemondásnak tekintendő?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 21. §-ának (3) bekezdése szerint a kinevezési okmánynak kötelezően tartalmaznia kell – többek között – a munkavégzés helyét is. Ez a jelen esetben az intézmény székhelye. A házi segítségnyújtás keretében dolgozó közalkalmazottak munkaköre viszont olyan, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 21.

Munkáltatóváltás azonos fenntartójú költségvetési intézmények között

Kérdés: Városunkban egy óvoda üzemel (1-es óvoda), és szeptember 1-jétől egy újabb fogja megkezdeni a működést (2-es óvoda). Mindkettő fenntartója a települési önkormányzat. Az 1-es óvodában több óvodapedagógus is jelezte, hogy szeptembertől a 2-es óvodában szeretné folytatni a pályafutását; az óvodavezető azonban csak egy hónapot adott számukra, hogy nyilatkozzanak, maradni vagy távozni szeretnének. Kell-e ilyen tartalmú nyilatkozatot tenniük, és ha igen, annak van-e határideje? Mi a legjobb megoldás a közalkalmazott érdeksérelme nélküli jogviszonyváltásra? Az egyik lehetőség a lemondás, és új jogviszony létesítése; ekkor az új közalkalmazotti jogviszonyban elismerhető-e az 1-es óvodánál eltöltött idő a pedagógusi életpálya szempontjából, alkalmazható-e a Kjt. 26. §-ának (3) bekezdése? A másik megoldás az áthelyezés; ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy ezt az 1-es óvoda vezetője megakadályozhatja-e, ha ahhoz nem járul hozzá?
Részlet a válaszából: […] ...mint munkáltatóhoz átkerülhessenek, valamiféle jognyilatkozat tétele vagy megállapodás kötése szükséges. Annak, hogy a második óvoda fenntartója is ugyanaz az önkormányzat, ebből a szempontból nincs jelentősége, úgy lehet tehát eljárni, mint bármely más esetben,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 27.

Közalkalmazotti vezetői megbízás visszavonása

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó munkáltató vagyunk; az SzMSz módosítására a közeljövőben kerül sor. Ugyanakkor az egyik érintett főosztályunk vezetőjének munkájával a fenntartó önkormányzat nincs megelégedve. A belső ellenőrzés ugyanis megállapította, hogy közvetve több feltárt működési jogsértés létrejötte visszavezethető a vezető mulasztásaira. Ezt a személyt nem kívánjuk az új SzMSz szerinti szakmai egység vezetőjévé kinevezni. Hogyan járunk el helyesen?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 23. §-a értelmében a vezetői megbízás jogszabályban megjelölt, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre szól, a vezetői megbízás azonban a határozott idő lejárta előtt is írásban, indokolás nélkül visszavonható a munkáltatói jogkör gyakorlója által. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 17.

Részmunkaidő – egyoldalúan?

Kérdés: Minisztériumi háttérintézményként van-e lehetőségünk – az alapító jóváhagyása nélkül – az eddigiekben 8 órában dolgozó, előrehozott nyugdíjazásra jogosult ügyintéző munkaidejét 6 órára csökkenteni? Amennyiben az illető ügyintéző nem fogadja el a felkínált módosítást, a Kjt. mely szakaszára való hivatkozással szüntethető meg a jogviszonya?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidő helyett részmunkaidőt tehát a munkáltató egyoldalúan nem írhatelő! Megjegyzendő, hogy ezzel összefüggésben a Kjt. nem ír elő fenntartóihozzájárulást, de ez e kérdésben nem is releváns. Természetesen olyanfelmentési ok sincsen, amely alapján arra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Kiszervezés – a jogviszonyváltásról szóló tájékoztatás kérdései

Kérdés: Iskolánk technikai dolgozóit a fenntartó kiszervezi. A megbeszélések már megtörténtek. Május 14-én a közalkalmazottak megkapták a tájékoztatást, amelyet 15 munkanapon belül kell visszaadni, ha elfogadják a munkakört. Szóbeli kérdésre azt a választ kapták, hogy napi munkaidejük beosztása változatlan marad. Május 23-án eljuttattak minden közalkalmazottnak egy tájékoztatót az irányadó munkarendről, a szabadságról stb., kérve, hogy ezt is május 14-i dátummal vegyék át. Ebben már az irányadó munkarend egészen más. A közalkalmazottak nem fogadták el a visszadátumozást, de addigra már leadták a nyilatkozatukat, amikorra megkapták a tájékoztatót a leendő munkahelyükről. Mikortól kezdődik a 15 napos határidő, május 14-től, vagy május 23-tól? Városunkban van helyi járat ugyan, de kerékpárral közlekednek a dolgozók. Fél óra az út kerékpárral, napi szűk 2 óra annak, aki messzebb lakik. Jól járnak a beosztással? Van joga az átvevőnek ilyen feltételeket szabni a dolgozónak?
Részlet a válaszából: […] A jogviszonyváltás, a munkáltatói jogállásváltozás soránközalkalmazottak esetében az átadást megelőzően legalább 30 nappal korábban azátadó és az átvevő munkáltató tájékoztatja a közalkalmazottat arról, hogy azátadást követően a közalkalmazott foglalkoztatását az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 30.