Új pedagógus-életpálya és illetménymegállapítás

Kérdés:

Az Nkt. 65. §-ának (1) bekezdése értelmében a fokozatokhoz, és ezen belül az egyes fizetési kategóriákhoz tartozó garantált illetményt az illetményalap százalékában az (1a) bekezdés és e törvény 7. számú melléklete állapítja meg. Az (1a) bekezdés értelmében a köznevelési intézmény vezetője a pedagógus munkavégzése színvonalát, nyújtott munkateljesítményét kompetencia- és teljesítményalapú értékelési rendszer alapján értékeli, és ennek figyelembevételével a munkáltató – tankerületi központ által fenntartott köznevelési intézmény esetében a köznevelési intézmény vezetője, szakképzési centrum esetében a tagintézmény vezetője javaslatára és egyetértésével – a tanévre vonatkozóan a pedagógus besorolása szerinti illetménytől eltérően is meghatározhatja az illetményét azzal, hogy a pedagógus illetménye nem lehet kevesebb, mint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott vetítési alap
a) középfokú végzettség esetén 119,6 százaléka,
b) alapfokozat esetén 174,5 százaléka,
c) mesterfokozat esetén 193,2 százaléka
alapulvételével megállapított illetményalappal számolt illetmény.
Ez alapján a tanévre vonatkozóan meg kell állapítani a pedagógusok illetményét. A 2023/2024. tanévre is el kell készíteni a fentiek szerinti kinevezésmódosításokat, vagy a Púétv. hatálybalépésével a 2023. szeptember 15-ig kiadott kinevezésmódosítás kiváltja ezt a rendelkezést?

Részlet a válaszából: […] A munkáltatónak 2023. szeptember 15-ig kell közölnie – még a fennálló közalkalmazotti jogviszonyban – azt a kinevezésmódosítási (munkaviszonyban munkaszerződés-módosítási) ajánlatot, amely meghatározza, hogy az érintett a 2023. július 1-jétől december 31-ig terjedő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Besoroláshoz figyelembe veendő jogviszonyban töltött idők

Kérdés: Intézményünkbe (önkormányzati fenntartású óvoda) új dolgozókat szeretnénk alkalmazni közalkalmazotti jogviszonyban, dajka, illetve pedagógiai asszisztens munkakörben. Figyelembe vehetőek-e a besorolás elkészítésekor az alábbi jogviszonyok: alkalmi munkavállalói könyvvel történt foglalkoztatás időszaka, egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony időtartama és a munkanélküli-ellátások időtartama?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése alapján–a pedagógus-munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban,–a Honvédelmi, illetve a Belügyminisztérium által fenntartott nevelési-oktatási intézményben, szolgálati viszony keretében pedagógus-munkakörben,–az Európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Garantált bérminimum fizetése közalkalmazottaknak

Kérdés: Mezőőröknek, gépkocsivezetőknek, valamint a munkavezetőknek jár-e a garantált minimálbér? Az OKJ 34 fölöttiek számítanak középfokú végzettségnek?
Részlet a válaszából: […] ...a foglalkoztatás, s így mely ágazati végrehajtási rendelet alkalmazandó. A mezőőr munkakör csak a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményeknél tölthető be. A mezőőr közalkalmazott a 77/1993. Korm...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Pedagógus-illetményeltérítés lefelé

Kérdés: A munkáltató – önkormányzati fenntartású óvoda – lehetőséget lát arra az Nkt. 65. §-ának (1a) bekezdése alapján, hogy 2017. szeptember 1-jével egyetlen foglalkoztatott se kapjon illetményemelést. A fenntartó ugyanis nehéz anyagi helyzetére hivatkozva nem kívánja a (2) bekezdés szerinti illetményalap-emelés fedezetét biztosítani, azt az álláspontot képviselve, hogy az (1a) bekezdés szerinti differenciálás oly módon is lehetséges, hogy egy óvodapedagógust se részesítsenek illetményemelésben. Helytálló ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...maximális hatása az lehet, hogy az adott pedagógus – kizárólag teljesítményértékelés alapján – nem kap emelést. A fentiek alapján a fenntartónak biztosítania kell a 65. § (2) bekezdésében foglalt illetményalappal számolt illetményekhez a finanszírozást,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 6.

Közalkalmazotti összeférhetetlenség

Kérdés: Egy közalkalmazott napi négyórás munkaviszonyban áll munkáltatójánál. Vállalhat-e munkát egy másik munkaadónál? Az utóbbi munka­adónál nem közalkalmazott lenne, hanem munkaviszonyban állna, napi 4 órában (mellékállásban).
Részlet a válaszából: […] ...egészségügyi ágazat, felsőoktatási, kutatási ágazat bizonyos munkáltatóinak, illetve vezetőinek esetén). A helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési szerveknél a magasabb vezető, vezető munkavégzésre irányuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 11.

Egészségügyi dolgozók besorolása és bérnövelése

Kérdés: Három egészségügyi dolgozónk van, akik alapellátás keretében végzik tevékenységüket: egy fogorvos, egy fogászati asszisztens és egy intézménytakarító. A Kjt. szerint vannak besorolva. Az egészségügyi dolgozókat megillető bérkiegészítés tekintetében a 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet értelmében bizonytalanok vagyunk, hogy erre az alapellátásban dolgozó fogorvosunk és asszisztense vajon jogosult-e. Jelen álláspontunk szerint nem jogosultak, mert nem ugyanezen kormányrendelet 2. §-ában foglalt egészségügyi ágazati elő­meneteli szabályok hatálya alá tartozó ellátások, szolgáltatások keretében végzik tevékenységüket. Az intézménytakarító bérkiegészítésre való jogosultságát szintén kizártuk. Kérjük állásfoglalásukat mind a bérkiegészítésre való jogosultságuk fennállását, mind besorolásukat érintően!
Részlet a válaszából: […] ...dolgozók tehát nem tartoznak a különös ágazati előmeneteli rendszer hatálya alá. Ha azonban az érintettek az önkormányzat által fenntartott intézménynél dolgoznak, a kérdés tekintetében a munkakörük vizsgálandó. Egészségügyi dolgozónak minősül a fogorvos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 21.

Közalkalmazottak besorolása – iskolák működtetési feladatait ellátók

Kérdés: Helyi önkormányzati költségvetési szervként működünk, önkormányzati szolgáltató feladatot látunk el, általános iskolák, gimnáziumok, kollégiumok (34 telephely) Nkt. 74. § és 76. §-aiban meghatározott működtetési feladatait. Ezen intézmények technikai dolgozói (gazdasági vezető, gondnok, karbantartó, udvaros, fűtő, portás) 2013. január 1-jétől a mi alkalmazásunkban állnak mint közalkalmazottak. Tehát jogviszonyukra ettől kezdve a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonatkozik. Ez azonban – ellentétben a régi, közoktatási intézményekre vonatkozó Kjt. végrehajtási rendelettel – más besorolási szabályokat tartalmaz. Korábban lehetőség volt arra, hogy a portást mint kisegítő dolgozót – amennyiben megvolt hozzá a megfelelő iskolai végzettsége – "C" fizetési osztályba, illetve a karbantartót mint műszaki dolgozót, végzettsége alapján akár "F" fizetési osztályba soroljanak. A 77/1993. Korm. rendelet melléklete azonban a portásokat, a karbantartókat kizárólag a minimálbérrel fizetett "A" fizetési osztályba engedi besorolni, annak ellenére, hogy ezen munkakört betöltő alkalmazottak munkaköri feladata nem változott lényegesen a korábbihoz képest. További probléma, hogy az egyes iskolák a szakmunkás végzettségű (általában műszaki) portásoknak megadták a garantált bérminimumot. Hogyan tudjuk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján a jogszabályoknak megfelelően a besorolásokat helyreigazítani? A karbantartók, illetve az udvaros-pedellus munkakörű kollégák esetében továbbá elvárt valamilyen épület-karbantartáshoz kapcsolódó szakmunkásvégzettség (szobafestő, kőműves, burkoló, vízvezeték-szerelő) is, besorolhatók-e ezen közalkalmazottak a "B" fizetési osztályba? Lehetséges-e a 77/1993. Korm. rendeletben meghatározott munkakörökön kívül más munkaköröket is megnevezni az SzMSz-ben?
Részlet a válaszából: […] ...fenntartásba adásából eredően a működtetési feladatot ellátó közalkalmazottak a Kfáftv. 7. §-ának (1) és (6) bekezdése alapján fenntartói döntéstől függően kerültek át az oktatási intézményből az önkormányzat által fenntartott, szolgáltató...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 28.

Pedagógus besorolásnál figyelembe vehető jogszerző idő

Kérdés: A Kjt. hatálya alá tartozó költségvetési intézmény vagyunk. 2013. január 1-jétől a közalkalmazottak a jogelőd intézményektől jogállásváltozás következtében kerültek hozzánk. Az előző munkáltató a fizetési osztály, fokozat megállapításánál figyelembe vette az egyéni vállalkozói jogviszonyt, melynek időtartama 2000. 06. 29-től 2007. 06. 20-ig tartott, főállású egyéni vállalkozói jogviszonyt igazolt az APEH. Kérdésünk: ezen időszakot figyelembe lehet-e venni a közalkalmazotti jogviszony besorolásához?
Részlet a válaszából: […] ...közoktatási intézményeknek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (KLIK) történt, 2013. január 1-jei átkerülése nem változtatott azon, hogy az érintettek közalkalmazotti jogviszonyban állnak, a besorolás szempontjából figyelembe veendő idők is ugyanazok maradtak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 9.

Célnyelvi civilizáció oktatása és a nyelvpótlék

Kérdés: Az egyik fenntartásunkba tartozó két tannyelvű középfokú közoktatási intézményben német nyelvtanári munkakörben foglalkoztatnak egy pedagógust. A pedagógusnak orosz-német szakos egyetemi szintű diplomája van, de csak a német szakját hasznosítja, német nyelv és célnyelvi civilizáció oktatása során. A célnyelvi civilizációt a Nemzeti alaptanterv szerint kizárólag az adott idegen nyelven kell oktatni. A pedagógusnak – a célnyelvi civilizációs ismeretek oktatásáért – az intézményvezető idegennyelv-tudási pótlékot állapított meg, a fenntartó álláspontja szerint azonban őt ez nem illeti meg, tekintettel a Kjt. 74. §-ának (4) bekezdésére, mely szerint: nem fizethető idegennyelv-tudási pótlék a nyelvtanári, tolmácsi, valamint a fordítói (revizor-fordítói) munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottnak a munkaköre ellátásához szükséges idegen nyelv használata alapján. Kérdésünk az, hogy a célnyelvi civilizáció oktatása nyelvtanári munkakörbe tartozó feladatnak minősül-e (tekintettel arra is, hogy nincs külön egyetemi vagy főiskolai szintű, célnyelvi civilizációs ismeretek szakos szakképzettség, hanem ezt a tantárgyat a német nyelvszakos diploma használatával lehet tanítani), illetve arra, hogy a célnyelvi civilizáció oktatása során a magyar nyelv használatára nem kerül sor, csak a német nyelvére? A Kjt. 74. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis csak az a közalkalmazott jogosult idegennyelv-tudási pótlékra, aki olyan munkakört tölt be, amelyben a magyar nyelv mellett indokolt meghatározott idegen nyelv rendszeres használata, nem pedig csak az idegen nyelv használatára kerül sor.
Részlet a válaszából: […] A 138/1992. Korm. rendelet melléklete csak tanári munkakört ismer, nem tesz különbséget – besorolási szempontból – az egyes tanári munkakörök között, tehát nem különbözteti meg a nyelvtanári munkakört sem a civilizációoktatói munkakörtől. A Kjt. 74. §-ának (4)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 10.

Közalkalmazott besorolása

Kérdés: Gyógypedagógus munkakörben álló közalkalmazottunk főiskolai végzettséggel és a munkakör betöltéséhez jogszabályban előírt szakvizsgával látta el feladatait, nemrégiben pedig pedagógiatanár egyetemi végzettséget szerzett. Ezt követően kérte, hogy intézkedjünk az "I" fizetési osztályba történő átsorolása iránt. Sajnos – helyi önkormányzat által fenntartott szakiskola lévén – intézményünk nehéz anyagi helyzetére tekintettel ezt jelenleg nem áll módunkban megtenni, mivel az átsorolással járó illetményemelés fedezete nem áll a rendelkezésünkre. Jogszerűen tagadjuk meg a közalkalmazott kérését?
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 63. §-ának (1) bekezdése értelmében a közalkalmazottfizetési osztályát (besorolását) – a Kjt. 61. § (1) bekezdésében foglaltakfigyelembevételével – az ellátandó munkakör betöltésére előírt annak alegmagasabb iskolai végzettségnek, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.