Munkavállalói felmondás munkaadói nyomás hatására

Kérdés: Egyházi intézményben dolgozom 2013 óta. Egészségi állapotom kicsit megromlott, az utóbbi időben sokat voltam táppénzen emiatt. Ezt a főnökség és egyes kollégáim nehezményezték és szóvá is tették. Az intézmény lakói szeretnek, kollégáim nagyobb részével jól kijövök, a munkámat rendesen elvégzem. Az egyik kollegina viselkedése azonban bántó és sértő már egy ideje. A főnökségnek ezt több ízben jeleztem is, de semmi nem történt az ügyben. Eddig sokszor megtörtént már, hogy a főnökség előtt valótlan dolgokat állított mind a lakókkal, mind pedig velem kapcsolatban, ezért jeleztem nekik, hogy így nem szeretnék itt tovább dolgozni, és szeretném beadni a felmondásom, de pontos dátumot nem mondtam. A főnököm már a munkám során is azzal zaklat, hogy "akkor adjam be a felmondásom már holnap", és ne is indokoljam meg, végkielégítést se kérjek, ő eltekint a harminc nap felmondási idő felének letöltésétől. Táppénzre azonban nem mehetek addig, mert az idő alatt is felmondhat nekem, és ő meg is fogja indokolni, hogy miért. Ez számomra nagyon zavaró, illetve kínos. Egyes nővér kollégáim viselkedése mind velem, mind a lakókkal szemben is sok kívánnivalót hagy maga után. Emiatt a lakók sokat panaszkodnak, de a főnökség nem hisz sem nekem, sem a nekik – utóbbiakra ráfogják, hogy demensek (ész, értelem nélküli állapot). Sajnálom őket, nem mernek már szólni sem, mert félnek, hogy csak rosszabb lesz nekik. Én már ezt nem bírom sokszor nézni, és szóvá szoktam tenni, ami miatt haragszik rám négy-öt kolléga. A többi kollégám sem szól, mert féltik a munkahelyüket, így nincs bizonyítékom. Kérem, tájékoztassanak arról, hogy mik a lehetőségeim. Várjam meg, hogy a főnököm mondjon fel? Mit lehet tenni, ha a felmondás indokolásában számomra elfogadhatatlant ír? Köteles vagyok ilyenkor az indokolást elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...fenntartását, vagy a körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna [Mt. 67. § (2) bek.]. Megjegyezzük, ha Ön mond fel, a felmondási idő az Mt. általános szabálya szerint harminc nap, amit le is kell dolgoznia. Azaz, nincs kötelező felmentési idő. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 17.

Munkaviszony-megszüntetési ok: a tájékoztatási kötelezettség megszegése

Kérdés: Egyik munkavállalónk nem jelent meg a munkahelyén a munkaidő kezdetekor, és semmilyen módon nem jelezte távolmaradása okát. A boltvezető próbálta elérni telefonon, de a munka­vállaló nem vette fel és vissza sem hívta őt. Másnap a boltvezető újra próbálta telefonon elérni, szintén sikertelenül, majd egy figyelmeztető SMS után, amelyben kértük, hogy hívja fel a boltvezetőt, egyik kolléganőjén keresztül üzente, hogy betegállományban van. Ezek után nem tartunk igényt a munkájára. Kérdésem, hogy azonnali hatállyal felmondhatunk-e neki, ha letelt a betegszabadsága, vagy akkor már nem hivatkozhatunk arra, hogy nem jelezte távolmaradását időben?
Részlet a válaszából: […] ...kizárólag a munkáltatói felmondás esetén jelent korlátozást, de ott is csak annyiban, hogy a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban a betegség miatti kereső­képtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Felmondási járandóságok – ha nem fizet a munkáltató

Kérdés: Mi történik akkor, ha a felmondás átadásakor a munkáltató nem tudja kifizetni a törvényes járandóságokat? Megtagadhatja-e emiatt a dolgozó a felmondás átvételét?
Részlet a válaszából: […] ...vagy megállapodás megkötésétől számított harmadikmunkanap). Munkáltatói rendes felmondás esetén az utolsó munkábantöltött nap – a felmondási időre tekintettel – általában a felmondás közlésétőlszámított későbbi időpontra esik. A munkavégzés alóli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.