Munkaviszony-megszűnés időpontja – ha másik napra "nyúlik át" a munkanap

Kérdés:

Egy internetes szakmai fórumon vita bontakozott ki a tagok között azzal kapcsolatban, hogy ha az adott munkavállaló éjszakás műszakban dolgozik utoljára szombat 22 órától vasárnap reggel 6 óráig, akkor melyik nappal szűnik meg a munkaviszonya: szombaton vagy vasárnap? A munkanap szombat 6 órától vasárnap 6 óráig tart, tehát az átnyúló 6 óra időtartam a szombati munkanaphoz tartozik. A munkaviszony-megszüntetés módja a kérdéses esetben egyébként felmondás harmincnapos felmondási idővel. De van-e különbség a felmondáshoz képest, ha a felek közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetésben állapodnak meg, és ugyanúgy a szombat az utolsó teljesítendő munkanap? Az egyik tábor az Mt. 87. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva – a naptári naptól eltérő munkanap-meghatározás miatt – a szombattal történő munkaviszony-megszüntetést és jogviszony-kijelentést tartja helyesnek, mivel a teljes munkavégzés a szombati munkanaphoz tartozik, és úgy is kerül elszámolásra attól függetlenül, hogy fizikailag vasárnap reggel 6-kor ér véget a munkavállaló munkaideje. A másik tábor véleménye szerint vasárnappal kell megszüntetni a munkaviszonyt, mivel éjfél után is van még munkavégzés, és ez esetben biztosítotti bejelentés nélkül dolgozna a munkavállaló. Érv erre az egyszerűsített foglalkoztatás, mivel azt is két napra kell jelenteni ilyen esetben, illetve, hogy a biztosítási jogviszony naptári napra szól. Bár a Tbj-tv. 8. §-ának (1) bekezdése úgy fogalmaz, hogy "a biztosítás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn". Tehát ez a törvényi szabály nem említ naptári napot. Amennyiben Önök szerint az Mt. 87. §-ának (1) bekezdése ellenére továbbra is a vasárnapi munkaviszony-megszüntetési időpont a helyes válasz (amint az a Munkaügyi Levelek 175. számában a 3475. számú kérdésre adott válasz szerint is megfogalmazásra került), a vasárnaphoz milyen jelenléti adat rendelhető a kiléptetéshez egy bérprogramban? A 8 óra munkavégzés a szombati munkanaphoz elszámolásra kerül, a vasárnap így "üres". Felmerült igazolt nem fizetett távollét, valamint pihenőnap beállítása, de valójában egyik sem tűnik teljesen helyes megoldásnak.

Részlet a válaszából: […] ...van-e szó, esetleg a munkavállaló aznap éppen szabadságon van-e, ráadásul a munkaviszony felmondással történő megszüntetése esetén a felmondási idő "mértékegysége" a naptári nap, nem pedig a munkanap [Mt. 69. §], ebben a tekintetben éppen ezért nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Felmentési időbe beleszámít a kiadott szabadság

Kérdés: Munkáltatói felmondás esetén a munkavállalónak járó felmentési időbe beleszámít-e az időarányos szabadság időtartama?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés megválaszolásához előzetesen tisztázandó: a munkáltató felmondása esetén a törvény különbséget tesz felmondási idő és felmentési idő között. A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik [Mt. 68. § (1) bek.]. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 7.

Végkielégítés – jogszerző idő felmondáskor

Kérdés: Olvastuk, hogy az új Mt. hatálybalépé­sével a végkielégítésre jogosító munkaviszonyban töltött idő szabályai meg fognak változni, a felmondás közlésekor meg kell lennie a legalább hároméves időtartamnak ahhoz, hogy valaki végkielégítésre legyen jogosult. Valóban nem lesz jogosult a munkavállaló végkielégítésre, ha a felmondás közlésekor – néhány nap híján ugyan, de – nem áll fenn három éve a munka­viszonya?
Részlet a válaszából: […] ...szerint akkor illeti meg végkielégítés a munkavállalót amunkáltató rendes felmondása esetén, ha a munkaviszony megszűnésének, tehát afelmondási idő leteltének időpontjában fennáll legalább három éve amunkaviszonya, addig az új szabályozás szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 11.

Külföldi cég fióktelepénél foglalkoztatott munkaviszonyának megszüntetése

Kérdés: Egy projekt megvalósítására létrehozott külföldi cég magyarországi fióktelepe 2010 őszén befejezi tevékenységét. A fióktelepet megszüntetik, a munkavállalók munkaviszonyát pedig rendes felmondással szüntetik meg. Az egyik munkavállaló a felmondás előtt bejelentette, hogy terhes. Tudomásom szerint ilyen esetben a munkáltató nem szüntetheti meg a munkaviszonyt rendes felmondással, mivel a munkavállaló felmondási tilalom hatálya alatt áll. Valószínűleg a cég végelszámolása a terhességi-gyermekágyi segély időszakára fog esni. Hogyan érinti a végelszámolás a szóban forgó munkaviszonyt, s vajon a végkielégítésre, a felmondási időre, a felmentési időre, valamint a rendes szabadság megváltására vonatkozó rendelkezéseket hogyan kell ebben az esetben alkalmazni? Hogyan érinti mindez a végelszámolás folyamatát, mikor kell bejelenteni a munkavállalónak a fióktelep megszüntetésének tényét, s mely időpontban fog megszűnni a munkaviszony? Van-e más mód a munkaviszony megszüntetésére a terhesség miatt, illetve a végelszámolás megkezdése előtt?
Részlet a válaszából: […] ...már legalább három éve fennáll a munkáltatónál[Mt. 95. § (1) és (3) bek.]. A munkaviszony megszűnésének említett esetébennincs felmondási idő, így felmentési idő sem illeti meg a munkavállalót, nohaekkor is meg kell fizetni számára a rendes szabadság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 22.