Egészségügyi alkalmatlanság megállapításának kérdései

Kérdés: A keresőképtelen munkavállaló táppénzjogosultsága lejárt, és betegségének súlyossága miatt nagy valószínűséggel már nem várható, hogy a háziorvos keresőképessé nyilvánítja a jövőben. Keresőképtelenségére tekintettel a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosa sem tudja megvizsgálni, alkalmatlannak nyilvánítani munkakörében a munkavállalót, ebből következően a munkáltató számára nincs felmondási ok sem, ami alapján munkáltatói felmondásra kerülhetne sor, álláspontunk szerint. Az ebben a helyzetben lévő keresőképtelen munkavállaló a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak érdekében nyújtott be kérelmet az illetékes járási hivatalhoz. Ennek az eljárásnak a keretében, az ezen szerv által kiállított orvosi vélemény megállapítja a munkavállaló össz-szervezeti egészségkárosodásának és egészségi állapotának százalékos mértékét, valamint a komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye is a munkáltató rendelkezésére áll a megváltozott munkaképesség minősítéséről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainak megállapításához. Ezen dokumentumokra hivatkozással azonban a munkáltató foglalkozás-egészségügyi orvosának véleménye hiányában a munkáltató jogszerűen szüntetheti-e meg egészségügyi alkalmatlanságra történő hivatkozással a munkaviszonyt?
Részlet a válaszából: […] ...személyében rejlő ok (képesség, adottság, készség) hiánya miatt nem tudja ellátni. Ennek megállapítása nem történhet meg olyan időszakban, amely alatt a munkavállalót a törvény a munkavégzési kötelezettsége alól mentesíti (EBH2006. 1538).Érdemes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Munkaviszony munkavállaló általi megszüntetése egészségi okok miatt

Kérdés: Megváltozott munkaképességű munkavállalóként ("rehabos" vagyok) nehezemre esik a bejárás, szeretném megszüntetni a munkaviszonyomat. A munkáltatóm azt mondta, hogy a 30 napos felmondási időt le kell töltenem. Milyen lehetőségeim vannak? Ha szeretnék itthonról dolgozni, mi a menete ennek?
Részlet a válaszából: […] ...keretek között. Bármelyik esetről is van szó, a munkáltatójának igaza van: általános szabály szerint köteles letölteni a 30 napos felmondási időt [Mt. 69. § (1) bek.]. Ez alól kivételt csak az jelenthet, ha a munkáltató eltekint a felmondási idő letöltésétől,.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 15.

Felmondás keresőképtelenség után visszatérő munkavállalónak

Kérdés: Egy kollégánk hosszabb ideig volt táppénzes állományban, amely január elején ért véget. Az üzemorvosi vizsgálat az első munkanapján munkavégzésre alkalmasnak találta. Mivel a hosszú idő alatt, amíg nem dolgozott, pótolnunk kellett a munkáját, ezért felvettünk egy új embert, így nincs üres pozíció, amiben tudnánk alkalmazni. A korábbi csoportjából ráadásul senki sem akar vele együtt dolgozni, rosszindulatú vezetőnek tartják, félnek a visszatértétől. Milyen feltételekkel tudnánk szabályosan megválni a munkavállalótól?
Részlet a válaszából: […] ...tovább.A munkavállaló beosztottjainak jelzéseit illetően, a munkavállaló munkaviszonnyal összefüggő magatartása lehet ugyan felmondási indok [Mt. 66. § (2) bek.], de ez értelemszerűen csak munkavégzés esetén értékelhető. Jelenleg, a hosszú távollét után a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 23.

Rendes felmondás – a felmondási tilalom lejártát követően

Kérdés: A munkavállalónak hamarosan lejár az egy év folyamatos táppénzes állománya, és azt állítja, hogy a leszázalékolását kérte. A munkáltató nem kívánja tovább foglalkoztatni. Újrakezdhető-e az egyéves "betegállomány", és ha igen, mennyi idővel kerülhet erre sor az első lejártát követően? Jogszerű-e a munkáltató rendes felmondása, ha az a felmondási tilalom lejártát követő naptól szól, de ennél korábban kerül kézbesítésre? Mi történik akkor, ha a munkavállaló azt nem veszi át, vagy az átvételt megtagadja? Megfelelő indok-e a munkáltatói rendes felmondásra az, hogy a munkavállaló álllását – tekintettel arra, hogy rá tartósan nem lehetett számítani – időközben mással töltötték be, és a munkáltató két munkavállaló számára már nem tud elegendő munkát adni? Ha a munkára való alkalmatlanságra hivatkozik a munkáltató, kell-e ezt bizonyítania, vagy elég a táppénzes lapon levő betegségre hivatkoznia (végtagremegéssel járó betegség, mellyel precíz forrasztások, pontos kézi munkát igénylő, műszerész által végzett munkák nem végezhetők)? Mire kell odafigyelni a felmondás indokolásakor, hogy ne lehessen azt megtámadni? A felmondási idő teljes ideje alatt kiadható-e az előző évi és tárgyévi szabadság?
Részlet a válaszából: […] ...nincsen akadálya annak,hogy a munkáltató rendes felmondással szüntesse meg a munkaviszonyt. Amennyibena munkavállaló védettsége, vagyis a felmondási tilalom megszakad, s amunkavállaló akár csak igen rövid időre (pl. egyetlen napra), de ismétkeresőképessé válik, úgy az Mt. 90...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.