4 cikk rendezése:
1. cikk / 4 Munkaviszony megszüntetése a munkavállaló részéről
Kérdés: Bértámogatással vagyok foglalkoztatva, de nem vált be számomra a munkahely. Milyen feltételekkel mondhatok fel?
2. cikk / 4 Azonnali hatályú felmondás közlésére nyitva álló jogvesztő határidő, a munkaviszony megszűnésének időpontja
Kérdés: A cégnél dolgozó takarítónőt lopáson értük. A munkáltatói jogkör gyakorlója ekkor sajnos éppen szabadságon volt, így, bár telefonon értesítettük, a távollétében nem akart dönteni a munkavállaló sorsáról. Két héttel később meghozta a döntését, éppen az azt követő tizenötödik napon, hogy tudomást szerzett az esetről. A munkavállalóval az azonnali hatályú felmondást postán közöltük. Most azzal fenyegetőzik, hogy beperel bennünket, mert határidőn túl mondtunk fel neki. Engedjünk a követeléseinek, vagy egy perben sikeresen meg tudjuk védeni az azonnali hatályú felmondásunkat?
3. cikk / 4 Keresetindítási határidő a régi Mt. hatálya alatt
Kérdés: 2005-től dolgoztam közalkalmazottként egy oktatókórházban, majd munkaviszonyba kerültem az üzemeltető nonprofit céggel, aztán egy másik egészségügyi szolgáltató céghez kerültem, ahol 2010. szeptember 6-án szüntették meg rendes felmondással a munkaviszonyomat. Aki a folytonos jogviszonyváltásokkor nem írta alá az új szerződését, annak felmondtak. Munkaviszonyom megszüntetése után nyolc hónapig voltam munkanélküli, jelentős anyagi és erkölcsi kár ért az elbocsátásom miatt. Az elbocsátásomkor a feleségem járadékra nem jogosult munkanélküli volt, és három kiskorú gyermeket neveltünk. A volt munkatársaim újra közalkalmazottak lettek azóta. Szerintem közalkalmazottként engem sem küldhettek volna el. Van-e lehetőségem jogorvoslatra, kártérítésre?
4. cikk / 4 Jogorvoslatról való tájékoztatás elmaradásának következménye
Kérdés: Adminisztrátorként dolgoztam, a felmondásomat postán kaptam meg. A felmondásban nem szerepelt, hogy mit tehetek a felmondással szemben, milyen jogaim vannak, a felmondás csak egy igazolásból állt, amely szerint a munkáltatómnál megszűnt a jogviszonyom. Kérdésem, hogy lekéstem-e a kereset benyújtását, ha túl vagyok a felmondás közlésétől számított 30 napon?